Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-06-11 / 24. szám

hordozta el, mit isten szentsége és igazsága kívánt. Keresztfán kiomlott vére eltörli a büntetést. „A bibliai csudák valósággal megtörténtek, ugy, mint elő vannak adva. A csudák lehetlenségét teljességgel nem lehet bebizonyitni, sem tapasztalati, sem logikai, sem methaphisikai oldalról." Lange „Bibelwerk"-jében Lukács evangyeliomát. Van Oosterzee dolgozta ki, *) lássunk ebből egy pár csudára magyarázatot: Luk. 7, 11 — 15. „A három halottat, melynek feltámasztásáról az evangyeliom tudósít, tettszhalottnak tartani, rationalistai önkény lenne. De a miért mi elismerjük, hogy valóságos halottak voltak, még nem mondjuk, hogy az úr csuda szavai iránt minden fogékonyságukat elvesztették. Ezen szavak nem a testhez, hanem a megholt lelkéhez voltak intézve. Az elvált test és lélek viszont egyesítése csak akkor lehetetlen, mikor a test szervezete egészen megsemmisült, lakhatlanná vált; itt pedig nincs az az eset, — itt a testet nem kellett újra alkotni, csak újra lelkesíteni. Az ujabb tudomány minél tovább halad a test és lélek közötti külömbség és összefüggés megismerésében, annál kevésbé merésznek látszik azon vélemény, hogy a lélek a halál után még egy ideig elő bbi lakhelyével szoros összeköttetésben áll. Ugy látszik igy volt azon halottakkal, kiket Jézus feltámasztott. Leikeiket szeretteik rokonszenve, könyei, imádsága a földön tartóztatták, s alig hallották a mindenható hangját, azonnal engedelmeskedtek." Luk. 4, 33-szor. Jézus meggyógyit egy ördöngöst. „Felesleges is már a rationalisták azon állítását, hqgy az Úr csak a nép hitéhez alkalmazta magát, cáfolgatni. Azon állitásnak ellene mond Jézus magatartása (Luk. 11, 15 — 20). Ezen elbeszélésekből, minden példázat-szeriiségök mellett is világos, hogy azon szerencsétleneket valósággal démoni befolyás gyötörte. Az ujabb tudomány még teljességgel nem bizonyította be, hogy az ördöngösség még a mi napjainkban is hallatlan és lehetetlen. Mennyivel inkább megvolt ez az időnek teljességében, midőn a sötétség országa a világosságé ellen egész erejét öszpontositotta. Ez ellen felhozták azon ontologiai ellenvetést, hogy nincsenek démonok, s ha ez igaz lenne, akkor az ördöngösség is lehetetlen. De egy szerény tudománynak a „lehetetlen" szót sem kellene oly gyorsan ajkára venni, nem kellene önhitten egy olyan téren itélni, melyről a históriai kijelentésen kivül önmagától sémit sem tud. Testi és szellemi természetünk közötti összefüggés, valamint a szellemnek hatása a szellemekre, ránk nézve még eddig nagyobbára ,.terra incognita." — Annyit csakugyan tudunk, hogy a lélek az idegrendszer által hat a testre, s az idegek által fogja fel a külvilág benyomásait. — Nem kevésbé bizonyos, hogy az idegek és öntudat kö-*) „Bielefeld, Verlag von Velhagn und Klassing" 1859. zött, a természetes viszony rövidebb vagy hosszabb időre felbomolhatik, mint pl. a mágneses álomban, eszelösségben. Ha tehát az Úr saját szavai szerint vannak démonok, miért ne hathatnának az idegrendszerre oly módon, hogy a lélek, mely ezen idegen befolyás alatt áll, munkátlanná váljék? Miért ne lehetne a szellemvilág mükö^dését épen akkor érezni legerősebben, mikor az érzéki világ szabályos működése fenn van akadva? Azt nem gondolhatjuk, hegy a démon az emberben lakjék, hanem személyesen hat az ember lelkére, ugy hogy az emberi lelket nem üzi el, csak elnyomja. Nem lehet az ördöngösöli et másoknál nagyobb bűnösöknek tartani, hanem testi vagy szellemi jtermészetök nagyobb fogékonysággal bir a démonok befolyása iránt. A synopticus evangyéliumok adatai teljesen igazolják ezen képzetet. A démon elismeri Jézus magas méltóságát, — ebben nincs semmi különös. A szellemvilágban előre tudva lehetett, hogy Jézus emberi testben meg fog jel^rni, s a démon ösztönszerűleg reszketett, midőn jövendő meggyőzőjét felismerte. Az ily nemű betegségeket teljesen megmagyarázni akarni, ép oly balgaság volna, mint lehetőségöket tagadni. Értelmes ember nem fog a tények lehetőségéről a priori itélni, hanem inkább figyel a tényekre, hogy elméletét fölépíthesse." Luk. 8. 26 — 33. Jézus a Gradarénusok tartományában meggyógyit egy beteget, kiben egy le'gio ördög volt, s az ördögöket a disznókba bocsátja. „Miért kívánkoztak a démonok a disznókba? Cly kérdés, melyre csak azzal felelhetünk, hogy elismerjük, miszerint értelmünk illetéktelen ily titokteljes téren itélni. Ezt meghatározni akarni oly esztelenség (Thorheit) volna, minél nagyobbat csak azok követhetnek el, kik sem a démonok, sem a disznók természetét nem ismerik, mégis hangoztatják a „képtelen, lehetetlen" szókat. Inkább mondjuk: „Potestas Christi etiam super animalia, daemones, abyssum porrigitur. Idque agnovere daemones." Ha azt nyilvánítja a.philosophia, hogy a szellemek ilyen hatása általában lehetetlen, mi meg azt kérdjük, mi jogon beszél oly magas hangon oly dolog fölött, mely tapasztalatunk körén egészen kivül esik V Nekünk ellenben — miután Lukács h'telessége már be van bizonyítva — teljes jogunk van ab esse ad posse következtetni. — Nem tudhatjuk miért űzték a démonok a disznókat a tóba; lehet, hogy a démonok akarata ellen rohantak be, mivel ezen állatok szervezete igen gyenge, hogy a rendkívül erős démoni, befolyásnak ellenállhasson. Minden esetre az egész dolog az Úr tudta és akarata szerint történt. Ha szabad a természetfelettit egy titokteljes természeti működéssel összehasonlítani: itt valami olyan történt, mi magnetikus erők által gyakran történik, midőn, valamely testi szenvedést egy tárgyról a másikra, emberekről állatokra visznek át. Jézus bizonyosan szükségesnek tartotta, hogy a gonoszt ily csudálatos módon vezesse el a betegről, azt pedig nem lehet tagadni, hogy a démoni hatás másra, sőt állatokra is átszállhat." (n.