Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-08-06 / 32. szám
BELFÖLD. A SOPRONI ALSÓ ÁG. EV. EGYHÁZMEGYE)] £ GYŰLÉSE Julius 11-én NEMESKÉRETT. Miként egyes kövekből áll az épület, igy egyes kö kiegészítő része az egésznek, s jelentőséggel bir ; ugy az egyes megyék tevén az egyházegyetem épületét, azok mozzanatira, akármely szük mérvűek legyenek is, világítást vetni a nyilvánosság előtt annyival inkább szükségesnek tartom, mert a nyilvánosság prot. egyházigazgatásunk főereje. Egyházmegyénk egy évi működését — beléletét, jelen tudósítás szük keretébe mutatja be közlő. Ez évi e.megyei gyűlésünk nemeskéri gyülekezetünkben tartatott, mely öt articulans egyház történeti emlékeivel mint tengerhabok feletti emlékkő áll előttünk; s mikor beléptünk az ősi küszöbön s megzendült ajkainkon az egyház küzdelmes napjaira emlékeztető ének „erős várunk nekünk az isten," mintha feljöttek volna a lábaink alatti sírboltból az ott nyugvó hét ősök szellemi, keblünkben kétszeres gyorsasággal dobogott a szív, s a múlton visszamerengő lelkünk százszorosan boldognak érezte magát azon tudatban ,,a megtisztított evangyéliom annyi vész után még áll, s örökre állni fog, mert isten védi ezt. Gyülekezeteink teljes képviselete s távol vidékiek szíves megjelenése által népesített gyülé3ünk isten szent lelkének segiisógül hívásával 9 óra után mindjárt megnyittatott, a szőnyegre kerülő tárgyak halmaza, s az idő rövidsége tekintetéből. Mindenekelőtt az üresedésben levő világi jegyzői hivatal betöltése szükségeltetvén, az erre elrendelt szavazatok vetettek át a gyülekezettől, melyek felbontására kiküldött bizottmány eredményül jelenté, hogy jelezett hivatalra Jánosa Lajos úr általános szavazattöbbséggel egyházaink által megválasztatott. Örömmel vevők e jelentést, mert Jánosa Lajos úr egyházmegyénk azon lelkes világi férfiainak egyike, kik meleg ügyszeretettel karolják fel az egyház érdekeit. Beszámolt alulirt egy évi hivataloskodási idejének tartama alatt, az általa elintézett ügyekről, az időközben felmerült szellemi s anyagi mozgalmakról, az egyházmegye állását jelző hivatalos esperesi jelentésben. Mely szerint uj iskola szenteltetett fel Miháliban s Nemes Ládonyban, a vidék nagyszámú közönségének megjelenése által emelt ünnepéiyen. Uj iskolatanitó alkalmaztatott Nemes Ládonyban, ez idő szerint még csak ideiglenes minőségben, mig pár év múlva az alapítványok rendezése után, rendes állandó állomás szerveztetik. Gyülekezeteink körében a rend, kötelességeik lerovásábani pontosság dicséretes szelleme honol, az egyházak s hivatalnokaik közti békében, egyetértő szeretet jelezi magát. Az esperesi jelentés szerint, a n. geresdi gyülekezet áldozatkész szellemének szép példáját mutatá ismét. Pár évvel ezelőtt közlöttem e lapok hasábjain, miszerint gyülekezetem el határoz á egyházi hivatalnokainak fizetés javítását. E javítást eddig készpénzben kaptam, ez évben azonban földbirtok vásároltatott, jelesen a lelkész számára 10, a tanítónak 5 hold vétetett, s fizetésünk javítására ajándékoztatott. A geresdi egyház e ['nemes tette által ismét hangos bizonyságát adta protestáns egyházszeretetének, hogy az elsők a lelkesek pálmájajméltán illeti meg. Bár e szép példa lenne vezérfáklya egyebütt is, hogy tartanák egyházaink a prot. egyházszeretet egyik elutasithatlan követelményének javitni az egyházi hivatalnokok sok helyt nyomasztó anyagi helyzetén átértvén, hogy a legmagasabb röptű lelket is a föld porába ejti le az élet anyagi nyomora. Olvastattak a n. m. k. helytartótanácsi intézvények s superintendensi leiratok. Takarékmagtárak felállítása, faiskolák, szedertelepek szervezése ajánltatott híveinknek. Meleg érdekeltséggel tárgyalta gyülésünk egyházépületeinknek egyetemes biztosítási elvét. A biztositást elvileg örömmel elfogadja s azt az általános magyar társulatnál, mind a legszilárdabb hitelűnél kívánja eszközölni, figyelmes körültekintéssel kívánja szabályozni s körvonalozni a felmerülhető részleteket esetlegeket. Az iskola azon szellemi patak, mely az egyház kertjén át folyván ennek növényeire, a hívekre éltető tenyészetet áldást áraszt. Ezért jogosan helyezünk fősúlyt iskoláinkra, a nép tanítására. Iskoláink virágzása tanítóink tudományos álláspontjától tétetik függővé. Mult évben megpendittetvén a tanitóegylet eszméje, gyülekezeteink ezen összejövetelekhez szükséges fuvar és élelmezési költségek fedezését megajánlani szívesek valának tanítóink számára. E jelenség eléggé hirdeti megyénknek a nevelés iránti meleg érdekeltetését s azt, hogy havaiamely nemes — s közhasznú ügy s elv kivitele forog kérdésben hátra sohasem marad, sőt korszerű javítások keresztülvitelében az elsők közt áll, s azokért tenni, prot, áldozatkészséggel siet. Tanitóegyletünlc ez évben már második gyűlését tartá, s e gyűlések főtényezői tanítóink szellemi fejlődésének s igy iskoláink virágzásának is, mert a bennük váltott eszmecserék által a növelészeti elvek tisztulnak, uj tanmódszerek lépnek alkalmazásba, s tanítóink beadott öndolgozataik által fokonként haladnak magasb nevelészet színvonalára fel. Hogy egyletünk iránt nemcsak a közelben, de a távolból is nemes részvét mutatkozik, bizonyítja azon 20 frtnyi kegyes adomány, mit Pestről Nádosy István ur az egylet segélyzésére küldött. Benyújtván iskolavizsgálóink a körükben tett látogatásokról jelentésüket, örömmel győződtünk meg a felől, hogy iskoláinkban a nevelés haladott állását tekintve, megyénk a szerencsésb esperességek közé számitható, mennyiben iskoláink mindjobban felszereltetnek a szükséges taneszközökkel, s a szülők is mindinkább kezdik felfogni a nevess üdvös voltát'— liorderejét. E dicséretben, ha egy két iskola s tanitó nem osz-