Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-12-10 / 50. szám

nem értük el. Most megkísértjük a korábban féltett második kérdésre feleletet adni. Azt mondtuk, hogy arra a célra, ha ki akarják mutatni, hogy Márk evangelista volt az Apok. irója, mindenek felett a 2-ik evangeliom és könyvünk között oly nagy rokonságot kell találni, mely a nevezett fölvételt minden kétségen fölül igazolná. Dr. Hitzig vállalta magára a nem könnyű munkát, hogy megbizonyítsa, miszerint a 2-ik evangelioinnak és a Jelen, könyvének irója egy és ugyanazon személy, t. i. Márkus János, az evangelista. *) Ritka éles észszel és kitűnő genialitással igyekszik kimutatni a két munka közötti rokonságot; az egyes szavakat, mondatokat, nyelvhasználatot, szókötést, compositiot, tantartalmat összehasonlítja, s ugy találja, hogy a két iratban az emiitett pontokra nézve erős rokonság van, noha a köztök levő külömbséget sem ismeri félre. A zürichi tudós azonban — nézetem szerint — hiába fáradott, mert törekvésének egész útját egy észrevétel által be lehet vágni. Észrevételem a következő : Papiasnak Eusebiusnál fentartott fragmentáiban Márk evangéliumára nézve egy nevezetes és általánosan ismert helyre akadunk (Eusnb. H. E. 3, 39,), a mit Papias János presbyter elbeszelése után jegyezvén föl, jegyzetének végén következő szavakat olvassuk : :

„Márk csupán arra ügyelt (evangéliuma írásában,) hogy abból, amit hallott (t. i, Pétertől,) senmit ki ne hagyjon és az elbeszélésben semmit el ne fordítson." Ha ez áll, akkor Márknak evangeliuma Írásánál nem csak a tárgy, hanem egyszersmind a kifejezések is adva voltak, vagy ha ez utóbbit épen nem állítjuk is, annyit elmondhatunk, hogy Márkus adottt tárgya által annyira meg volt kötve, miszerint írói egyéniségét az által .előtérbe nem léptethette, hogy ö evangéliumában teljesen önállótlan jvó. Ha pedig a második evangélium írójának egyéniségétől teljesen független, össze(ha^on.lithatjuk-e at

zt ^gy,.a. szerzőnek egyéniségét világosan visszatükröző, munkával, és a köztüki rokonságból, bármily nagy volna is ftfy, huzhatunk-e következtetést az iró ugyanazonságára ? Ha a névnek külömbözősége ki nem eáimá, sokkal inkább lehetne a két irat közti rokonságból Péterre következtetni, de Márkra semmi esetre nem, , hacsak a föntebb idézett adatnak valódiságát meg nerq , tagadjuk, és ezáltal a 2. evangelium alól azon alapot ki nem rántjuk, mely neki eddig szilárd basisul "szolgált. Márkus Jánosra nézve ezek szerint semmi határozott eredményre nem juthatánk el. Néki a szerkesztőséget ép oly kevéssé tulaj donithatjuk, mint tőle megvonhatjuk, és sem az egyik, sem a inásik részre apodiktikus ítéletet nem szerencséltethetünk. Lehet különben, hogy az Apokalypsisnek csakugyan Márk volt szerzője, de az ellenkező is lehetséges ; a mennyire írhatta, ép annyira nem írhatta. *"•) Über Johannes Marcus und seine Schriften, Zürich. 1843. A mint az eddigiekből látszik, az Apok. szerzőjének kilétét alig lehet világosságra deríteni; mi legalább nem tudtuk. Az apostolt illetőleg határozott ítéletet kockáztattunk, de a presbyterröl és az evangélistáról pro vagy contra itélni, nem éreztük magunkat jogosítva, s ítéletünket ez utóbbira nézve még történeti valószínűségre sem lehetett emelnünk. A nyert eredmény, tagadhatatlan, az olvasó kíváncsiságát nem elégiti ki, de a lelkiismerétes ítészeinek meg kell rajta nyugodnia. Egyébiránt bárki volt is könyvünknek irója, annyi áll, hogy annak János volt a neve egy kitünö és nagy tekintélyben állott ker. próféta ; hogy Ephesusban és annak vidékén huzamos ideig lakott, az ottani keresztyének ügyeit jól ismerte, s azokban élénk részt vett; hogy látomásaiban Pathmos szigetén részesült; hogy végre születésére nézve zsidó volt, a minthogy görög irályának hiányossága, hebráismusa, az ó-testamentomi irodalomban való kitűnő jártassága, annak nevének kimondásátóli borzadály, a ki a trónon ül, és stb. és általában egész zsidós világnézlete, zsidó eredetéről tanúskodik. Többet nem, de ennyit bízvást elmondhatunk. — A kik még János jelenéseinek az egyházbani elismeréséről, annak kanonikus tekintélyre emeléséről, vagy egyes tudósok általi megtámadásáról bővebben akarnak tudni, azok vegyék elő dr. Ballag i úrnak a mult évi „Prot. Lapokban" közlött első bibliai tanulmányait, mely tudós értekezésekben mind az, a mit e tárgyra nézve mondhatnánk, sokkal jobban meg van irva. Dolgozatunkat ezúttal berekesztjük. B o s z n a i Sándor, reform, káplán. ISKOLAÜGY Nt. szerkesztő úr ! A helv. hitv. n.szalontai egyházvidék tanitó testülete a mult hó 31-én tartotta meg a jelen évbeni értekezletét Sarkadon; melyben több lelkészek és tanárokon kivül mintegy 20 néptanító vett részt. Az elnoklést s egyszersmind a tanácskozmány vezetését ezúttal is közszeretetben s tiszteletben álló esperesünk nagy tiszteletű Osváth Imre úr teljesité. — Ki miután a szentérdekü előzmény, t. i. a buzgó ének és ima elhangzott — az értekezletet vallás- és honszeretettöl — nem különben a néptanítók irányábani folytonosan tapasztalt szívélyes atyai indulattól át megáthatott lelkes beszéddel nyitotta meg; — ecsetelvén benne azon szép jövőt is, melyre a protestáns népnevelés és népnevelők sorsa, a hazai ügyeknek igen ohajtott jobbrafordultával bizton számítani fel van jogositva. Minden, a népnevelés ügyét szivén hordozó s igy igaz hazafinak öröm lett volna látni azon érdekeltséget, melyet e közhasznú értekezlet folyamában a jelenlévők az értekezők előadása iránt végig tanúsítottak ; — látni mint versenyeztek a népnevelés sáfárai, szalontai tanár Nagy Sándor úr felkérésében, hogy még a mult évben felmutatott s a bírálók által egyhangúlag helybenhagyott számtanitási munkáját lemásolás végett engedje át; —