Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-29 / 5. szám

is." Valóban megdöbbentő nyilatkozat, s pedig csakne m szórói-szóra igy volt. De hát ki tehet arról ? ha a tanitó-képezde termeit nem gymnasium-végzett ifjaink jelesebbjei keresik fel, hanem leginkább csak a negyedik, ötödik, s talán hatodik osztály növendékeinek is csak a gyengébbjei. Alig ha nem itt fenekük a baj, mert különben a tanárok részére már is kifejlett annyi nemes buzgalomnak több sikere volna. Hanem valamint a nemképez hetésnek oka abban rejlik, mert nincsenek kellő fokig képezhető ifjaink, épen ugy meg van annak is az oka, hogy miért nincsenek? Felelet: Mert a tanitó ma jognélkülibb és anyagilag szegényebb mint avagy csak 48 előtt is. De ezúttal nem szándékom a dologba mélyebben ereszkedni, célom csak a bajra s talán gyógyszerére is rá mutatás által az iskolai közlöny szükséges voltát még sürgetőbbé tenni. Képezdevégzett tanítóink igen nagy részének képezetlensége is tehát hangosan beszélő tény, de a bajt nem aképezdék okozzák szándékosan, hanem a baj leginkább egyházi szervezetünkben rejlik, s pedig azért, mert szabadságra törekvő korunkban tanítóink szolgai és szegényes helyzete nem bir jelesebb ifjaink előtt vonzerővel, még csak annyival sem mint 48 előtt, mikor a mester, mint belső ember, legalább nemes volt. Azonban, ha bár nem tartom képszdénket a baj forrásának, annyit magam is kénytelen vagyok kimondani, hogy „legnagyobb részben a tudománytól idegenkedő, s bizonytalan jellemű gyermek-ifjakkal alig ha kellőleg segítünk a bajon." Hanem, uraim! az Istenre kérem, ne botránkozzanak meg szavaimon. Soha meg nem engedem, hogy e hazában talalkozzék csak egy is, a ki erejéhez képest nagyobb tisztelettel volna egyházunk, hazánk azon jelesei iránt, a kik t i z - h u s z s talán harminc év óta is oly hösileg vívnak a tanitó-képezdék érdekében. Nem, uraim! Higyetek énnekem: „Saruitok fűzőjét megoldni lángolok." És soha meg nem engedem azt sem, hogy hazánkban volna csak egy is, a ki tehetsége szerint nagyobb tisztelettel, mondhatnám, kegyelettel ragaszkodnék az elemi nevelés ügyéhez, és ezen ügy jobb sorsra érdemes munkásaihoz a tanitói karhoz, hanem épen az ügy és annak bajnokai érdekében tartoztam a fennebbieket kimondani soraim céljánál fogva. Meg vagyok erősen győződve arról, hogy az ügyszeretet találékony szeme rá fog akadni nem sokára elemi nevelésügyünk törzsbajaira, ,,s a nélkül hogy a mostani tanitó-nemzedéknek ezért ki kellene pusztulni," nemcsak ujabb tanítóink hozandnak a képezdékből több kincset, de még a régi tanítók is meg fognak indulni, mert van szerencsém ismerni még olyan őszhaju tanítót s, a ki a „Néptanítók könyvét" annak idejében nemcsak szorgalmasan olvasta, de forma szerint még „kivonatozta is." Forduljunk most tanáraink, legkivált gymnasiumi tanáraink képezése felé. íme! ezzel még roszabbul állunk, mint elemi tanítóink képezésével, mert a „tanárképző intézet" még csak létezési jogosultságot sem birta mindeddig kivívni, nézzük csak közelről a tárgyat. Mindenféle társadalomnak meg van a maga életcélja, s ehhez képest a munka-felosztás elvét alkalmazni is szokta, mely okból nemcsak a „közmunka terére" állított embereinek igyekezik szakképzettséget nyújtani, azaz : a megszerezhetés legjobb útját-módját megjelölni, biztosítani, de még a magán természetű munkakör embereinek is megnyitja az utat maguk képzésére. A szabómester, mielőtt azzá lett, gyermek-éveibeíi elébb szükséges „emberi ismereteket gyűjtött," aztán „inaskodott," s ha az illetőket reményekre jogosította : ifjúsága éveiben „segéddé avatták." Es a segéd évek folytán kiképezvén magát, „mikor már remekelt:" „szabómesterré lett," és szolgálja a legszűkebb értelemben vett társadalomnak, mondhatnám, „testi érdekeit." Minő gonddal kimért fokozatok szemlélhetők a ,,szabó-képezésben." Könnyebbség kedviért fogadjuk el most egy „szellemdus" német tanár eme nézetét, v. hasonlatát. A gymnasiasta hasonlít az iparvilág „inasához," az akadémiai tanuló pedig az „iparos segédhez," a pályára lépett tudós v. tanár pedig az iparos mesterhez. Mérjük össze már a gymnasiumi tanárt képződése különböző fokain a szabómesterrel, s megfogunk győződni, hogy a képezés fokozatosságát és szabatosságát tartván szem előtt a gymnasiumi tanár „mi nálunk" hátrányban marad, pedig a szabó a testet, a tanár a lelket szolgálja, s még eddig a lelket a testnél elébb valónak szoktuk tartani. Mondjam-e ? hogy hittan-végzett ifjaink ugyszólva egy másodperc alatt kénytelenek magukat szakértő mér-és természet-tanároknak, természetrajz és vegy-tanároknak s több efféléknek nyilvánítani, vagy tán helyesebben szólva, kénytelenek elnézni, hogy őket ez vagy ama szakra az illetők „képezetteknek nyilvánítják," a nélkül hogy legalább a szakképzettségre vezető utat, módot bárcsak biztosan megjelölték volna, vagy ha már e sem történt, bár a pusztán isteni kegyelemre bízott, igyekezetes ifjat a dolog természete szerint, „legeslegalább a küzdő megnyugtatása kedveért," szabályszerű vizsgálatra állítanák. De látom amott közeledik egy tisztes öreg úr, most megnyílik a soloni ajak, s figyelmeztet, hogy „tanáraink a külföldi egyetemeken képződnek." Ertem, hallom, hanem mivel magam is épen akadcmista vagyok, még pedig „legújabb kiadású:" bátorságot veszek ^magamnak némely dolgok nyilvánítására. A ki azt hiszi, hogy legújabb korunk akademitai olyanféle egyediségek, mint a 16'-ik, 17-ik és 18-ik szá-