Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-09-03 / 36. szám

nemények okainak vizsgálásából, mint a jövő miatti szorongásból. Amaz istennek nevezett láthatlan lényt, valami légnemű látható testnek képzelték és elnevezték: szellemnek. Ilyen szellemet gondoltak nemcsak istenben, hanem természeti dolgokban is. Ezekhez folyamodtak a szükség idején; ezeknek köszönték meg a szerencsés sikert, szóval irántok oly forma tiszteletet tanúsítottak, mint ember ember iránt. Azonban ez a vallásos hit és kultus nem volt egyforma, hanem különböző Ítéletek, szenvedélyek annyira módosították, hogy a legnevezetesebb ellentétek állottak elé. Ez a sporadikus, határzatlan kultus. Következésképen meg kell különböztetni ettől azt a vallási stádiumot, mely ama vallás csirák ápolása által fejlik ki, és pedig vagy ugy hogy azt az emberek saját tanulmányaik szerint rendezték, vagy isten parancua és vezetése szerint. Mindkét félnek az volt célja, hogy az embereket engedelmességre szoktassa, a törvényesség, béke és szeretet kedvelőivé tegye. Amazokhoz sorozhatok a pogány-állam alkotói, és törvényhozói, — ezekhez Ábrahám, Mózes és a Megváltó. Ott a politikának egy része a valláa, itt a vallásnak része a politika. Az alakult, vagy mint nevezzük positiv vallás oly viszonyban van a sporadikushoz, mint az állam a természeti állapothoz; azaz hogy a tömeg vallás dolgában fensőséget tulajdonit egy egyénnek, kiről hiszi, hogy nemcsak az ő javára munkáló bölcseséggel bir, hanem hogy Isten természetfölötti úton tudtára adja a maga akaratát, és annak végrehajtását. Ez a kijelentés. Hobbes kétféle kijelentést különböztet, a közvetlent és közvetettet. Hogy miképen beszél közvetlenül Isten az emberhez, azt azoknak kell jól tudni, a kikhez beszélt. A közvetlen kijelentés valóságára csuda kívántatik, hogy ha annak a fennálló vallás ellent nem mond. — Ha egyik kellék hiányzik, nem tudjuk bebizonyítani a kijelentést. Például ma már megszűnt minden csuda, s igy nem ismerhetjük el senkinek állítólagos kijelentését. Az írás eléggé pótolja a természetfölötti kijelentést; megismerhetjük abból Isten és embertársaink iránti kötelességeinket minden ihletés nélkül. Midőn pedig valaki azt mondja, hogy Isten hozzászólott az irás által bizonnyára nem közvetlenül, hanem a próféták, vagy az apostolok, vagy az egyház által közvetve, és ugy szólott, mint szól minden más keresztyénhez. A kijelentés mellett nem mondhatunk le természetes eszünkről: mert ha van is Isten igéjében olyan, mit az ész felfogni, bebizonyítani nem képes, de semmi sincs a mi azzal ellenkeznék, s ha látszólag mégis ellenmondás volna, nem az, hanem ügyetlen magyai ázatunk, vagy téves következtetéseink az oka. *) *•) III C. 48. Azt mondja Hobbes, hogy került minden homályos és az egész biblia céljának meg nem felelő magyarázatot, mert hogy valamely iratot magyarázhassunk, arra nem az egyes szavak, hanem a szerző A kanonikus tekintélyt kétféleképen magyarázza meg. A kanon elsőbben rend, szabály, mely irányozza az ember cselekedeteit. Ilyen szabály mindenesetre a ker. hitéletnek a szentírás ; mert szabályokat ad, melyek szerint higyjünk, és éljünk. De ha másfelől va'aki ugy adja előnkbe a kanonokat, hogy azoknak engedelmeskedni tartozunk, többé nem puszta szabályok, hanem törvények. Törvénynyé, azaz a szó, — szoros értelmében kanonikussá lesz az irás, ha azt mindenki köteles magára nézve zsinórmértékül ismerni. Isten országa alatt — mond Hobbes — az örök boldogságot értjük, de sajátképen nem országot. Ellenben az irás legtöbb helyén ez utóbbi értelemben veszi. Isten Ábrahámmal szerződésre lépett, mi miatt Izrael népe, az ő szövetséges népévé, s ő Izrael királyává lön. A zsidó államban tehát Isten volt a király, s Mózes halála után helyettese a főpap Saul megválasztatásakor megrázkódott a királyság, hanem a Messiás helyreállította, s ö tanított meg arra is, hogy Istent atyánknak nevezzük. Jézus azt mondja ,,az én országom nem e világból való," de az ö országa csak az ő eljövetelével, és az utolsó ítélettel kezdődik ; következőleg Jézus szolgái sem követelhetnek engedelmességet az ő nevében, hacsak nem királyok. A Krisztus szolgája prédikálja az evangyeliomot, készítse el az embereket a rcapouam-Ya,, ébresszen bennök hitet a Krisztus, és engedelmességet az isten iránt, s ekkor felvétetnek isten országba. De melyek isten parancsai ? A zsidóknak adott parancsok azok ? A megváltó nem adott semmi új törvényt, csak azt tanácsolja, hogy engedelmeskedjünk az addigi törvényeknek, azaz a térmészet és uralkodók törvényeinek. Isten törvényei, a természettörvények, melyeknek legfontosabbika az, hogy uralkodóinknak, kiket kölcsönös szerződés által magunk fölé emeltünk, engedelmeskedjünk. Isten országa elnyerésének második feltétele a hit. De kérdés, mi a hit tartalma és alapja ? Hinni csak olyan személynek lehet, kinek szavát halottuk. Annakokáért nem hihetünk istennek, nem magának a Jézus Krisztusnak; mert személyesen nem társologtun v velők.*) A keresz. főhitalapja Jézus óta a lelkipásztorok tisztelete, és azoknak tekintélye, kik az ó és uj szövetséget hitszabályul állították ; ámde ezt csupán a ker. uralkodók tehették , miért Ők a legfőbb lelkipásztorok. Az okok. a miért a ker. vallást beveszik az emberek, különbözők. Legszokásosabb oka a hitnek „mert hisszük, hogy a biblia Isten igéje." De miért hisszük ezt ekként? mert igy halljuk azoktól, kiknek törvénye^ joguk van minket tanítani ; — t. i. otthon a szülőktől, az egyházban a lelkipásztoroktól. célja vet világot, s az olyanok, kik az egyes helyek mellett harcolnak, de a főcélt mellőzik, semmit tisztán nem adhatnak, s mert az irás egyes szálait, mint port az emberek szemeibe szórják — mindent homályosabbá tesznek. *) Leriath. III C. 43.