Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-09-03 / 36. szám
sajátja, s mely. mint maga kiszámithatlan, agy következményei sem tudhatók előre. De ezen szellemi zavarral közel összefüggésben vagyon ama csodálatos spekulativ felfuvalkodás, amaz önhitt felülemelkedés a kritika minden kérdésében, rae-Ivek az ész egészen megvetett terére vannak száműzve. — Ama felfuvalkodás, mely napjainkban ugyan egészen szokáson kivül van, de Liebner tudornál egész naiv teljességében, mint 1835-ik év előtt mutatkozott, tartotta fenn magát. — Mi mindnyájan a kik a régibb nemzedékhez tartozunk, ismerjük már az itészetnek ezen minden kritika nélküli megtámadtatását. az egyszerű történeti kérdéseknek ilyes spekulatív feloldását, az úgynevezett hitnek, azaz a történeti tények elfogadásának a tudattal való ezen hamis kibékéltetését; s hála Istennek egy vagy más módon túl vagyunk már azon zavaros ködön, mely 30 év előtt a theologia-láthatárát borította, szerencsésen túl vagyunk ezen csalódásokon, ezen hamis kibékéltetéseken és a történeti dolgoknak ilyetén spekulatív feloldásán. Mi mindnyájan, még az úgynevezett hivő theologusok is, ismerjük a kánon terén tett itészi vizsgálódás komolyságát és jelentőségét. s ily vizsgálódásba mindnyájan belebocsátkoztunk. Nem igy Liebner tudor úr! O még mindég amaz évek csalálmaiban ringatja magát! O még most is, mint akkor, midőn christologiáját irta. azok közé tartozik, a kik az értelmes reflexió és történelmi kritika mértéktelen megvetésével hatnak be a dolgok legmélyebb fenekéig és a régi dogmák legutolsó alapjáig s a kik még sem találnak és teremtenek mást, mint holt formulát, mely titokszerüsége és ellenmondása által vonzza a tudatlanokat. Hogy Liebner tudor úr még egészen ezen, csáknem el törlődött állásponton áll, kitetszik e legújabb felhívásából, melyben nyíltan kimondja, hogy az ő felhívása nem tiltakozás az evangeliomí szabadság mint ilyen ellen, legkevésbé pedig a keresztyén tudomány mint ilyen, szabadsága ellen, hanem tiltakozás a tudomány azon viszássága ellen Schenkel ,,Charakterbildí í -jében. mely csak a keresztyénség által már régen legyőzött keresztyéntelen rakoncátlanságon alapulhat."' Nagyon furcsa izé lehet az az „evangeliomi szabadság, „mint ilyen,*4 mely mindjárt szabadtalansággá válik, mihelyt a határozatlan „mint ilyen"-bői indul ki, hogy életet nyerjen és valósággá legyen ! Ez olyan szabad vizsgálódás, milyen a scholastikusoké volt, előre meghatározott eredménynyel, mi nem enged tévedni, hanem mindjárt kiközösítéssel fenyeget, mihelyt valaki máskép merészel gondolkozni, mint azt a Liebnerféle m élyelmüség kívánja, ami végre az ujabb és legujabb ítészét minden vizsgálódásait kimondhatatlan fenhéjázással száműzi a „keresztyéntel en rakoncátlanság" terére. Ily kevély lenézés egyáltalában nem illik oly férfiúhoz mint Liebner tudor, a ki soha sem foglalkozott komolyan, kritikai kérdésekkel, soha sem tanúsította, hogy a canon történelmi kritikájának kifejlődését 30 év óta figyelemmel kiséri, s hogy dogmatikai constructión kívül valami másra is képes volna. Annál kevesbé illik hozzá ilyes elhamarkodott ítélet, mivel őt már egyT szer illetlen magaviselete miatt — az altenburgi egyházgyülésen — saját elvbarátai nagyon érzékeny módon utasították rendre. Ha akkor, midőn az altenburgi lelkészeknek illemre kellett őt megtanitaniok, azzal mentegetőzött, hogy azt gondolta, miszerint a szász papok körében van. ez ugy hisszük, nem volt egyéb, mint saját hazájaheli paptársainak nagymértékű lealázása; és Liebner úr nagyon különös színben tűnik fel, hogyT most, nem sokára ama rendreutasitas után, ismét a régi hangon szól. A kritika olcsó elutasításának ezen módja Liebner tudor úrnak, mint az egykor mélyelmünek tartott speculatio utolsó harcosának, személyes tulajdona, és ezért senki nem felelős. — De ő egyszersmind a közvetítő theologiához is tartozik, és fellépése közel összefüggésben vagyon ezen párt eljárásával az ismert tiltakozási ügyben. Mi az előttünk fekvő okmány titkos történetét nem ismerjük, nem tudjuk, vájjon az uj ev. egyházi lap, vagy egyéb berlini és potzdami jó barátok felhívása szükséges volt-e arra, hogy a szász udvari főpap a porosz tiltakozók utánzására buzduljon. — csak azt az egyet tudjuk, és ez uj eretnekités által csak azt látjuk bebizonyítva, hogy a theologiai közbenjárók minden döntő kérdésben, a hol kényszerül n e k félszeg és ingatag állásukból kilépni, nagyon könnyen szövetkeznek a türelmetlen párttal, s hogy azon esetben, ha valaki az ő szabadelvüségökön és eretnekségöKön csak egy vonalnyival is túllép, még a kiközösítéstől