Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-06-25 / 26. szám
e lso rangú bajnokit, a nagy Welkert, Bluntscblit s szá„ mos miniszteri,- törvényszéki,- udvari,- egyházi- s ki tudná hányféle magasalb alsóbb rendű tanácsost, ülnököt, birát, ügyvédet stb. stb. A messze vidékekről igy egybesereglettek kölcsönös üdvözlése junius 6-kán estve történt meg. Az eisenachi helyi prot. egyletnek elnöke rövid de velős beszéddel köszöntvén a kedves vendégeket : azt is igyekezett felmutatni, hogy ezen prot. egyletnek különösen három osztályú ellenségi lehetnek: a közönyösök, az egyház iatlanok s különösen a merev orthodox o k. Junius 7-kén reggeli 9 órakor ünnepélyes istentisztelettel nyittatik meg a nagy gyűlés. M e y e r, coburgi superint. kenetteljes lelkes beszédében felmutatá — Ján. ev. 16: 12, 13 alapján — mi a szentlélek lényege, s hogyan álljon a német prot. egylet annak szolgálatába? Igen sok szép passust lehetne közölni e lélekemelő prédikációból, .de attól tartván, hogy az ujabb időkben — hála Istennek ! — hazai vallásos életünk — mozgalmaink terményei által különben is elhalmozott becses egyházi lapunk hasábjait túlterhelném : csak a leglényege s b dolgok közlésére szorítkozom, ezekre is, mint emlitém, csak lehetőleg vázlatosan. — Az épületes prédikátió után a gyűlés elnökeiül általános szavazattal Bluntschli és Schwartz (góthai) választattak meg. Bluntschli megnyitó elnöki beszédében röviden s világosan előadá az első német prot. egylet történetét, el-Imondotta, mely motívumok hívták össze 1863-ban (majnai) Frankfurtban a német protestantismus egyházi s világi tekintélyes képviselőit. Ily motívumokként jelölé különösen a badeni ujabb egyház-alkotmány felett vivott erős küzdelmet (a 4 durlachi conferentia); továbbá a kornak amaz, ujabban ismét legnagyobbszerü feladatát: a keresztyénség s kultúra összeegyeztetését, mert a keresztyénségben szabad nem lehet — úgymond — a történelemtől, az általános fejlődéstől elmaradni, a keresztyénségnek élőnek kell lenni; — az Encyklicat, a tanszabadság ügyét Fel lőnek e jeles elnöki beszédben azon okok is mutatva, melyek az 1864. évre kitűzött nagy gyűlést a jelen évre marasztották, ily okoknak tűntek fel az időközben kitört schleswigi küzdelem, a Schenkel-féle ügy Badenben, s különösen némely lényeges pontok feletti össze nem egyezhetés a porosz rokonérzelmüekkel. Elhárittatván azonban ezen akadályok lecsillapulván ugyan is a schleswigi ügy, Baden maga intézkedvén a Schenkel-féle kérdés felett, s Gothában 1864-ben egységre léphetvén a porosz rokonérzelmüekkel: semmi sem gátolta többé a már messze szétágazott nagy prot. egyletet abban, hogy f. évi jun. 7 s 8. Eisenachban megtartsa első nagy gyűlését. Az elnök után Rothe lépett a szószékre, 2 óra hoszszat értekezvén amaz igen érdekes, korszerű kérdés felett :„mely eszközök által lehetne az egyháztól elidegenedett tagokat annak ismét visszanyerni?" Ezen méltán különös figyelmet, általános tetszést — elismerést nyert értekezésnek thesiseit — legalább ezeket — lehetlen egész terjedelműkben nem közölnöm. I. „Fájdalom, de tagadhatlan, hogy evengyeliumi német népünknek egész osztályai elidegenedtek az egyháztól. Azonban ezen elidegenülés (egyháziatlanság) a nagy többségnél, korántsem elidegenülés magától a keresztyénségtől, vagy talán épen minden vallásos hittől, úgy hogy ezen egybáziatlanok közül bizony igen sokan magasabb fokán állanak a moralitásnak s keresztyénségnek, mint számtalan buzgó e g y h ázias pusztán szokásból keresztyének. A messze elterjedt egyháziatlanságból épen nem következtethető tehát, hogy kortársaink keresztyéniessége csekélyebb, mint talán a korábbi századoké. — Ezen egyháziatlanságban szintoly veszély rejlik magokra az egyháziatlanokra mint az egyházra nézve, s ez utóbbira annyival inkább, mert az egyháziatlanság kiváltkép a szellemileg nemesb s egyszersmind befolyásosb osztályoknál, a müveiteknél uralkodik. Mulaszthatlan kötelessége tehát az egyháznak ezen szükségállapoton mihamarabb segitni. II. A baj nem egyes rendszabályok — hanem alapos k u r a által gyógyítható meg; ezen kura előfeltétele pedig nem egyéb, mint helyes ismerete a betegség o; kának, a mi semmiesetre sem fekszik a kortársaknak valamely különösen mély erkölcsi romlottságában. A dolog természete szerint sokkal inkább magára az egyházra kell nehezülni e baj főokának, mert azonnal nincs semmi értéke az egyháznak, mihelyt nem bir oly erkölcsi hatalommal, mely által hozzátartozóinak szivét megnyerhesse s magához csatolja. III. A történelmi vizsgálódás előtt leginkább azon körülmény vet világot tüneményünk okszerű összefüggésére, hogy a tünemény egy időben lép fel ama nagy történelmi mozgalommal, melyben, a mult század második felében, a német népnél a modern tudat s a modern k u 1 t u r a — sajátságos nézeteivel s sententiáival — érvényre küzdötte magát, — s valamint abban is, hogy az a társadalomnak épen azon osztályaiban otthonos, melyek leginkább befolyása alatt állanak ezen modern szellemnek. Az egyház nem vala képes illő ál-1 á s t foglalni el az új kulturával szemben, s végre ie mit tudott mást tenni, mint hogy határozott oppositiot képezett azzal, mint olyannal, mely szerinte nem keresztyéni sőt épen keresztyénellenes. Ennek kimaradhatlan következménye természetesen az lön, hogy mind azok, kik a modern kultura szellemétől át voltak hatva elidegenedtek az egyháztól. S épen ezért csak is az által győzhető le ezen elidegenülés, ha az egyház jelenlegi, a modern kulturával szemben hamis állásából kilépve, igyekszik helyes álláspontot foglalni.