Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-12-10 / 50. szám

prot. egyház egyetemes ügyeinek kivi v á s á r a, a legelső zászló képességgel bíró hivatást érző, bátor és ügyszerető kéz által kitűzetik. Nagy-Szokoly, nov. 27-kén 1865. Parragh János. VÁLASZ NT. BALLAGI MÓR SZERKESZTŐ ÚRNAK. A „Prot. Egyh. s Isk. Lap" 45-ik sz.-ban szives levén nt. szerkesztő úr „Egyesítsük a magyar prot. egyházat egyetemes ügyeink kivívására szorosabban" cim alatti eszméimet közrebocsátani, egyúttal az ugyanazon cikkemben becses lapjára vonatkozólag mondottakat, — bár mint maga sz. úr is elismeri, a mondottak legjobb szándékból származtak, — megróvja: minélfogva kénytelen vagyok, nem mentekezés sem vitázási viszketegből, — mert a nézetkülömbséget természetesnek tartom, — de az akkor rövidség okáért tán homályosan mondottak felvilágosítása tekintetéből válaszolni. Cikkemnek, — melyet a b.-somogyi egyházmegye ez őszön Jákóban, világi hitsorsosaink pártfogó körében ^ártott azon papi körre, vagy értekezletére készítettem, melyen a pesti prot. theol. intézet részére is 100 frt körileg küldeni foganatba vétetett, — egész iránya az, mi a cimben kifejtve van, t. i. a zilált viszonyban élő s ép azért számos vagy inkább számtalan közügyeink kivivására sem súlylyal sem kellő szervekkel nem biró magyar evangyéliomi egyház szorosabb egyesítése s az egyesítésnek a b.-somogyi papi körként részletes és egyetemes értekezletek általi eszközlése. Közleményemnek nem lehetett hát feladata a létező vagy inkább még nem is létező csak létrehozandó reformügyek kifejtése, de még csak megpenditése sem, csupán érintése azért, hogy indokoltassék a számtalan teendő által a szorosabb egyesülés szüksége: s ha a nt. sz. úr mindazokat a jövő egyházi évben programmjába fölveszi, természetes, hogy „más célzattal és más alakban'* kell tennie. A „Prot. Egyh. s Isk. Lap"-ot is feladatom szempontjából csak annyiban érintettem tehát, a mennyiben annak kül- s belviszonya és mivoltából kimutathatni, általa mintegy indokolhatni véltem felállított szándékomat, t. i. közegyházi tevékenyebb lét által evangyélmi égyházunkat jelen zsibbadsága sőt tétlenségébőli kiemelésének elvalahárai megkisérlési szükségét. S ha ezek folytán én e lapról ennyit mondék „jobb mint minőt ily körülmények közt várhatnánk," nem nyíltan a körülményeknek róttam-e föl, hogy nem olyan, minőnek egy magyarhoni prot. egyház egyetlen lapjának lennie kellene, s ha jobb, nem a szerkesztő egyeni érdeme-e mennyiben jobb, mint az ott felmutatott mostoha körülmények közt lehetne ? . . . Csakhogy én a szerkesztőt saját lapjában, holmi hivatalos levelezőként, nem akartam kisebbíteni azáltal, mintha ő dicséretünkre szorult volna. Vagy csakugyan olyan az egyházi lapunk, minő lesz, ha egykor megpezsdül közöttünk egyetemesen az élet s nem jmint a minő viszonyaink közt lehet ? De ha egy lap nem egyéb, mint tükre a szellemi életnek, más képet csak nem mutathat, mint minő létezik: tehát bizonynyal nem a szerkesztő hibája, hogy nem lehet hirdetője mozgalmaknak melyek nem léteznek; s ha mégis engem olyannak fest, ki a hajdani koronahercegek növelőjeként, a felséges prot. egyház helyett lapján verem el a huszonötöt, s ezért visszaveri rajtam, nem épen maga a nt. sz. úr teszen-e a koronahercegek növelőjéhez hasonló szerkesztői kényes helyzetében igen eszélyesen aképen, hogy engem tesz bűnbakká, hogy hegedüszóban elmondhassa az egyháznak: ime felséges uram ez téged illetne! E megrovást tehát, ismerve sz. úr helyzetét, belátva célját magamra veszem, vagyis inkább a fels. protestáns egyház képében szívesen fölveszem, s ha a felséges Lajos Fülöp volnék felkiáltanék: „minő kár, hogy nem sérültem meg, legalább megbocsáthatnék, nem hogy kegyelmet osszak, hanem hogy én nyerjek kegyelmet!" Vannak azonban a szerkesztői észrevételben dolgok, melyekről, miként ott állíttatik rólam, hogy ,,nem gondolkoztam komolyan, midőn leültem Ítéletet mondani a lapról" nekem is meg kell jegyeznem, hogy bizonyosan a szerkesztői sok elfoglaltat,ás közt futólag írattak meg azok is. Először is felhivatom, hogy mutassak a prot. érdekek körül nyilatkozott valami mozgalmat a hazában, melynek a lap nem sietett volna kifejezést adni. Valóban mutathatnék és pedig nem egyet és pedig olyat is, miről a sz. úr miga tu lott legtöbbet s mit még is nem lapjából, hanem vagy másoktól, vagy külföldi lapokból kelie megtudnunk: de én lapját ilyféle mulasztással nem vádoltam, tehát nem szükség ilyet mutatnom sem. Azonban ha a nagyon tiszt', sz. ür szóba hozza e tárgyat, engedje meg, hogy mivel én lapját nem az övének, hanem miénknek tekintem, csakúgy általánosságban fölemlítsem, hogy van biz a hazában közérdekű tárgy, esemény, miről egyházi iapank nem szól. Nem . . . .mondjanemde sz. úr, mert az illetők nem küldenek be róla tudósítást! Elég helytelen. . . . De ha egy egyén vállalkozik lapszerkesztésre, — még ha nem saját haszna, hanem valamely közös szent ügy iránti áldozatkész érdekeltségből is, mint itt az eset, — nem természetes kötelessége-e gondoskodni róla, hogy azon körnek, melyben lapja mozog, minden jelentékeny pontjáról legyenek megbizott tudósítói, hogy az esetleg, de szükségkép viszhangozzon a lapban minden közérdekű mozzanatot, nehogy oly botrányok ismétlődjenek, mint midőn b. Vay Miklós főgondnok egy • házkerületi közgyűlésen elnökileg mondott pr. egyetemi indítványát politikai lapból kelle egyházi lapunknak által venni. *) Pedig tudtomra, legalább egy-kétjjáltalam *) Nem szándékom K. úr jóakaratú és sok tekintetben figyelemre méltó válaszára ellenészrevételeket irní és minden áron azon lenni, hogy az utolsó szo az 99 *