Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-29 / 5. szám

kálni is képes. Különben feltéve de meg nem engedve, hogy az a vád szórói-szóra ugy, a mint szerző oda irta, igaz: következik e ebből, hogy az a superintendens úr, a kire szerző céloz, nem jogos lelki főnöke egyházkerületének, vagy az általa kormányzott kerület nem evangéliumi ? Épen nem ; mert azt ugyhiszem szerző is elismeri, hogy a magyarhoni evangelikus egyházban három nyelv divatozik ; a tót, német és magyar ; kívánatos volna ugyan, kivált a vegyes ajkú egyházkerületekben, hogy a superintendens mind a három nyelvet tudja; de valakit ha különben ezen magas egyházi hivatalnál megkívántató minden más kellékekkel bir, a superintendenciális hivatalból csak azért kizárni, mert épen a három nyelvek valamelyikét nem érti, égbekiáltó igazságtalanság volna, másrészről pedig szerző elvének felállítása beláthatlan zavaroknak volna okozója, mert ha véletlenül olyan superintendenst találnának választani, a ki épen magyarul nem tud, az ellen szerző szavai szerint meg a magyarajkuak protestálhatnának, mint protestálhattak volna különösen szerző édes atyja ellen, a ki 20 álló esztendeig volt a bányakerületnek éspedig életében s halálában köztiszteletü superintendense, a nélkül hogy csak sejtett volna is valamit magyarul. Szerzőnek elvét; mely fenebb idézett szavaiból kitűnik, csak olyan ember akarhatja érvénybe hozni, a kinek fáj az, hogy Magyarországban a külön nyelvű, de egy vallású evangélikusok békességben élnek, és a ki velünk tót ajkú hazánkfiait viszálkodásba óhajtja hozni, hogy majd a zavarosban halászhasson. De halljuk tovább szerzőt: „Magyarországban a papok, tanítók s az egész egyházi felsöség választásánál csak azt kérdezik: „tud-e az illető magyarul ? vagy jó hazafi-e ? a többivel azután nem törődnek." Szerző ezen vádját légből kapottnak, sőt rosz akaratból származottnak kell tekintenünk, mert szerző széles Magyarországon nem képes nekünk egyetlen egy egyházközséget sem felmutatni, melyre fenebbi szavait alkalmazni lehetne. Különben édes Szeberényi úr álljunk meg egy pár szóra ha nem restelli, csak egy kis történetecskét akarok elmondani. Ezelőtt mintegy 30 — 35 évvel a felső-vidéki tótajku hazánkfiainál közkézen forgott egy pasquileszerü színdarab, melynek főszereplője egy földesúr bizonyos egyházközségnek gondnoka volt, a ki tót ember létére az ajánlkozó fiatal tanítótól nem kívánt egyebet csak, hogy ez magyarul tudjon, s midőn látta, hogy ebbeli óhajtásának a fiatal ember teljesen megfelel: azonnal kihányatta lakásából a szegény öreg tótajku tanítót, a ki csak az által menekedhetett meg az éhhaláltól, hogy eladó leányát az uj tanítónak nőül adta. Ugyan vallja meg nt. úr nem ezt a gunyiratot használta ön fel fenebbi vádjának fonsául ? Én nem akarom önt gyanúsítani; de még a kis ujjamat sem merném érte megharapni; mert ön kész még a dajkamesét is felhasználni, csakhogy ezt a pseudo-protestans magyar autonom egyházat, a külföld előtt is denunciálhassa. Hogy az autonom egyház rendezetlenségét mentül élesebben feltüntesse, megemlíti szerző, hogy „abban a peres ügyek elintézésére nincsen állandó törvén3r

szék, hanem minden egyes eset előfordultával a felügyelő, tehát világi ember, saját kénye szerint nevez ki ad hoc bizottmányt, melynek elnöke szinte világi ember ; és mivel ily bizottmány egy évben csak egyszer neveztetik ki, gyakran megtörténik, hogy, kivált ha több eldöntendő pert kell tárgyalni, egyik-másik peres félnek évekig kell várakozni, mig rájok is kerül a sor, s ezen elhalasztás különösen az extra domínium helyezett lelkészeknek és iskolatanitóknak esik legkeservesebben." Azon legkevésbé sem lehet csodálkozni, hogy Sz. az autonom egyházkerületek jegyzőkönyveit nem ismeri, mert erről neki, mint más akolban működő pásztornak, tudomása sem lehet, vagy ha van is, nem tartozik azt bevallani; de már az mégis csak nagyon csodálatos, hogy ő, a ki még nem olyan nagyon régen közénk tartozandónak mondotta magát, nem tud semmit azon törvényekről, melyek 1846 óta az egész ev. egyházban az egyházrendezésre nézve érvényben vannak: azonban mégis azt kell gondolnunk, hogy ezen törvényeket szerző nem ismeri, különben nem állított volna olyan vadat, hogy a praeses saját kénye-kedve szerint nevezi ki a peres ügyekben ítélő bizottmányt; mert a felhozott törvények Il-ik fejezetének 17-ik cikkelyében ezeket olvashatjuk : a peres ügyekben itélő bizottmány elnöke, jegyzője, s ülnökei minden egyes perre nézve az esperességi és illetőleg a kerületi gyűlés által választatnak, s a bírói hitet letenni kötelesek." íme íehát nem a felügyelő, hanem az esperességi és illetőleg kerületi gyűlés nevezi ki, minden egyes esetre nézve a bizottmányt. Szerzőnek csak akkor volna igaza, ha az egyházi gyűlést egyedül a felügyelő tenné. A mi pedig a most idézett vádjának utolsó részét illeti, erre nézve is azt kell mondanunk, hogy alaptalan; mert hiszen nálunk az extra domínium helyezés nincs is szokásban. De, halljuk, mit mond tovább szerző: ,,Az autonomisták nyíltan bevallják, hogy azért akarják egyházi téren is az önkormányzatot, mert a magyar nyelv csak igy leszen biztosítva a protestáns egyházban." Szerzőnek ezen szavait többfélekép is lehet ugyan magyarázni; de tekintve irányunkban már többször nyíltan kifejezett jóakaratát, nagyon közel leszünk a valósághoz, ha a fenebbi szavakat ugy vesszük, mintha azt mondotta volna, hogy mi saját nyelvünket tót ajkú rokoninkra akarjuk tukmálni, ez esetben a már párszor felhozott bányakerületi gyűlés jegyzőkönyvének erre vonatkozó tételét szükséges felhoznunk, mely itt következik : „A magyar nyelvnek a nem magyar hívekre való erőszakolását illetőleg, nyilvánítja a kerületi gyűlés, hogy mindennemű nyelverőszakolást, mint az evangelium és az Isten népe által nyilvános liturgiánkban bevallott és minden ünnepi alkalommal ismételt azon imádságba ütközőt, mely szerint Isten lelkét arra kérjük, hogy minket tartson meg a hitnek azon egységében, melyhez a szentlélek a nyelveknek különbsége által minden nem-