Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-12-10 / 50. szám

ismerte föl többé könyvünkben önmagát, s minél magasabb fokú fejlettségre jutott a vallásos öntudat, attól annál inkább elfordult, és a szerzőben más Jánost, nem az apostolt, vélvén gondolni, az Apokalypsisnek apostoli eredetét megtagadta. Ha a külső tanuk adataira kellene támaszkodnunk, mindenesetre legtöbbet épitbetnénk a legkorábbiakra. Azonban az igen különös, bogy a legkorábban élt egyházi irók, mint Polycrates és Papias kis-ázsiai püspökök könyvünk felöl hallgatnak. Ok János apostolt ifju korukban nagyon jól ismerték, s előttök, mint kitűnő és tudós keresztyének előtt, az Apok. sem lehetett ismeretlen ; de sem Polycrates hiányos irataiból, sem Papiasnak Eusebiusnál fentartott fragmentáiból nem tűnik ki, hogy azt vagy az egyik vagy a másik az apostoltól Írottnak tartotta volna. És az a sajátságos, hogy Eusebius Papiásról nem emliti, hogy az Apokalypsist használta volna, az az iró, a ki róla pontosan följegyezte, hogy az uj-testamentomi könyvek közül melyeket használt, és a ki a régibb tanuknak az uj-szövetségi könyvek, de különösen az Apokalypsis felöli adatait szorgalmatosan összegyűjtötte. De a silentio még nem lehet sokat argumentálni. Justin vértanú az, a ki könyvünknek apostoli eredetéről legelőször tanúskodik. Trypho zsidó elleni dialógjában (Diai. contra Tryph. e. 81) e könyv irását határozottan János apostolnak tulajdonítja; a tudomány nem birja kimutatni, hogy a mái tyrnak ítélete történeti alapon nyugodnék, s ugylátszik, hogy a tárgyról csupán egyéni nézetét nyilvánította. Egyébiránt az Apok. szereztetése és Justin kora közé mintegy 70 évnyi időköz esik, tehát elég idő arra, hogy a tényállás a történeti alapot elveszítse, akkor midőn a ker. irodalomban oly nagy bizonytalanság uralkodott, és a sz. iratokra nézve még semmi határozott vélemény nem volt megszilárdulva. Irenáus, kinek adatára igen nagy fontosságot szoktak helyezni, az Apokalypsisnek szintén apostoli eredetéről tanúskodik (Adv. Haer. V, 30). Ő annak apostoli származását erélyesen védelmezi; de keletkezését — a mi nevezetes — Domitian uralkodásának végére teszi. Mivel pedig ez az adat azon világos és kétségtelen bizonyosságu eredménynek ellenmond, a mit mi föntebb könyvünk szereztetésének ideje felől nyertünk, hogy bátran elmondhatjuk, hogy Irenaus e pontra nézve tévedett, vagy legalább nem alapos forrásból merített : könyvünknek apostoli eredetéről tanúskodó bizonyságtétele nagyon gyanús színben tűnik föl, s a mint annak íratásának idejét, ép ugy szerzőjét illető véleményét is egyként hibás kútfőből meríthette. Cajus római presbyter könyvünknek apostoli eredetét már megtagadja, s annak szereztetését nem Jánosnak, hanem a 4-ik evangeliommal együtt Cerinthusnak tulajdonítja (Euseb. H. E. 2, 25; 3, 28; 6. 20.). De valamint a föntebbi adatokra, ugy Cajuséra sem építhetünk semmi bizonyost, mert az kétségtelen, hogy a montanisták elleni oppositiója indította öt e nézetre, s Ítélete nem levén ment minden pártérdektől, rá semmi különös súlyt nem fektethetünk. Dénes, alexandriai püspök, Origenes tanítványa az Apokalypsist már nem Cerintbnek, de általában nem is az apostoloknak, hanem helyette a hasonnevű presbyternek tulajdonítja. 0 munkát írván az Apokalypsisről (1. Euseb. H. E. 7. 24—25.), azt igyekszik abban kimutatni, hogy azt az apostol sem írhatta; mert annak ép ugy nyelvezete, minden beszédeinek és gondolatainak szintere, Jánosnak egyéb irataitól annyira különböző, hogy mind azon iratok egy és ugyanazon írónak tollából nem folyhattak. Az Apok, nyelvezetét vadnak, barbarnak, képeit és talányait érthetetlennek stb. állítja, s általában olyan eljárást követ, hogy nála a történeti vizsgálódásnak őszinteségével, elfogulatlanságával nem találkozhatván, adatainak döntő erőt sem tulajdonithatunk. Az egyházi atyák adataival tovább nem bajlódunk. A nevezetesebbek közül csupán egy párt szándékoztunk megemlíteni, hogy kitűnjék, miszerint azokra valami különös fontosságot nem lehet helyezni; sőt ha ezt akarnók is tenni, a mennyit hozhatunk fel pro, ugyanannyit állithatnak velők szembe mások contra. Az atyák adataiból legfeljebb arról győződhetünk meg, hogy közülök némelyek könyvünknek apostoli oredetét elismerték, mások nem ismerték el, s legfeljebb annyit tanulhatunk, hogy az Apok. felől a keresztyénség ős korában sem voltak általánosan egy értelemben, és hogy akkor is, épen mint a mai időben, különböző és szétágazó vélemények uralkodtak. A közlött tanúk adatai után még igen bajos volna határozni, s mintegy utasítva vagyunk könyvünkre, mint a melyből magából kell a kérdést eldönteni. Szerző könyvének néhány helyén nevét megnevezi. 1. Jánosnak, Jézus Krisztus szolgájának, 1, 4. pedig csak egyszerűen Jánosnak adja ki magát. 1, 8. még általánosabb kifejezéssel él, midőn azt mondja: „Én János, néktek atyátokfia, és a Jézus Krisztus szenvedésében és uralkodásában és tűrésében társatokvégre 22, 9. magát az angyal által próféták atyafiának nevezteti. — Itt mindenesetre legjellemzőbb a prófétai cim; de mig magát annak vallja, s ez által az apostoloktól mintegy megkülömbözteti, addig a János név mellett az a?ró oro^os kifejezés nem csak az idézett helyeken, hanem általában az egész könyvben sehol sem fordult elő. Midőn pedig az iró már annyit kimond, hogy az az ő neve János miért nem teszi oda az apostol cimet is, ha csakugyan az volt ? Egyáltalán nem képzelhetjük el, mi tarthatta vissza attól, hogy hivatali méltóságát elhallgassa. A dolog természeténél fogva egy apostol nagyobb tekintélyben állott, mint egy egyszerű próféta, s ha e próféta azonkívül még apostol is volt, könyvét bizonyosan kétszerte jobban ajánlotta volna, ha magát valódi néven megnevezi, különösen akkor, midőn a 12 apostol közül talán egyedül már csak János volt életben. Minő tekintélyt szerezhetett volna könyvének, ha azt mint apostoltól Írottat adja ki! Azt nem lehet