Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-06-18 / 25. szám

fogja a papokat tudományszeretetre, szorgalomra, tiszta erkölcsre szólítani." Ezen ervek fölületesen tekintve erőseknek látszanak, de mélyebb lélektani vizsgálat előtt a pehelynél kevesebb nyomtatékuak, némelyik épen a restauratio mellett, hol még valamennyien tapasztalati tények által megcáfol vák. — Lássuk sorban: A közvélemény ez az alaktalan, kétes jellemű legtöbbször igazságtalan Proteus ! Mint szemébe nevetnek ennek azok, kik a közvélemény ellenére keresztül tudnak erőszakolni határozatokat, és decretálni törvényeket. Bizony, ha a közvéleménynyel koketirozunk megcsaljuk magunkat! És a sajtó, a szegény sajtó mit szolgálhatna ez ügyben V kivált ha meggondoljuk, hogy a mennyiben a sajtóviszonyok engednék is a nyilatkozatokat, de a restauratiotól nem félő egyházi tisztviselők nagyon is érzékeny megtorlásokat tudnak készitni amint ők nevezni szokták az irhászoknak. A t. értekező nemesen gondolkozván azt véli, hogy a közvélemény és sajtó sujtására „a setétség fia félreáll, vagy barátjává lesz a világosságna k."! Boldog ártatlanságban él, ha nem ismeri e faj természetét, mely soha sem hazudtolja meg magát! — Példákkal szolgálhatunk ha kell hogy sem egyik sem másik sem történt soha! — A hol tények szólnak halgasson az állítás és jóhiszeműség! Ez a tisztségsovárgó fenenemzetség vasálarcot, és vas inget visel, az soha sem pirul, ezen minden nyil megtompul, és struc gyomra mindent megemészt, s az egyház és iskola ügyeiben egy előre észre nem vehető, titkon romboló, s gyakran csak évek multán felbuijánzó veszélyek magvait hinti el, melyeket az utód helyre nem hozhat, ha próféta volna is. — Hiszen ezek a sajtó jogát és tekintélyét csak akkor ismerik el, ha őket dicséri! A törvényes előmozditásban nincs semmi vigasztaló az ügyre nézve,mert egy az, hogy mindig botránynyal jár, mely a hívek kegyeletét, mind a vallás, mind szolgái irányában irtózatosan rombolja, mely romboláshoz képest bármely választási izgalom, vagy korteskedés csak egy lehellet! más az, hogy a törvényes elmozdításnak útja nem áll oly szabadon a gyakorlatban mint az elméletben, mindig későn jön, csak is nagy botrányok után, mig igen sokszor csekélynek látszó mulasztások, hibák, melyek miatt az egyház, és iskolai ügyek épen veszélyezvék, a törvény sánta lábaival utol nem érhetők. És senki sem mer a nagy terrorismusban ellenök kezdeni, mert hiszen, a törvények — régi a mondás — mint a pókhálók a gyenge szúnyogot meg fogják az erős dongók által szétromboltatnak. Azon okoskodás helyett tehát, hogy a törvényes elmozdítás fölöslegessé teszi a tisztújítást, inkább azt mondjuk: legyen tisztújítás hogy szükségtelenné válljék n törvényes elmozdítás, mertha szintén elérhetné is az a bűnöst, de aző bűnének romboló hatását meg nem büntetheti. Ellenben a tisztújítás drága szellemi értéke épen abban áll, hogy botrány nélkül, és törvényes igazsággal egyenlíti ki, gyógyítja, s megelőzi mind azon bajt veszélyt, melynek a hivatali hanyagság, a hatalommal gyakori visszaélések — fájdalom! — olyan bőséges mint a milyen ismert forrásai. Ezen forrásokat csak a képviselet s az ettől el nem választható tisztújítás dughatják be, de a körülmény, és a törvényes elmozdítás soha! Azért a t. értekező csak az általa is olyan hőn szeretett anyaszentegyháznak árt, ha a tisztujitásnak olyan nagyon ellene szegül. Nem nyomatékosabbak a restauratio ellen a választási izgalmak és korteskedés e k miatti képzelt aggodalmak, ezek az agyrémek ! — A korteskedés, számtalan árnyalataival együtt — a kézszoritgató, s barátilag mosolygó szavazatkéréstől, a fenyegető Ígéretek, nagy szájú dicsekvések, pártoskodó következések, rágalmazó fokon keresztül, le egészen az ocsmány vesztegetésig, mind a legaljasb hitvány lelkek mestersége. Hát aztán egy ilyen silány emberkének beférkezhetősége a restauratio nélküli tiszti székbe, hol botrányos bün hiányában, egy hosszú életen keresztül rombolja az egyházakat és iskoláinkat, nem rettenti-e vissza a tisztújítás ellenzőit ? — Bejutnak pedig az ilyenek, sőt épen ők jutnak be tolakodás által, mig a valódi érdem magába vonul. Hogyha már félni lehet a korteskedéstől, nem természetes-e hogy nagyobb mérvű szenvedélyviharban s undorítóbb jelenetekben tajtékozik föl azoknak korteskedése, kik halálig viselhető hivatalért adják magokat ezen gyalázatos vállalatra, amazokéinál kiknél a „K u r t a s z á m" határt szabván, csillapítja a habtorlatokat ? — Azonban le tehetünk minden aggodalomról ! Ha talán volna is itt ott valami túlkapó jellem az egyházmegyei tisztségre igényt tartó egyik másik lelkészben a megelőző törvény által egészen paralyzalható. Kivitelekért, óvakodjunk rendszeresítni törvény által a sokkal nagyobb roszat, t. i. a csak botrányoktól eszélyesen tartózkodó büntetés alá nem vehető hanyagsággal, önkénykedéssel lassankint romboló, örökös hivataloskodást! — Es végre is a lelkészek minden korteskedése, legfölebb összesugdosó egyezkedésben fogna jelentkezni, ez sem valami szép ugyan, mert legbájolóbb fény dereng az önként nyilatkozható, szabad férfias választásban, szavazásban, hanem amaz is igen ártatlan portéka. Magyarországban az ágostai atyafiaknál mindenütt, a mieinknél néhány egyházmegyében, restauraltatnak az e. megyei hivatalok, de nincsen korteskedés. A mig e szerint tények szólnak, a puszta állitások semmit sem nyomnak, nem tanúskodván semmi tény melletök. „Jóravaló pap, el nem vállalja az esperesi hivatalt" — mondja a t. ertekezo — „ha tudja előre hogy mentől hívebben viszi annál biztosabban elveszti azt." — Reszket a toll kezemben a fájdalomtól midőn ezen a lelkészi kar elleni iszonyú vádat le kell irnom! Ugyan mivel érdemeltük ezt. Hiszen 1 az egyik választó testületnek merőben semmirekelőkből kellene állni, hogy épen a hivatali hűségért vessék le székéből a derék tisztviselőt! — nem biztosabban tudhatja-e? nincsen-e reá számtalan példa, hogy épen csak a hivatali hűségért adják ismételve a bizalom drága gyöngyeit. íme ténynyel szolgálok. A folyó évben egyik esperesi székünk megüresedett; mivel az egyéniség, kit az egyház és iskola érdekében leginkább óhajtottam abban a székben, érdekelt, tudakozódtam a lehető kimenetel felől. Mélyen elszomorodtam, hallván mindenkitől, hogy az én barátom esperessé nem lehet, mert helyetteskedési ideje alatti szigorú eljárása, feddődzése miatt félnek, rettegnek tőle! —- Eljött a választás napja! és — épen ma haliám ! — ő választatott, csak két szavazat esett félre tőle 1 — Nem, nem, lelkészi testületünk el nem aljasodott, szegény ugyan az anyagiakban, de szíve lelke ép ! nem vetemedett arra, hogy épen a hűség miatt mozdítaná el elöljáróit! — És nem hisszük azt sem — mert tények szólnak az ellen is — hogy restauratio mellett, mikor bele kezdene tanulni az esperes teendőibe akkor cseréltetik föl ujjal, mert egy az hogy — mint megmutattuk — nem cseréltetik föl, más az hogy mindig, és mindig első évökben legjobbak, legtevékenyebbeli, legtöbb • oredményt mulatnak föl az egyházi tisztviselők, évek multán pedig alább hagynak,