Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-09-17 / 38. szám

szabadság felőli nézeteink — mindez a mindig haladó tudomány illetésére egészen más lett, Istennek a világban, kivált az emberi szellemben történő működéséből minden gépies bűvészi erő ki Ion küszöbölve, még pedig ugy, hogy oda többé abban az alakban vissza nem térhet, más nemesebb erkölcsi erőnek engedvén helyet. Itt alig maradt meg egy kő a másikon. Kincs egy élo valóságos embere a jelennek, ki szellemi légünket sziva, képzettségünket magáévá tette, ki képes lehetne a XVI. század avas tanrendszereit ismét elsajátitni és megemészteni, vagy ha tenni akarja, teheti igenis, folytonosan ismételt önámitás, elmagyarázás, és szellemi kinzások után. A legszomorúbb fogódzó itt a lényegesnek a lényegtelentőli elkülönítése által magát ezen igazságon túltenni akarni. Becsületes ember csak egy jelentékeny cikket sem képes azon időkből a maga teljes épségében minden változtatás nélkül áthozni. A haladás mind falkástól a vizre hajtotta őket. Ismerjük mi mind, egytől-egyig az okokat, melyeknél fogva ezekhez a vén symbolumokhoz való kötelezettséget, némelyek igazolni szeretik, de mi ezeket az okokat mind egy lábig elvetjük. *) Ha meg van is — azt mondják néhányan — zavarva az egyetértés, de azért a lelkésznek kötelessége elhallgattatni tulajdon meggyőződéseit, az egyház nagyszerű objectiv nyilatkozataival szemben. Ugy áll ő ezekhez, mint abiró a törvényhez, melyek szerint — bár ha tökéletlenek — Ítélni tartozik. De hát valóban ugy áll-e? nemez-e épen a nagy, a veszélyes tévelygés, mikor a vallást juristasággá, a lélekismeret kérdését jogkérdéssé alacsonitjuk ? (Folyt, köv.) A;DEÍSMUS TÖRTENETT FEJLŐDÉSE, IRÁNYA ÉS HATÁSA A THEOLOGIÁRA. (Folytatás.) VIII. Állapodjunk meg itten egy kissé: az 1680-ban bekövetkezett restauratió korához értünk, II. Károly trónraléptét nyomban követte a püspöki egyház-alkotmány, és az Angiikan liturgia. A letett pa*) Ezt Sehwartz mondja, nem én. Mernék-e én enynyit mondani? — ha udvari pap volnék ott a Berettyó mellett. Dobos. pok visszatértek szószékeikbe, a püspökök a felsőház padjaira. De az egyházi főket többé nem a Krisztusi szeretetről, hanem a bosszúvágy és pártoskodásról lehete megismerni. Létrejött a hit egyenlőségi törvény, mely kimondotta, hogy a mely lelkipásztor nem fogadja el a hivatalos liturgiát: öt mértföldnyire távozzék azon helységtől, hol azelőtt szolgált. E törvény több mint kétezer dissenter lelkipásztort kényszerite gyülekezete elhagyására. Nem nyilván bizonyitja-e ez intézkedés, miszerint a klérus minden törekvése oda célzott, hogy uralmát mentül szilárdabbá tegye, s a király mindezt megengedte és elnézte. Alig is tehetett másként azon uralkodó, kinek könnyelműsége határt nem ismert, ki vigalomból vigalomba ment, kinek környezetét ágyasak és gavallérok*) kara képezte, mint Roués, ki (saját vallomása szerint) majd nem öt évig folytonosan ittas volt. Károly közönyös volt, erkölcs, illedelem és vallásosság iránt. Meg volt győződve, hogy minden egyént meglehet vásárolni, csakhogy egyike magasabb árt kér, mint a másik, — isten, haza, család és barátok iránti szeretet előtte csak csengő üres frázis volt. — Becsület és szemérem ránézve körülbelöl annyit ért, mint vaknak a világosság és sötétség.**) A vig királyság (merry reign) példája hü követésre talált a népnél, mely ugy látszik kifáradott volt a puritanismus egyhangú szigora alatt, nem volt szüksége többé a sok prédikációra, mert megnyíltak a színházak, színre kerültek a köztársaság alatt betiltott színdarabok, s a nép örömmel nézte azoknak erkölcsrontó izetlenségeit. Lemondott a folytonos imádkozásról és éneklésről, s szívesen hallgatta a piaci énekesek comicus meséit. Felhagyott az egyszerű életmóddal, s az uralkodó divathoz szabta magát. Egy szóval egyik szélsőségből a másikba ment által. A mihez előbb ragaszkodott, most megutálta az illedelmet és erkölcsöt; a kegyességet pedantismusnak keresztelte, a libertinismust, mint a felvilágosulás je lét üdvözölte, s úgy hitte „visszajöttek a vidám napok, melyekben szabad volt a májusi fák között szökdösni a kik nem igy gondolkoztak, azokra azt mondotta, hogy képmutatók, rajongók, forradalmárok. A társadalom és erkölcs ilynemű meghasonlását II. Károly alatt híven tükrözi Butler Sámuel „Hudibras" cimü komikus eposza; mely nem sokkal a restauratió után 1683-ban jelent meg. Sír Hudibras az independensek felekezetéből való lovag, bibliával és karddal kezében, mint békebiró utazik az országban, hogy harcoljon a babona, és visszaélések ellen. Ralph Pansa írnoki minőségben követi. Hudibrás maga félig lovag, félig biró, szeleburdi és pedáns, vallásos és rajongó. írnoka szintén independens, tudákos, szőrszálhasogató, makacs, mindennek ellenmondó, mindég azon van, hogy övé legyen az utolsó szó. E két egyén arca, öltözete, és tetfei, kalandjai és vitat*) II. Kár. alatt az udvar híveit gavalléroknak (cavaliers) nevezték, a hazafiakat pedig kerek fejeknek, (roundheads.) #*) L. Macaulay-s Geschichte v. England I. köt. 123. 1.