Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-09-24 / 39. szám

de tárják ki a jövőnek minden lehető továbbfejlesztése előtt. Fel lehetne e ezeket az ellentéteket örök cáfolhatlan betűkkel vésni ezekre a kapuoszlopokra ? Miért ne ? A katholikus egyház a középkor nevelőintézete, durva, érzéki és kiskorú népek számára, ennélfogva a külsőségek és tekintélyek egyháza. A protestáns egyház ellenben leszállt az öntudat mélységeibe magáig az Istenségig., s ezzel az isteni tekintélylyel megoldozta ez emberi tekintély bilincseit. A holt cselekedetek és kiil szertartások ellenébe a hitnek bensőségét, mint minden erkölcsi élet kútfejét, emelte érvényre, az emberi hagyományok mindenfélesége helyett az igazsághoz vezető bírálat és kutatás önálló szabadságát irta lobogójára. A protestáns egyház ily módon a benső hit, és a szabad vizsgálódás egyháza. Egyszerű két jelmondata az irás szavaival 1. Ne legyetek embereknek szolgái. 2. Az Isten országa nem érkezik külső látványságokban. Állapodjunk meg egy pillanatra, és tekintsünk vissza, az eddigi fejtegetések jellemző eredménye ez lesz: a confessiók nem lehetnek a protestáns egyházban a tanszabadság szoritó korlátjai; tankötelező erejök jog- és protestánsellenes. Ne legyetek emberek szolgái. Kiáltja az irás. De hát nincs e a tanszabadságnak más korlátozója? Nem az e a szentirás? ugy tetszik, mintha a tekintélyek elve nem volna még teljesen legyőzve, mintha csak tartalma lett volna változtatva, mintha az egyházi hagyományok helyébe az irás lépett volna ? csak látszik, ugy, de nem ugy van. A régi értelemben vett tekintély nincs meg többé, épen azért mert az iráfe mellett kivihetlen, mert az irás tartalma nem valami kész formula, mely egyszerű elfogadást és hódolatot követel, hanem egy sok jelentésű, sokféle alakzatú egész. Azért mert itt nem valami egységes dolgozat van előttünk, hanem egy csomag irat, különböző színezettel, nagyon különböző Íróktól. Azért mert a szentíráshoz, szabad vizsgálat nélkül nem közelithetünk, annál kevésbé hatolhatunk belsőjébe. Mondjuk meg magyarán: nem az irás betűjének tekintélye, hanem az irásbani szabad vizsgálódás a reformatio alapgondolatja. Es ki tagadhatná, hogy ez az irásbani vizsgálódás azonnal az irás fölötti vizsgálódássá ne lenne'? Hiszem a legelső kérdés, mely feleletet vár ez lesz: hogy mi tartozik ehhez az egészhez, mely szentírásnak neveztetik, és most mint ó és újszövetség fekszik előttünk? — A gyűjtés maga az egyház müve, mely az egyház ítéletén nyugszik, egy ítéleten, mely nem csalhatlan, melyet épen azért gondosan meg kell vizsgálni. Itt kezdődnek, még pedig teljes joggal a szentirás kritikája, vagy az írások származása, kora és hitelessége körüli kérdések. Ez a kritika egyáltalán protestáns tudomány; ezt gyakorolni a legszabadabb és legszigorúbb tudományos elvek szerint, a mi egyházunk elidegenithetlen joga. Ezt gyakorolta mái-Luther, bár nagyon gyarló eszközök, többnyire dogmatikus hatalomszó által. Már ő kimondotta, hogy ez vagy amaz darabot nem szereti bibliájában, mert nem a tiszta evangyeliumot tanítják, nem a Krisztust sürgetik, forgatják. Nekünk is gyakorolnunk kell, csak hogy jobb eszközökkel, szabadabb történelmi tapintattal, az őskeresztyénség alaposabb ismeretével; de nincs hatalom a világon, nincs egyházi felsőbbség, melynek joga volna itt a tudományt feltartóztatni, ez vagy amaz iratot apostolinak vagy nem apostolinak nyilvánitni, és azt a tanitó hivatalból elcsapni, a ki annak nem tartja. Van még egy a mi az irás szabad vizsgálatához tartozik. Az irás nem holt, hanem eleven, nem törvénykacsok, paragraphok kúszált gyűjteménye, hanem egy élő egészséges vizű forrás, az eredeti teremtő keresztyénség gazdag kijelentése. Van ennek külszine, középpontja, van héja, van magva, van mulhatlanja, és elmúltja. Már Luther megválasztá a dió bélit csontárjától, nekünk is igy kell különböztetnünk, hacsak az irást keresztre feszitni és megölni nem akarjuk. Az irás szabad vizsgálatához tartozik tehát az is, hogy mi behatoljunk egészen a középpontig, és innen kiindulva rendezzünk, rakjunkmindeut kellő helyére. Ez a középpont pedig nem egyéb, mint a valóságos, a történelmi Krisztus, és az ő egyszerű boldogító evangyélioma, ezt fürkésszük, becsületesen, alaposan, bátran a tudomány minden segédeszközeivel. Korunk elutasithatlan, igazi protestáns törekvése ezen irányban halad. Mi a Krisztus eredeti, meg nem hamisított keresztyénsége után törekszünk, ismerni akarjuk teljes egész emberi életének képét, el akarjuk oszlatni azt a kö-