Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-06-18 / 25. szám

Ezután elsorolja, hogy az önmunkásság után izletesb az étel, édesebb az álom, hogy a munka bút, bánatot oszlat, s az utolsó szak két verse igy hangzik: „S hol sirunk domborul mindenki azt súgja Drága márványkőnél szebb emlék a munka." Ha e kis költemény nem mutat is magasb költői ihlettségre, de a növendéknél teljesen megfelel a célnak, mert önmunkásságra serkent. — A második cikk komoly irányú, cime „János király utolsó napjai" nem részletezzük, csak azt emeljük ki, hogy habár kerülve van is a történelmi száraz előadás, mert az egész cikk inkább elbeszélési alakba vagyon öltöztetve, mind a mellett is tanulhat belőle a növendék. — A harmadik cikkben .,Rusztán"nak I. Napoleon egyiptomi testőrének egy tragikus esete vagyon leirva; Rusztant fiatal korában egy álbarát érzékenyen megcsalta, s e csalásért később méltón bűnhődik. — A negyedik cikk „Néhány szál gyufa egy tatár faluban" noha a cikknek csak eleje van is meg, ugy hogy a cimnek megfelelő történetecske még majd csak a 8-ik számban következik, mégis már az eddig leirt részből is tapintatos eljárásnak mondhatjuk azt, hogy a szerkesztő e cikknek lapjában helyet adott, mert ez is, mint általában minden egyes cikk e lapban, tökéletesen megfelel a célnak, úgyhogy a növendék abból nem csak felvidulást hanem tanulságot is meríthet; a következő cikk „Leiden város szerencsétlenségét" tárgyalja. Leiden hollandi városban 1087-ik évi január 12-én egy hajó lőpor lobbant fel, a rombolás oly irtózatos volt, hogy 800 ház dült össze, s a népesség egy jó része romok alá lett eltemetve; e darab, mint gyanítjuk Mozart olvasó könyvének első kötetéből van fordítva. A tárca két adomát tartalmaz és egy eseménykét Walter Scott híres angol iró diákkori életéből. Száz szónak is egy a vége; ezen lapot, melyet mindkét nemű magyar növendékek nagy haszonnal olvashatnak, mely mind berendezésére mind pedig az egyes cikkek megválasztására nézve a világirodalom e szakbeli bármelyik folyóiratával győzedelmesen vetélkedhetik, olvasóinknak, kiknek nevendékfiaik vagy leányaik vannak, legtisztább lélekkel ajánlhatjuk, a nevelő intézetekről pedig minden esetre feltesszük hogy legalább egy példányban fogják azt járatni. A lap megjelenik Kolozsvárit; az előfizetési pénz (egy évre 4 forint évnegyedre 1 frt 50 kr) szinte Kolozsvárra S t e i n T. könyvkereskedésébe küldendő. S z e r k. BELFÖLD. SZÜKSÉGES-E TISZTÚJÍTÁS, AZ ERDÉLYI REF. EGYHÁZMEGYÉKNEK CÉLBAVETT KÉPVISELETI RENDEZÉSÉHEZ ? A folyó hó 25-én megkezdődő erdélyi ref. közzsinaton tárgyaltatni fog az egyházmegyék képviseleti rendezésének fontos kérdése. Ezen ügyben egy figyelmet keltett értekezés jelent meg a „K o 1. Közlöny" idei 56. számában. A sok tekintetben jeles értekezés t. irója fölöslegesnek és veszélyesnek is mondja, hogy az egyházmegyékbe tisztújítás is vétessék be. Ennek ellenében állítom, hogy az egyházmegyékben szükséges és üdvös a tisztújítás. Meg van ugyan nálunk az a rosz szokás - mely mutatja kevéssé forgásunkat a világban — hogy a miénktől különböző véleményüeket megvetjük, vagy megtoroljuk, mindazáltal hallgatni nem lehet mikor a közügy kívánja. Vajha azonban lehagynánk ama rosz szokásról, mert mind addig nem vagyunk sem igazságosak, sem szabad elvüek — melyet oly igen negélyezünk — sem méltók a szabadságra. Hanem szálljunk a dologra. A t. értekező („K. K." 56. sz.) ugy nyilatkozik : „hogy minden egyházmegyei szabadon választott tisztviselő élte egész tartamára választassé k." És ezt o'yan erőteljesen mondja, hogy: ,,az egyházmegyei tisztviselők restauratio alá vételének" — úgymond — „teljes erőm, és tehetségemmel ellene szegülő k." — Ez nem kicsiny szó, tudjuk mit jelent! Ez nem a higgadtság hanCm a szenvedély szava, melylyel nehéz vitatkozni. De azonnal le is csillapodék egy kissé, a t. értekező, és fölhozott minden lehető érvet véleménye mellett, azonban mintha nem eléggé biznék azokban legvégre at. Révész Imre tekintélyéhez folyamodik, érvet kölcsönöz tőle. De nézzünk szemébe mindezen érveknek. Meggyőződést szerezünk ! s ha meggyőződtünk hódolni fogunk, mert rosz ember az, ki nem hódol annak, mit igaznak megismer. — A t. értekező fölöslegesnek tartja a tiszlujitást az egyházigazgatási téren mert ,,v a n" — úgymond — „közvélemény, van irodalom, melylyel a setétség fiát addig lehet sújtani mig félre áll, vagy pedig barátjává lesz a világosságnak, és a törvényes elmozdítás útja is szabadon áll." Veszélyesnek is tartja a t. ért. az egyházi tisztújítást mert : ,.Az egyházakat ok nélkül kiteszi a választási izgalmaknak s korteskedésnek." „Jóra való pap — úgymond — el sem fogadná az esperesi hivatalt ha tudja előre, hogy minél hívebben viszi annál biztosabban elveszti azt, s épen akkor cseréltetik ki ujjal, mikor kezdene bele tanulni. „A tisztújítás tért nyújt olyan beavatkozásnak is, mely ellen magunkat védni fő feladatunk." Révésztől kölcsönzött érv pedig röviden ez: „Olyan egyházmegyei tisztviselők kellenek, kik nem csupán a közakarat végrehajtói hanem atyák és bírák. Ezek feddenek, dorgálnak, sokszor tömeggel a szembe állanak, s épen a közjó érdekében szükség hogy restauratio alá ne vetessenek. A restaurálható esperes aligha