Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-08-27 / 35. szám

mindannyiszor gyönyörködve és nagy figyelemmel szemléljük egyenként is, összesen is. Szerző köny vét felosztja: 1. elmélkedések az imádságról, 2. elmélkedések Istenről, 3. köznapi imák, 4. vasárnapi és innepi imák, 5. alkalmi imák, 6. vegyes imák. buzgólkodások és hiteszmék" — sorozatára. Az első osztályban: elmélkedések az imádságról, 4 rovat alatt teremtő, megtartó, és gondviselő Istenhez fohászkodik ,,Kihez imádkozom" címmel. Utána teszi: ,,Mikor imádkozom/' Ezt követi ,,Mikor és hol imádkozzam ?" Utánna következik >,Mi legyen imádságom szelleme s tartalma ? s utánna felteszi: „Mi haszna imádságomnak ?" S mind ezeket egy versben foglalt ima zárja be, azon felsóhajtással : Jézus Krisztus tanits imádkozni ! Igen sok szép van itt elmondva a nevezett rovatok alatt, és ezen sok szép buzgó sóhaj, és fohász, mely ájtatosság szárnyain, emelkedik fel, mint Ábel áldozatjának füstje, azon meggyőződésemben erősit meg, miszerint, az imádságról való elmélkedésnek, nem lehet szabályszerű iskolája, mint más tanrendszernek, mely bizonyos meghatározott szabályokhoz köti az irót, hanem annak egyedüli kútforrása: a szív, és a lélek, s az egyiknek fölmelegülése nemes érzelmeiben, a másiknak pedig ihletett felgerjedése kegyes megindulásában. A tisztán fénylő világosság lelkétől vezettetve lépcsőről-lépcsőre sorolja el szerző az okokat, melyek őt teremtő, megtartó, és gondviselő Istenéhez vezérlik, melyek azonban sehol nem találhatók fel másban, mint Istenben, és ennek műveiben! — Ezeket ismerve, tapasztalva, a megismert igazság betölti a szívet örömmel, és mintegy bájos völgy virágos kebele, alig találván egy pontot, mely kiválóbb szépséggel ragadná meg figyelmünket, a nyelv és styl folyamán azonban itt-ott felmerül egy kis habbuborék, mely ha egymásba ütődvén szétloescsan is: mindazonáltal, mégis megmutatja, hogy ott valami zökkenés történt. Igy példéul a 6-ik lapon ezen szavakban: ki a hozzád nyomott kebelből bizalommal felszálló sóhajt kedvesen veszed stb. — egyszerűbb és tán jobban hangzóbb is volna: ki a nyomott kebelből hozzád bizalommal felszálló sóhajt kedvesen veszed — továbbá ugyan itt: ki bár munkáidban nagyszerű, és térbe foghatatlan, Ítéleteid- és menydörgéseidben rettenetes vagy, de gyengeségök érzetében megalázkodó teremtéseiddel csak szelid kormányod, édes hatalmad érezteted. — Ez a tétel igen erős, s az olvasót mintegy megakasztja mint zátony a felette elvonuló csolnakot. Én ezt igy fogalmaznám: „ki bár munkáidban nagyszerű, és Ítéletedben szoros igazságú vagy, de gyengeségük érzetében magukat megalázó teremtéseiddel, csak szelid kormányod jóltevő hatalmát érezteted/' — Az a rettenetes szó, buzgó imában az Istenre vonatkozólag, nem hangzik szelíden; az az „édes" szó pedig inkább illők ilyen féle dolgokra, és valóságokra: éde* méz, édes alma stb. — mint édes hatalom. „Miért imádkozom ?!" ezen cim alatti elmélkedés, egy szerencsésen keresztül vitt buzgó ömlengése az ájtatos szívnek. Szerző ebben kiváló szépen egyesíti a legnemesebb érzelmek munkás mozdulásait. — Meg van benne, a hit, remény, félelem, szeretet, felhevülés, bizalom, égő vágy, ezek egyesülve, külön irányú hatásaik által, szerzőt elvezetik diadalmasan az Istennel való, oly bizalmas társalgásra, ki előtt örömérzetek közt imádkozhatik : magáért, enyhület, segedelem, és jobbulásért! ,,Mikor és hol imádkozzam?!'' Ezen cim alatt az Isten örökkévalósága, mindenütt jelenvalósága, s mindenhatósága lángoló szavakkal rajzoltatván, a szívben mintegy önként kiöntetik a kegyességnek és buzgóságnak tüze, mely nem is kezd melegségéből semmit veszíteni mindaddig, mig a tudós szerző úrnak, némely szavai, például: röpke óra, kicsinyeskedő szorgalmatosság stb. mint eső cseppek reá nem hullanak! — És miután, különben is, oly megragadó eszme, képek, s mondatokban rajzolja szerző ; még pedig ájtatos szíve teljes felhevülésével, az Istennek mindenütt vele létét, nézetem szerint, ezen költői, de épen nem ájtatos tétel: „midőn vidám beszédek, tréfa enyéimmel, s idegenekkel együttlét, vidámító zene báj hangjai, röpke tánc izgató gyönyöre, rózsaszínű fátyolt tartanak, a boldog önfolsdésbe ringatott lélek szemei elébe, s kedélyes mosofygásu tündérek alakjában lejtenek tova a számtalan órák!" tehát ezen tétel bátran elmaradhatott volna, mivel ez, az egész elmélkedés szépségét tekintve csak olyan, mint a cseh-kő az értékes aranygyűrűn. ,,Mi legyen imádságom szelleme s tartalma Szerző, jól és szépen mondja: „legyen az áhítatos, világos fő, és tiszta szív szózata, alázatos hála legyen — továbbá úgymond — minden imádságom első cikkelye. —Kérés, de, kedved szerinti kérés, tegye mindég, imádságom második cikkelyét." —„A bizalom lelke lengje át,minden imádságom,a szeretet lehellete édesitse imádságomat." — ,,Igy van tehát felosztva : Mi legyen imádságom szelleme s tartalma ?" — Ezen elmélkedésben szerző, mintegy magán kivül ragadtatva, elfelejtkezve a földi alacsony dolgokról, egyenesen mint egy nyílvessző fölszáll oda, kinek egy szavára állt elő a roppant világ a semmiségből, melyben a természet alkotója egyaránt gondoskodik, ugy a vizibogár eledeléről, mint az ember kenyeréről. — Az a nő, megtisztulva minden utógondolatoktól, földi foglalkozásait abban hagyva, ha az elősorolt szellemtől vezettetve elmélkedik, az ájtatosságtól felhevült szivében, az a nő, bizonyára nem fog átváltozni sóbálványnyá,mint Lót felesége, és a földi nyomorok terhe alatt, nem sirja magát kővé, mint a gyermekeit véletlen elvesztett .Niobe, hanem igen is egy megtestesült angyal fog lenni, szivét egyedül az Istentől való gondolat foglalván el, kivel magát egyesiti. Azok a szép versek ugy illenek oda, hogy a szerző bátran elmondhatja Sz,-Dáviddal, az imakészitők koronás királyával: Meghevülve az én szivem én bennem, éa