Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-10-22 / 43. szám

ségpek első egyházi korszakára, egy másik, világinak kell következnie, s hogy ezzel kétségtelen haladás állott be azon cél felé, melyet az Úr Krisztus a világtörténelemben kitűzött, s az épen nem hátramaradás. E sejtelem, habár még csak homályosan, sokaknak szemei előtt lebeg a mívelt egyháztagok közt. Ha a hivatalos egyház e nézetet a hazának csak egyes elszórt pontjain osztja, ez elégséges magyarázatot nyer abban, hogy ily nagy történelmi válságok perceiben a tiszta és biztos tájékozásnak nagyok a nehézségei, melyeket szívesen elismerünk. Mert, ismétlem, nem vádoskodni jöttünk ide, hanem tanácsolni és a végett, hogy az idők jelenségeit megértett egyházkormányoknak egyletünkben támaszpontot nyujtsunk a nehézségekkel járó munkájukhoz. Mi ugyanis az imént elsoroltak következtében ugy vélekedünk, hogy most érkezett el az időpont, midőn a siker reményével kezdhetünk az egyháztól elpártoltak megnyerésének müvéhez. Az elidegenedés okát már mindkét rész annyira belátja, hogy az ennek eltávolítására megkívántató eszközt kétségkívül feltalálhatjuk. Mik tehát azok az eszközök? Az eddigiek útán nem fogják önök tőlem várni, hogy én azokat különös rendszabályokban keressem. Habár én ilyeneket egyáltalában nem akarok kicsinyleni, de én a szóban levő célra nézve csak akkor t-eménylek sükert, ha az egyház amodern civilisatióhoz való hamis állásából helyes irányba tér át. Ha ez megtörténik, az ok megszűntével az okozat is megszűnik ; de valóban csakis ekkor. Itt a munka oroszlánrésze mindenesetre az egyháznak jutand, de ez sem tehet meg mindent magára hagyatva, hanem a tőle elidegenedetteknek, névszerint azon osztályoknak, melyekben ezen elpártoltak különösen képviselve vannak, közre kell működniök a kérdéses feladat megoldásában. Mondjuk el világosabban, mit kell mindkét résznek tennie. Legelőször az egyházról szólok. Az egyháznak mindenekelőtt becsületesen és tiszta öntudattal kell barátságot és békét kötni a modern műveltséggel, őszinte és barátságos bizalommal kell ez iránt viseltetnie, a mennyiben e műveltségben elvitázhatlanul a keresztyénség művét ismeri meg. Be kell látnia, hogy épen ezen világműveltség terén található fel a keresztyénség folyton haladó hatékonysága, mig az egyházi téren már századok óta észrevehetőleg hiányzik a tovább fejlődés és haladás. Csak akkor, ha az egyház idáig jut, és ezt nem titkolja el, köthet békét és barátságot műveltjeinkkel, mindenekfelett pedig népünkkel, csak ekkor fog népünk iránta szívvonzalommal viseltetni. Mert a mi népünk soha sem fog lemondani drágán szerzett vívmányairól; soha sem lehet őt meggyőzni arról, hogy a nézetek és törekvések , melyekben mint saját elemében érzi magát, keresztyéntelenek söt keresztyénellenesek, — hogy az Úr Jézus e nézeteket és törekvéseket magához és az emberi nemmel általa elérni szándékolt célhoz méltatlanoknak tekinti, ellenben abban, a mi az egyház működési terét képezi, u. m. a dogmatikai tantételek felállításában és elfogadásában, a szertartásban, asketicus cselekvényekben és pietistikus gyakorlatokban stb. saját ügyét látja. Műveltjeink közöl egy jó lelkiismeretű ember sem nyerhető meg soha azon véleménynek, hogy jó keresztyénekül nem lehetünk mai értelemben vett művelt emberek, s mint művelt emberek nem lehetünk őszinte keresztyének. Közli Ballagi Mór. (Folyt, köv.) A LÁTNOKSÁG. (Profétismus.) (Folytatás.) Azt vélné az ember, hogy oly kézzelfogható csodatételek után, minők az égből jött tüz és az esőnek a próféta parancsára való megeredése, nem volt ember többé Izráelben, ki Illyést mint az igaz mindenható Isten prófétáját el nc ismerte és őszintén meg nem tért volna; pedig ime! épen ellenkezőleg: Jezábel most kettőzött dühhel épen életére tör Illyésnek, már csak azért is, mert az ö bálványának prófétáit leölette. Illyés Juda pusztájába menekül és itt a fáradság és éhség annyira elgyalázza, hogy haláláért könyörög és egy fenyőfa árnyékában lefeküvén, elalszik. „S íme a Jehova angyala illeté öt és mondd neki: Kelj föl és egyél. Körültekinte aztán s ime fejénél egy parázsban sült cipó és egy palack viz vala, évék léhát és ivék és ismét elaluvék. Eljőve pedig a Jehova angyala másodszor és illeté öt és mondd neki: Kelj föl, egyél, mert még nagy út van előtted. Felkelvén tehát evék és ivék; és azon étel erejével méne negyven nap