Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-08-13 / 33. szám

A „Religíonak" a maga szempontjából igaza van, mert ő az államot, az Encyklica értelmében, a papi uralom merő végrehajtójának tekinti, s igy a mi egyháza papjainak meggyőződése, azt az államhatóságoknak, a melyek szerinte kath. hatóságok végre kell hajtaniok. Azonban azt hiszem, a „Religio" ebbeli tanával egy kicsit későn jár, és mai nap sem az államok sem különösen az uralkodók nem igen lesznek hajlandók arra, hogy, a mint az Encyklica kivánja, „akaratukat Krisztus papjai akaratának alárendeljék." De már most nézzük a dolgot általánosabb szempontból. Azt, ugy hisszük, a „Religio" is elismeri, hogy mi protestansokul, habár de facto jogainkban többször háborgattatunk, de jure s épen az ország alaptörvényénél fogva, katholikus atyánkfiaival egyenjogúak vagyunk; most azt kérdezzük, mit mondana a „Religio," ha mi autonómiánkkal élve, visszatorlásul kimondanék, hogy kath. iskolába járó protestáns ifjak bizonyítványát csak akkor tekinthetjük érvényesnek, ha a prot. ifjak egyházkerületi engedélylyel járnak kath. iskolába; nemde kinevetnének önök és azt mondanák, a mit a nemes báró mondott, hogy senki előtt sem fogják elzárni iskoláikat. Pedig nekünk sokkal alaposabb okunk volna ifjainkat oly iskolák befolyásától távol tartani, hol férfiak, mint a „Religio" szerkesztője, találkozhatnak, kiknek a „compelle intrare" elvük és a türelmetlenség vallásuk. Mind a mellett nekünk soha nem jutott eszünkbe oly vad tilalomra még csak gondolni is, részint mert tiszteljük a szülei szent jogot, részint mert bizalmunk van azon prot. lelkészek életrevalóságában és vallásos műveltségében, kikre a kath. iskolákba járó prot. ifjak vallásos nevelése bizva van, mig ellenkezőleg a provisoriumi kormány idevágó rendelete, melyet a „Religio" is védelme alá fogad, valóságos testimonium paupertatis az illető kath. lelkészekre nézve. A „Religio" továbbá a nemes báró beszéde idézett helyének e tételére: „mig iskolánk a törvény által szentesitett létezéssel bir, addig azt senki előtt el nem zárjuk," imigyen okoskodik: „Ha tehát erkölcstelen viselet vagy bűnös restség miatt valamelyik ifjú a birodalmi tanintézetekből általában kizáratik, Sárospatakra fölvételre jelentkezzék, biztos lehet a felvételről, miután a báró úr a sárospataki iskolát senki előtt el nem zárja.^ ítélje meg az elfogulatlan olvasó, hogy lehet-e a dolgok emberséges méltánylását oly oldalról várni, hol csupa kapcáskodásból nem átallanak az ellenfél világos szavainak ily botor magyarázatot adni és avval a közönség elibe lépni. — A „Religio" okoskodásának akkor igen is helye volna, ha a provisoriumi kormány rendelete a kath. iskolákból kicsapott ifjakról szólna; de midőn a kormány tilalma általában kath. ifjakról szól, a báró beszéde is nyilván általános értelemben veendő, a melyben kitenni azt, hogy az erkölcstelenség és restség miatt kicsapott ifjak kivételt képeznek, teljesen felesleges volt, miután az magától értetik, s csak elcsavarási viszketeg magyarázhatja ugy, a mint a „Religio" teszi. A „Religio" hosszadalmas cikkében bonckés alá veszi még a nm. báró úr beszédének következő tételét is: „Ime csak e napokban kényszerülénk remonstrálni tisztelt superintendensünk egy históriai tényeket tartalmazó s valláselveink szerint tartott jeles beszéde kinyomtatás közbeni lefoglalása miatt." A „Religio" itt ismét a provisoriumi sajtóhatóság védelmére kél, s kijelenti, hogy a sajtóhatóság igen helyesen cselekedett, midőn azon beszédet nyomtatásban megjelenni nem engedte. Elismeri ugyan a „Religio," hogy azon beszédben a kath. vallás szóval sincs emlitve, de olyan dolgok vannak felhozva, melyek a kath. vallásra illenek, s azért Zsarnay L. urat a katholicus dogmák és ritus ellen való izgatással vádolja. Azok kedveért, a kik a dolog mibenlétét nem tudják, megemlítjük, hogy a letiltott beszédek a tiszáninneni egyházkerület 1863-ban Görgőn tartott közgyűlésén mondattak, és pedig az egyik t. Edes Vince, tiszatarjáni lelkész, a második ft. Zsarnay Lajos úr által. Fel kell tennünk, hogy a „Religio" ezen beszédekből a legerősebb helyeket szemelte ki, s annak bebizonyítására, hogy a sajtóhatóság helyesen cselekedett, azokat idézte. A „Religio" tehát Édes Vince úr beszédéből a következő passust hozza fel: „Nincs szánandóbb a lelki fogságnál, mikor az értelem meg van kötve, s az okosság nehéz iga alatt nyög, mikor az emberiség az ész jogát bitorló s az isteni tannal ellenkedő lelketlen szövetség, szent céh ha-