Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-29 / 5. szám

zeteket hivott és gyűjtött, — az evangeliom tanával és az egyház tudatával homlokegyenest ellenkező véteknek tart." Eddig a jegyzőkönyv ; én pedig ehhez még azt teszem hozzá, hogy szerző imént idézett szavait magyar ember nem is mondhatta, mert az, ugy a mint irva van a józan ész szabályaival ellenkezik ; Ugyanis vagy többségben van az evangelikus egyházban a magyarság a más nyelvűek felett, vagy nincsen, ha többségben van (értve akár anyagi, akár erkölcsi többséget) akkor bármily rendszerű, különben igazságos egyházi kormányzat alatt, még az autonomia elvesztésével is biztosítva van a magyar nyelv, ha pedig nem vagyunk többségben, akkor a magyar nyelv biztosítását, de csakis ezt, illetőleg az autonomia még hátrányunkra vagyon; a fenebbi vád tehát csak a „Pestbudinske Vedomosti"-nak és utánna szerzőnek rémséges gondolatokkal tölt agyában szülemlhetett meg. A roi pedig Sz. úr azon vádját illeti, hogy „az autonom egyház az 550,000 sláv evangelikus számára, nem akarja az agendát uj kiadásban kinyomatnierre nézve csak azt jegyezzük meg, hogy mi elismerjük azt, miszerint az agendának uj kiadása valóban nagyon szükséges ; mert magyar agenda legutolsó kiadása már ötven, a ióté pedig pláne körül-belül százötven éves; de hiszen épen főt. Székács superintendens ur volt az, a ki tót ajkú híveit fölszólította, az agenda kinyomatására, hanem azok magok oda nyilatkoztak, hogy majd meg leszen az is, most szükségesebb dolgokra kell a pénzt kiadni, és ime mégis Szeberényi úr mint fogadatlan prókátor fellép, hogy kardoskodjék azok mellett, a kiknek eszök-ágában sem volt, hogy őt arra felhívják. Sz. úr még azt is meri állitani, hogy „az autonom egyházban, minden jegyzőkönyv, törvények, iskolakönyvek csak a 150,000 magyar lutheránus nyelvén vannak nyomtatva." Erre nézve csak az a megjegyzésünk édes nt. úr, hogy legkevésbé sincs igaza; mert, bár a „Prot, Egyh. és Isk. Lap" magyar lap. mégis ebben is fordulnak elő többször tót és német iskolai könyvekre hirdetések ; azután a bányakerületi gyűlés, már ezelőtt két évvel elhatározta, hogy a jegyzőkönyvek az egyházkerületben divatozó minden nyelven tehát magyar, német és tót nyelven kinyomassanak; s már ugyanazon gyűlés jegyzőkönyvének tót fordításával, szerzőnek fivére, Szeberényi Gusztáv a németével pedig Frint János lelkész urak bízattak meg ; továbbá ugyanazon jegyzőkönyv második lapján, a hol az irodalmi mozgalom van megemlítve, a több megjelent könyvek között nemcsak egy tót nyelvű fordul elő, melyek egyikének maga boldogemlékezetü Szeberényi János superintendens úr volt szerzője. Van azonban szerző temérdek alaptalan vádjai kőzött egy igaz is, mely e szavakban foglaltatik : „A magyar autonom egyházban az egyházközség minden adózó tagja, nemcsak v o" t u m decisivummal, hanem a bsolut, passiv és activ választási joggal is bi r." Ez már ugy van édes Sz. úr, és százados tapasztalás mutatta meg, és ezt ön is jól tudhatja, hogy ez nagyon jól van így, de egyszersmint az is bizonyos ám, hogy mi sem az ön, sem senki fia kedveért nem fogunk lemondani autonómiánk ezen sarkalatos törvényéről, mely hazánkban a protestantismus sine qua non-ja. De azután az már megint nem igaz ám, hogy „a hitcikkelyek a gymnasiumban tanulóknak még csak névleg sem említtetnek meg ;" mert nemcsak hogy megem^ Üttetnek, hanem minden gymnasiumban kellőleg taníttatnak is ; sőt még nálunk reformátusoknál is, kiket pedig szerző, mint egy pár kitételéből a sorok közöl kitűnik, nem is tart igazi keresztyéneknek sem, mondom tehát, hogy ezeknél a hitetlen reformátusoknál is egy egész éven át (ugy gondolom a VI. osztályban) hetenkint két óra fordittatik csupán a hitcikkelyek tanítására. Itt bocsánatot kell kérnem szerzőtől, hogy fenebb azt mondottam, miszerint csak egy vádja alapos ; mert itt ujolag felhozok egyet, melyben teljes valóságot állit t. i. hogy ,,az autonom egyházban a papjelőltnek megvan tiltva állami ösztöndíjért folyamodni és azt elfogadni, s pedig annyira, hogy a ki e tilalom ellen vét," az már „eo ipso kizárta magát az autonom egyházban való lelkészi foglalkozástól." Ez a dolog ugy van, de hiszen épen fenebb hozta fel vádul szerző, hogy az egyház minden fizető tagjának van az egyházi dolgokra nézve beleszólhatási joga, s ugyhiszem, hogy épen ez a jog megengedi azt is, miszerint a nép leendő papjának ezeket mondja: édes ifjú uram, ön a mi egyházunkban lelkészi hivatalra akar lépni; hiszen jól van, hanem mi azon magától értett kikötésen kivül, hogy t. i. kellőleg el fog készülni szándékolt pályájára, még azt is megkívánjuk ám öntől, hogy elégedjék meg azzal a kenyérrel, melyet mi adunk önnek, s ha ezzel megelégszik, és a lelkészeknél megkívántató feltételeknek is kellőleg eledet tesz, ugy azt mondjuk Isten hozta ! ha pedig kevésli azt, a mit mi adhatunk, akkor tessék oda menni, a hol gondolja, hogy jobban tractálják Önt, mint mi < Az elsorolt vádakra szerző következő nagy pathosu szavakkal teszi fel a koronát: „Azon egyházban, melyre a fenebbi vádak ugy reá illenek, csak mégsem lehet szó a reformatio anyagi és alaki alapelvér ő 1." Bizony tisztelt olvasó csak igaz az a francia közmondás, hogy a nagyszerűt a nevetségestől csak egy lépés választja el! Mi szerző által az evangyéliomi igaz egyházból való excommunicáltatásunk után csak azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy nemcsak mi kaptunk ki; mert Sz. úr leckét tart majdnem minden protestáns lapnak, sőt még a Gusztáv-Ádolf-egyletnek is. Azt is meg kell azonban Sz. űrnak adni, hogy saját embereiről sem feledkezett meg ; mert, ha minket gyaláz is, azokat legalább az elpiritásig megdicséri; igy például Kuzmán^ Ká» roly úr a magyarhoni protestáns irodalom egén, szerza szerint, elérhetlen csillagként tündöklik; Hodzsa a 19-ik