Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-02-05 / 6. szám

ben, melyek az egyes tanodák tanárkarainak önkormányzati jogain belől esnek" s azt fogja ujra mondani: itt valami titok lappang! . . de már arról csakugyan nem tehetünk, hogy protestánsok vagyunk s egyházi alkotmányunk szerint minden parányi testületecskénknek vannak önkormányzati jogai. Ezt mi másoktól nem irigyeljük ; sőt mentül életrevalóbban mozog valamelyik, annál inkább örvendünk neki. Kénytelen vagyok ezen nagy feltűnést és megrovást magára vont mondatot is: ,,az értekezlet ha szükségesnek látja, üléseit zárttá is alakithatja" egy kis prózai commentatióval földeriteni. Mindenki tudja, hogy vannak oly fegyelmi kérdések, melyeket a tanulóifjúság előtt sans géne vitatni nem lehet: minthogy nyilvános ülésekben a tanulók is a hallgatók közt ülnek, csakis ily esetekre szól az a 6-ik pont. Bizonyságul hivom erre nézve mindazokat, kik alapszabályaink tárgyalásán jelen voltak. Ha e pontban van valami sértő, ugy mindenkit egyformán sért, de mikroskopiummal sem lehet kiolvasni belőle, hogy „az a papok kizárására tett indirect intézkedés." Hallottunk eddig vádakat, hogy igen szabadelvűek vagyunk s most igpn mulatságos, hogy épen az ellenkezőt: a nyilvánosság kerülését fogják ránk, e két szembenálló állítás legalább is lerontja egymást. Annyira meg vagyok győződve, hogy a nyilvánosság a mi éltetőlevegönk; ez hozott létre, ez fog jövendőben is fentartani, hogy közelebbről is régi intézményeink közül megvédtünk olyanokat, melyeknél elméletileg jobbakat ismerünk : csak azért, mert az ujabb, jobbnak behozatalával a kezelés nem történnék annyira nyilvánosan mint eddig. Azt is merem állítani, hogy az egyházi reformok küzdterén nem fog szerkesztő úr minket az utolsó sorban találni, csakhogy mi e szó mellé „nyilvánosság," túlságos óvakodásból ezt tesszük „eszélyesség." Ki tudnám mutatni azt is, — bárha a t. szerkesztő úr nem találta meg, — hogy nem az én magán jegyzetemnek, hanem a jegyzőkönyvnek hitelessége van kétségbe vonva; ki tudnék mutatni még sok egyebet, — de közelebbi válaszomban nyilatkoztam, hogy ezen kérdések vitatásába nem bocsátkozom. Mert hát elismerem, hogy csakugyan méltánytalanság azt kivánni a tudósoktól, hogy még oly testületekkel szemben is, melyek jó hirnevöket, a múltban ugy mint a jelenben, becsülettel kiérdemelték, — a hely szinén s talán épen az érdeklett felek kihallgatása által szerzett adatok gyűjtésével vesztegessék becses idejöket *, sokkal könnyebb lévén az íróasztal mellett kiképzelni azt a mi netalán hiányoznék. Még nagyobb méltánytalanság és az egyéni szabadságnak zsarnoki korlátozása lenne, mostani fesztelen állapotunkban azt várni valakitől, hogy ha valamit az egyházra nézve veszélyesnek lát, azt keblileg, a maga útján igyekeznék orvosoltatni s ne mondja el nyíltan mindenkinek, hogy „mások is lássák a mi jó cselekedeteinket és dicsőítsék a mi " — S hogy én t. szerkesztő úr ! egy~ ^erre igy megszelídültem, annak egyszerű oka ez : folyamodtam fölvételért azon orientális társasághoz, melynek jelmondata : „sokat gondolkozz, keveset irj s még kevesebbet beszélj." Elhitettem magammal, — s ezen hitemet közleni fogom tanártársaimmal is, — hogy jobb nekünk ugy „mint régen voltmidőn éveken át csak kötelességeink teljesítését tartva szemünk előtt, magunkról s arról mi köztünk folyt hallgattunk s hideg vérrel tűrtük, ha nem is volt mind igaz az, mi növelési és tanítási ügyeinkről imitt-amott töredékesen közöltetett; még ha olyanok voltak is a közlök, kiknek saját ajtajuk előtt lett volna mit seperjenek. Még csak néhány szavam van a Börneféle ) ó akaratú hizelgések elméletéhez; bizonyosan többen vannak, kik ezt szeretik, — mert hiszen a paraszt menyecske is azt tartja, hogy férje ura nem szereti, míg jól meg nem veri, — s bámuló tisztelettel állok meg azon csipkebokor előtt, melynek közepében Mózes ül, de azért tüskéi mégis — szúrnak. Marosvásárhelytt, január 15-én 1865. Szabó Sámuel. ISMÉT AZ A PROTESTÁNS ISKOLAI KÖZLÖNY. (Vége.j III. Nevelés -ügyünk vezetése. Lehet a gép nagyon cifra, nagyon drága s nagyon jó, de haszonvehetősége a vezetéstől függ. Szeretnék minél kevesebbet szólni, s mégis ugy, hogy könnyen megérthessen a tisztelt olvasó. Vájjon mit is értek én az alatt a vezetés alatt ? Nem könnyű megmondanom, s mégis megpróbálom. Ugy képzelem az iskolákat mint egy sereg ugyanazon nemű, de külön fajú gépet. Egyneműek, a mennyiben mindenik a test- és lélekből álló gyermek v. ifjú egyediségével bajlódik; de különfajuak is, a mennyiben a különbféle tanodáknak legalább viszonylagosan különbféle céljaik is vannak. Kik vezetik az iskolákat ? Legközvetlenebbül a tanárok, tanitók. S mi által vezetik ? Nevelési tenyézők alkalmazása által. Kiket vezetnek ? Növendékeiket. Az ügy-vezetést meghatározó mondat összeállítását immár kinek-kinek szabad tetszésére bizom. Még csak azt mondom el. Nevelési tényezőknek tartom a „sok közül" ezeket: kézi könyvek, különbféle segéd- tan-eszközök, iskolai közkönyvtárak, iíjusági casinók, szorgalomszak, szünnapok, fegyelmi törvények és igy tovább fel egészen a legszélesebb körű tanári és tanitói gyűlésekig. Hogy már csak az eképen körvonalzott „vezetést" illetőleg is mennyi bajunk, mennyi teendőnk van, sokkal jobban tudják mások mint én. Megvagyok győződve, hogy e tekintetben is az „iskolai közlöny" megbecsülhetetlen szolgálatot tenüe.