Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-06-04 / 23. szám

\ nos szabályt alkotnunk soha sem szabad, sőt a per inductionem bebizonyítást is a mennyire lehet kerülnünk kell. Az összeadásnál és kivonásnál nem bizonyítja be szerző hogy „csak olyan közönséges törtszámokat lehet összeadni" és kivonni „melyeknek nevezőjök közös" ezt bebizonyitni pedig nem lett volna felesleges, de helyrehozza ezt a mulasztást a szorzás és osztás kifejtésénél, melyet az egész munka legsikerültebb részének tekinthetünk, és nemcsak viszonylagosan a többi részekkel összehasonlítva, hanem absolute véve is kitűnőnek mondhatunk, itt már szerző csakugyan, mint igazi mathematicus működik, mert nem tesz egy vonást sem melyet be nem bizonyitana, bebizonyitási módja legnagyobb résaben olyan, hogy az ok és okozat közötti kapcsot még a gyöngébb tehetségű is könnyen felismerheti; a két műtételnél csak egyetlen egy helyen lehet szerző ellen talán némi kifogásunk ott t. i. a hol okokkal mutatja meg, hogyan kell az osztást végeznünk, ha mind az osztó, mind az osztandó törtszám ugyanis szerző igy okoskodik: „Ha mind az osztó mind az osztandó közönséges törtszám, akkor —miután törtszámmal ugy osztunk, hogy számlálójával osztunk, nevezőjével pedig szorzunk, törtszámot meg ugy osztunk, hogy nevezőjét sorozzuk és ugy szorzunk, hogy számlálóját szorozzuk — az osztótörtszám számlálójával osztani akarván az osztandót, ennek nevezőjét szorozzuk vele, nevezőjével pedig szorozni akarván az osztandót, azzal ennek számlálóját szorozzuk, azaz törtszámot törtszámmal ugy osztunk, hogy az osztó törtszámnak számlálójával szorozzunk az osztandó nevezőjét, annak nevezőjével pedig ennek számlálóját, ez utóbbi szorzat lesz a hányadosban a számláló, az előbbi pedig a nevező, vagyis az ekként nyert szorzatok azon helyet tartják meg a hányadosban, a melyet a sorzott számok birtak az osztandóban.'' Ezen bebizonyítás minden egyes tétele az elöbbeniekböl foly ugyan, de annyira hosszadalmas, hogy az önképző könnyen elvesztheti benne a gondolat fonalat, s épen e miatt még a jobb tehetségüek ís csak sok fejtörés után fogják az ok és okozat között levő kapcsot felismerni, a bebizonyításnak lehetőleg rövidnek kell lenni, mégis olyannak, hogy abban minden tétel a megelőzővel és következővel, olyan összefüggésben legyen mint egyik láncszem a másikkal, szerző ezen bebizonyitását az önképzőnek be kell magolnia, csak azután fogja majd fel kellőleg, pedig minden bebizonyításnak olyannak kell lennie, hogy először könnyen meg értsük, és maga által az értés által emlékezetünkben maradjon. A törtek szorzásánál és osztásánál vagyon egy hiány is, melyet szerzőnek, ha munkája második kiadást ér, nem les/ felesleges kipótolni, ugyanis nem mondja el mily esetekben kell a törtszámokkal osztani és szorozni, ezt elmondani mindenesetre szükséges, mert jöhet elő olyan eset, mikor az önképző zavarba jő, nem tudván, hogy az előfordult példát mily műtétei által kell megfejteni ; igy ha például azt kérdezném, micsoda műtétei által tudhatjuk azt meg, hogy 28 forintnak mennyi % része, kezeskedem, hogy husz önképző közöl 19 vagy azt mondja, hogy e példát kivonás, vagy pedig azt, hogy osztás által lehet kifejteni, s azt hogy e példát szorzás által lehet megfejteni talán csak egy, de legtöbb esetben egy sem találná el. Mindamellett is e munkácskát különösen a néptanítók sikeresen használhatják, mert az általam felhozott hiányok dacára igen sokat lehet belőle tanulni, hogy az ismertetésem legnagyobb részét a (véleményem szerint) benne előforduló téves felfogások elösorolása foglalja el, csak nagyon keveset von le amunka becséből, mert könynyen felfogható okokból az ismertető kötelessége (kivált mennyiségtani munkánál) a netalán előforduló hiányokat okadatolva sorolni elő, ismertetésemben tehát nem is a felhozott hiányok mennek sokra, hanem az álta lam felhozott okadatolás foglal el nagy helyet, mig ellenkezőleg, hogy ismertetésem hosszú ne legyen, meg kellett elégednem e munkácskában több helyen előforduló kitűnő helyek egyszerű megemlítésével. Kovács Miklós. Strauss F. D. Das Leben Jesu, für das deutsche Volk bearbeitet. (Jézus élete, a német nép számára kidolgozva.) Leipzig. 1864. 8 o. XXVI és 633 1. Ara 5 frt 40 kr o. é. körül. III. (Folytatás.) „Ha az idők folyamában, azt mondja Strauss valami nézet felmerült s valami irány lábrakapott, mely ugy tünt fel, mint a keresztyén elvnek elutasithatatlan következménye, magától értendő dolognak tekintették, hogy arra vonatkozólag „már Jézusnak is kellett valamit mondania vagy tennie, s innen uj elbeszélései és nyilatkozatai származtak Jézusnak, melyeket eleintén szóbeli közlésben adtak elő, aztán pedig az evangyéliomokba iktattak be," (I. h. 36. sz.) tegyük hozzá : ,olykor keveset törődvén azzal, vájjon nem jön-e az ujabb pótlék ellenkezésbe Jézusnak már azelőtt megirt szavaival és tetteivel/ Az evangyéliomokban mindenesetre vannak nemtörténeti alkatrészek is, melyeket Strauss általában mythosoknak, Baur, ki a mythusnak csak kevés tért hajlandó átengedni, inkább célzatos költése knek nevez. Ez utóbbiak (Baur Untersuch. ü. d. kan. evang. 20 s köv. 11) hibául rója fel Straussnak, hogy a mythusi részletmódot tulságig kiszélesitette s alkalmazta. Straussn á 1 úgymond, „a mythusszerűnek ismérvéi, távol attól, hogy a mythusszerüt a történetitől elkülönítsék, inkább arravalók, hogy a történet egész tartalmát gyanússá tegyék," minek folytán a vizsgálatokból merőben nemleges jellemű eredmények állottak elő. E vád tagadhatlanul alapos, habár másfelől szintén azt látjuk, hogy midőn Baur mindenütt a szentirók célzatát kutatja s az elbeszélésekből egymásután választgatjá ki a szántszándékos költés vonásait, habár az evangyéliomok értelmébe bizonyosan mélyebben hatolt is, de az egyes elbeszéléseket annyira széttagolta, s vizsgálata, eredményeit oly kevéssé rendezte, hogy e miatt nála meg épen semmi biztos történeti eredmények sem váltak ki határozottan és öszszefüggésben. Ugy látszik mind Baur mind Strauss abban vétették el a dolgot, hogy mindketten,,félreismerték" és kevésre becsülték „a történeti közlés" (vagyis az első hagyomány) „hatalmát, mely egy oly egészen történetében élő vallásnál, mint a keresztyén szükségkép mutatkozik," s ebből kiindulva itt ott méltánytalannl igyekeztek csorbát ütni az evangyéliomi elbeszélések hitelességén. Straussnál feltűnő példát szolgáltat erre nézve könyvének azon szakasza, mely az úrvacsora szereztetéséről tárgyal. Ide vonatkozólag a 282 s köv. lapokon igy nyilatkozik. JSÍem lehetetlen, hogy az e részbeli evangy. tudósítások (Mát. 26, 26 — 29 s a paral. h.) valódi történetet írnak le. „De" igy folytatja tovább, „hogy minden valósággal akkép történt-e, a mint az