Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-09-03 / 36. szám

Az özvegy és árva testvératyafiak! az özvegy ia, ki szive felétől elmaradt, szinte virágzott annak kebelén , mint hajnali harmattól megöntözött virágtábla, és most gyász-fátyollal takarja be kisirt szemeit, hogy ne lássák az emberek szivkeserveit, kik Örülni szoknak a szerencsétlen nyomorán, s tapsolni szenvedésein — a szegény özvegy, ki mint virágtalan tövisbokor, ugy áll embertársai közt, benne mindenkinek ruhája megakad, é® sokszor csak akkor jön számba, ha valami adót kell kivetni, sinlik, liervadoz, mint naphevétől leforrázott fűszál, a holdvilág halvány fényénél bús enyészetében! Szerző mind ezt mélyen érezve, és az özvegy szomorú sorától a sziv-redőkig áthatva rajzolja annak jobb sorsra méltó állapotját résztvevő ecsettel, s a vesztesség kínos érzetében, ezen szavakat vegyiti fohászába „gyámolitsd gyöngeségemet égi segedelmeddel, ha annak földi istápját elvetted, add hogy az emberek a sors és az élet minden megtámadásai ellen nálad keressek, s találjak menedéket.4

' stb. Ha nem szokatlan is, minden esetre ritka a „szerelem" érzelmei közti ima, pedig ez is az élethez tartozik, mely körvonalozva, a nőt leginkább ékesiti, és ajánlja. A foglyul esett Dárius neje és elragadó szépségű két leányának szemérme, mely elömlött orcájukon, még magát Nagy Sándort is meghóditák. A szeméremmel vegyült szerelem hatalma ellenállhatatlan. Midőn Ulysses nőül vette volna magának Ikarius lacedemoni fejedelem leányát Penelopét, a boldog férj rögtön kiván vala nejével elutazni. Az édes atya, leánya iránti szeretetből ezen megszomorodva, kérte vejét, hogy csak néhány napokig is maradjanak nála. Ez nejére nézve, mint egy határozott válaszadásra kérte fel, ki nem felelvén semmit, hanem csak fátyolát vette le arcáról, melynek rózsa vonásaiból az atya azonnal kiolvasá, hogy a szemérem nem engedi nyilatkozni, de valósággal vágyik elutazni férjével. Az ily jelenet természetesen külömbözik az oly szerelem érzésétől, minő volt Ammoné, ki Thámárért halálra betegszik, és Antiochus Seleuckus syriai király fiáé, ki mostoha anya Stratonicéért, mind addig sárgul, mind addig fonnyad, mig atyja azt által nem adá egyetlen s a szerelem kínos érzetétől halálra gyötört fiának! — Midőn azért szemeink előtt is ezen megfoghatlan édes, kinos, őrjöngő és dühös indulatból oly sok öngyikosok emelik fel magukat, az élet szinpadára: igen okszerűen cselekedett szerző, hogy ilynemű szép imával is megajándékozá kedves olvasóit. ,, Jegyes imája'4

ki erényes nőt, ki jó férjet talált magának, azt szokták mondani: jól imádkozott. — A jegyesek szemeikkel beszélnek, és értik egymást. De miután ezek viszonya, mint Knigge mondja: kimondhatatlan változásokat okoz a szivben, és ennek érzelmeiben, miután sokszor szavakat sem találnak a társalgásra, mivel sem egyik, sem másik a maga bálványán kivül semmit sem akar 5

látni e világon : önként következik, hogy oly ima, minővel itt találkoznak a jegyesek, a legédesebb orö mök közt is, útmutatóul szolgál nekik, és könnyen elkapható szivet nem enged elragadtatni! Menyegző napján, az eskü után, uj nő imája, mind rokon tartalmúak, mindeniknek koronája : a tiszta szeretet, ragaszkodás, engedelmesség, a hűség és az ezekben való állhatatos megmaradás, mely esetben, minden nő, megdicsőíti magát, mint a Winsbergi asszonyok, kik a kegyetlen svevíai Konrádtól azt kérek: engedné meg nekik, hogy mig házaikat ostrommal venné be, legféltőbb kincseiket a városból kivihessék, — s nyert engedély folytán, Konrád bámulatára, de egyszersmind kegyetlen szíve meglágyitására, a Winsbergi nők hátaikon férjeiket vitték ki, s ezabaditák meg Konrád gyilkos fegyverétől. — Mely dolog meghallván Laurenc de Medicis olasz fejedelem, kinek már a doktorok, halálát is megírták — azonnal haldokló ágyában felült, és meggyógyult. Ime tehát, a nők hűsége és szeretetének férjeik irányában, még orvosi ereje is van; méltó azért, hogy oly buzgón, mint itt irva van — imádkozzanak!! „Várandós asszony imája, szerencsés és szerencsétlen szülés alkalmával és után, — beteg kisdedért, — anya imája kisded gyermekéért, — anya imája felnőtt gyermekéért. — Gyermektelen nő imája." Ezen rovatok alatti imák, hasonlók azon drága kirakathoz, vagy gyöngyfüzérhez, a hol, és melyen, a kisebb és nagyobb ékszerek, és gyöngyszemek, nagy szorgalom, és Ízléssel vannak egymás mellé helyezve. Az ott elmenő megáll, és figyelemmel kiséri a tárgyakat, melyek benne vágyat ébresztve, a jó féle gyöngyből venni kényszeritik. Lehet-e szebb és elragadóbb jelenet a világon, mint egy édes anyát látni, beteg gyermekéért imádkozni?! — Itt angyal jelenik meg emberi ábrázatban, ki megszánva a kétségbe esett édes anyát, ki a virrasztásban már elfárádt, ki lehelletéböl kifogyott, hogy életre csókolhassa angyalát, erőt ád neki, hogy fájdalmában össze ne rogyjon, — s azok a könyek, melyeket beteg gyermeke párnájára sirt, oly égetők, hogy magát az Idvezitőt is könyörre indítják, ki ellenállhatatlanul ezt mondja: ne sírj, a te fiad nem halt meg! „Gyermektelen nő imája" ugy tetszik, hogy házas élet család nélkül, olyan forma, mint az év tavasz nélkül mint a tavasz virág nélkül, mint a virág illat nélkül, mint felnőtt kalász szemek nélkül, — és miután a házas élet örömeit s boldogságát csak az érezheti teljes mértékében, kinek futkosó házi bútorai is vannak, és mint Cornelia, ki egyedül gyermekeiben találá házának legnagyobb ékességét, — nagyon természetes, hogy e tekintetben, a legragyogóbb boldogság is hiános! ,,Nö imája szüléiért, — betegségben, — gyógyuláskor. Veszélyes beteg imája. Halál révén. Haldoklók fohásza. Haldokló kedves felett. Kedves halott felett. Hirtelen meghalt kedves felett, — szülök halálakor. — Anya imája gyermeke halálakor. Nő imája kedves férj halálakor. Megunt, vagy nem szeretett férj halálán.1

' Ezen imák bár szokottabbak, és bár tárgyaikkal sokszor találkozunk: mindazonáltal, a szerkezet, alak,