Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-12-10 / 50. szám

Schneider Károly beszédének, melyet 1864. dec. 6-án a követek ülésében mondott ezen tételét: „vallási téren még semmi sem történt, — az állam törvényhozás még mindig ellenmondásban áll az egyenjogúság elveivel.u Vajha jőne idő, nem sokára elmondhatni e téren is: „az ige testté lett és lakozik mi közöttünk hogy a törvényhozás őrködő figyelme minden törvényesen jogosított felekezeteket egyforma jogok és kötelességek élvezése és gyakorlatában részesitend nem csak, hanem a tulcsapások ellen is egyformán védi és oltalmazza egyiket ép ugy, mint a másikat; hogy szűnnének meg elvalahára a vegyes házasságok alkalmából föl-föl merülő perek és kellemetlen súrlódások esetei!! — Mert csak is akkor lesz üdvárasztó azon vallási alaptörvény y

mely a nemzet tagjai közti egyesség és kölcsönös rokonérzet megállapítása végett alkottatott akkor közelget el — lassanként — minden ellentörekvések, Encyklikák dacára — Istennek azon országa, melynek alapitója mondá: „'világosságul jöttem e világra, hogy senki sötétségben ne maradjon, a ki én bennem hiszennincsen sem zsidó sem görög közt személy-válogatás, mert ti mindnyájan egg vagytok a Jézus Krisztusban— Isten országa, melynek alaptörvénye: a közbéke és szeretet. Sebestyén Áron s. k. AZ UTOLSÓ KANONIKUS KÖNYV. (Vége.) Eddigi fejtegetéseink közben az Apok. szerzőjéről több izben emlékeztünk, neveztük öt saját nevén Jánosnak, neveztük látnoknak ; de még nem tudjuk, hogy voltaképen ki legyen az. A szerző kilétének kérdésére a tudomány nagy fontosságot szokott helyezni: vegyük hát a dolgot mi is komolyan, s ezen érdekes pontról szóljunk kissé körülményesebben. Az Apokalypsis szerzőjének keresésénél a legtöbbször azt a kérdést szokták föltenni: vájjon János apostol, a ki a 4-ik evangeliomot irta, lehetett-e egyszersmind az Apokalypsisnek is szerzője, mint a melynek szereztetését az egyház szintén néki tulajdonítja ? Az ezen kérdésre adott felelet mindig könyvünk hátrányára szokott kiütni, miután a tudomány azt minden kétségen fölül emelte, hogy az Apok. és a János neve alatti evangeliom között (ide értve a leveleket is) az ellentét ugy a nyelvezetben, mint dogm. nézeteikben és általában egész theol. irányzatukban, némely érintkezési pontok dacára is oly nagy, hogy azok egy és ugyanazon írónak tollából nem folyhattak (vannak azonban, kik a két irat közti roppant külömbséget a szemöket bevont hályog miatt nem látják, vagy látni nem akarják; de az ilyenekkel nem érdemes szóba állani.). A kérdés azonban igen hibásan van föltéve, következőleg az eljárás is helytelen; mert olyan előföltételböl indul ki, mely koránt sem bir kétszerkettöszerü bizonyossággal, sőt a 4-ik evangeliomnak János apostoltól való eredete ellen, kivált az ujabb időben, igen hatalmas és tekintélyes hangok emelkedtek. Mind addig tehát, mig az emiitett evangeliomnak az apostoltól való származása minden kételyek ellen meg nem alapittatik, annak előre föltett bizonyosságából kiindulni nem lehet. Ezt az eljárást nem követhetjük, s nem is követjük, és a 4-ik evangeliom iránti előszeretetből a jelenések könyvének apostoli eredetét könnyelműen föl nem áldozhatjuk. De az ellenkező módhoz még kevésbé folyamodhatunk, és az Apokalypsisnek János apostoltól való eredetéből még kevésbé indulhatunk ki, mert ez által minden további vizsgálódásunk előtt az út be lenne vágva. Előfeltételhez általában nem folyamodhatunk, t. i. olyanhoz, melynek igazsága kétes, vagy a mely épen megmutatandó; mert egyik eljárás sem a tudományba való. Hogy a 4-ik evangeliomot ki irta, annak vizsgálásával most nem bajlódunk, mert az nem tartozik feladatunkhoz \ itt egyedül az Apok. íróját keressük, s miután az magát Jánosnak nevezi, kötelességünk kideríteni, miféle János lehetett az ? Az egyház e könyv szereztetését János apostolnak tulajdonítja, s azért legelőször az Ö neve jöhet itt szóba; de ha netalán ki fog sülni, hogy az apostol azt nem írhatta, akkor a kérdést kénytelenek leszünk tovább fűzni. Ebbeli eljárásunk pedig csak akkor lesz indokolt, s annál fogva helyes, ha minden előfeltételtől elgondolva, könyvünk írójának kilétét magából a könyvből, annak világos adataiból igyekszünk kideríteni, mely alkalommal azonban a külső tanuk adatait sem hagyhatjuk teljesen emlitetlen. A mi elsőben is a kívülről vett adatokat illeti, minél messzebb mennek azok vissza a történelemben (a legrégiebbek hallgatnak), könyvünkre nézve annak apostoli eredetét illetőleg, annál kedvezőbben hangzanak; minél inkább távoznak ellenben a történeti tényállástól, a külső tanuknak könyvünket illető ítéletei annál kedvezőtlenebbekre fordulnak. És ez igen természetes, kivált az olyan iratnál, melynek szerzője nem nevezi meg magát határozottan, ugy hogy a János név alatt ép ugy érthették az apostolt, mint egy más Jánost. Az tagadhatatlan tény, hogy az egyháznak vallásos öntudata volt a sz. könyvek kanonicitásának zsinórmértéke, miután azok épen azért lettek kanonikusok, mert az egyház vallásos öntudatával találkoztak. Az egyház azért kezdetben, midőn még teljesen zsidó-ker. állásponton állott, vallásos öntudatának hü kifejezését találta az ugyanazon állásponton irt Apokalypsisben, s hajlandó levén a János nevet az apostolra viszonyítani, annak apostoli eredetét -- s hitszabályozó voltát is egyszersmind — elismerte ; később azonban, midőn az egyház s vele együtt a vallásos öntudat az eredeti álláspontot elhagyta, nem