Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-02-12 / 7. szám

Mind ezek olyan vonások, melyeket az apostolnak authentikus előadása tökéletesen kizár. Az elbeszélésben nem hiányzik ugyan teljességgel a históriai alap, a mi az apostolnak jeruzs. utazása , de az is a kellő időpontnál jóval fölebb esúsztattatik, és az, az előadott, méltán kétségbevonható, sőt határozottan tagadható vonások által a legfélszegebb világításba állíttatik. Midőn pedig ezek a valódi ténytől merőben eltérő, s épen azért történeti hitelre nem méltatható vonások, egy és ugyanazon okból szépen kimagyarázhatok, nagyon okosan cselekszünk, ha épen ezen okban, az írónak ismert céljában, keressük a históriai igazságtól való azon eltéréseknek alapját. Az antiochíai gyülekezet és Pálnak első térítői útja. — A Csel. könyve Pál apostolra vonatkozó elbeszélésének további fonalát 1, 25-nél találjuk meg, de a mely egy időre ismét elvész, s csak a 12-d. fej. utolsó versénél akad újra kezünkbe. Ettől fogva azonban a Csel. könyvének egyedüli hőse mind végig Pál apostol, s működésének geographiai tere is mind nagyobb kiszélesedést nyer. Pál Tarsusból, hova Jeruzsálemből menekült, Barnabás által Antiochiába, mint önálló munkásságának első színhelyére bevezettetik (Csel. 11, 25). — Hogy az apostol Tarsusból jött volna Antiochiába, ezt 12, 25 kizárni látszik, mint a mely vers szerint ő Jeruzsálemből tér meg a syriai városba. Ez utóbbi hely szoros összefüggésben áll az apostolnak 11, 30-ban említett jeruzs. utazásával, a mely pedig hogy nem történhetett meg, később látni fogjuk. Azért ez az adat bennünket ne zavarjon, annyival kevésbé, mivel az apostolnak Tarsusból történt Antiochiába való utazása a Gral. levélben is (1, 21) talál erősséget, a hol a város neve ugyan nincs kitéve, de a tartomány, melyben az apostolnak szülő városa feküdt, említtetik, s minden valószínűséggel akkor azt meg is látogatta. Azt tehát bátran elfogadhatjuk, mint történeti igazságot, hogy az apostol Tarsusból jött Antiochiába ; de hogy ö a 11, 25-ben datált időben és a leirt körülmények közt lépett volna ott fel, azt okunk van kétségbe vonni. —A mi elsőben is az időt illeti, az apostolnak Antiochiábani föllépése, Jeruzsálembe tett első utazása előtt, hova megtérése után több mint 3 évvel ment fel, nem történhetett meg, mert azt Gal. 1, J8 kizárja; a Csel. előadása szerint pedig az ő antiochíai föllépése, nem sokkal az Istvánért támadt háborúság után, de semmiesetre sem az apostol megtérése után több mint 3 évvel, esett meg. Honnan magyarázzuk meg ezen időbeli különbséget? Ha figyelembe vesszük azon föntebb érintett megjegyzést, hogy a Csel. könyve az apostolnak első jeruzs. utazását a valódinál jóval korábbi időre teszi, az ő azt követett antiochíai föllépését is természetesen a valónál korábbra kellett datálnia. Ezzel a talány meg van fejtve. — Azt mondám továbbá, hogy Pál Antiochiában azon körülmények között, melyeket a Csel. emlit, nem léph etett föl. Miért ? Az mondatik ugyanis, hogy őt Barnabás zeti be Antiochiába, mint működésének uj terére, az a törvényt tiszteletben tartó férfiú, a ki őt előbb Jeruzsálemben az apostoloknak is bemutatta. Nem látszik-e itt is az irónak azon tendentiája, hogy Pálnak ne engedjen önálló működést, hanem öt controllirozza oly férfiú által, ki a törvénynek szigorú tisztelője '? Es vájjon Pál, a ki mind végig önállóan működött, és a ki munkásságában soha egy szempillantásig sem engedett tért idegen befolyásnak, tűrte volna azt, hogy működésében más által korlátoztassék, és arra ellenkező iránynak befolyást engedjen ? Nem ! Az apostolnak egész élete és munkássága ezzel határozottan ellenkezőt bizonyít. Az apostol tehát Antiocliiába megy ámbár jóval későbben és nem oly önállótlan szereppel, mint azt a Csel. könyve bizonyítja. A ker. világnak ezen uj metropolisából indul ő ki első téritői útjára, Cyprust, azután Kis-Azsiának tartományait; Pamphiliát, Pisidiát, Lykaoniát és ezen tartományok városait az evangeliom prédikálásával bejárván (Csel. 13. és 14. fej.). Ezen missiói utazás alatt legnevezetesebb pontokul tűnnek ki: az ördöngös Bar Jézusnak Páfusban történt megvakitása, az apostolnak antiochíai beszéde, Lystrában egy születése óta sántának meggyógyítása. Mindegyik pontra különös megjegyzéseket kell tennünk, mielőtt történetünk folyamában tovább haladhatnánk. Az ördöngös Elymásnak történetében világosan egy csuda áll előttünk. (Csel. 13, 6 — 12.) Csuda, valóban nagyon kényes kérdés! Ámbár e kérdésnek tüzetes vizsgálása alól feladatunk célja fölment bennünket, de azért azt teljes hallgatással nem mellőzhetjük, s hogy tárgyunkkal annál könnyebben elbánhassunk, a csudákróli kérdést néhány szóval tisztázni akarjuk. Józan és egésséges ker. fogalmak szerint ugyanis Istennek a világbani működése cél- és okszerűnek, törvényesnek és összefüggőnek gondoltathatván, minden oly esemény, mely ezen cél- és okszerűséget, törvényességet és összefüggést megzavarja — mik egyebek pedig a csudák ? — a valótlanságok régiójába tartozik. Ezt a meghatározást kell alkalmazni a kezünk alatt levő csudára is. Ezzel azonban a dolog még nincs eldöntve. Mert ha az történetileg valótlan; ha egy embernek puszta szó által történt hirtelen megvakitása mindennemű történeti felfogásunkra gúnyt kiált is: annak keletkezését mégis bizonyos oknak elő kellett idézni. Az a kérdés tehát, micsoda ok hozta létre ezen csudát'? szolgált-e annak keletkezésére valami tény alapul, vagy talán az minden históriai ok nélkül pusztán dogmatikai motívumból származott ? Azt a felfogást, hogy a Bar Jézuson történt csudának vonásai Csel. 8, 20 —20-ból, hol Péter Simon mágust, mint itt Pál az ördöngöst keményen megdorgálja, és Csel. 9, 8-ból, hol Pál a mennyei világosságtól megvakittatik, vétettek volna, nem látom eléggé indokolva, s itt a két apostol-főnök csudatettei közti feltűnő analógia, melyet később látandunk, határozottan még nem nyilatkozik ; egyéb történeti tényt pedig az illető csudálőállására nézve sehol nem fedezhetünk föl. Lehet. (rflKYTfS