Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-05-20 / 21. szám

egész felebaráti kötelesség néhány szóba van foglalva: „szeressed felebarátodat, mint temagadat." De bizonyos kiszélesítést is vehetünk észre. Az emberen kivül istenről is van szó, sőt az ember előtt. Szorosan az erkölcsiség mellé a vallás van helyezve s a kötelesség, mivel isten iránt tartozunk ugyanaz, mit felebarátink iránt kell tennünk : „szeressed istent teljes lelkedből." — Azonban ki tudna olyan embert képzelni, ki istent teljes lelkéből szereti, s embertársai iránt mégsem érez semmi szeretetet ? Ha az lehetetlen, akkor az isten iránti szeretet a felebaráti szeretetet is magában foglalja, s a két parancsolat egygyé lesz. Igy a vallás az erkölcsiséget egészen felöleli. S valóban igy is van az életben. Az ember lehet erényes vallás nélkül, de nem lehet vallásos erény nélkül. Az ember szeretheti kisebb, nagyobb mértékben embertársait ugy is, hogy ritkán vagy épen sohase gondoljon Istenre, sőt lételét kétségbevonja vagy megtagadja; de kinek szívét isten iránti szeretet tölti el, nem lehet közönyös felebarátai sorsa iránt, kiket isten vele egy célra teremtett. — Az erkölcsiség bennünk önálló, a vallás segítsége nélkül is kifejlődhetik, de ha egyszer ez alatt oltalmat talált, többé el nem löki magától. Hogy mi kötelességünk mások iránt, arra a vallás sohasem taníthat meg, egyedül a tapasztalás ; de hogy kötelességünket jó kedvvel tegyük, arra semmi sem foly be akkora mértékben, mint a vallás. — „Szeressed Istent," ebben nemcsak az egész erkölcsiség ; de a vallás is egész terjedelmében be van foglalva. Vagy mi egyéb a vallás, mint a kedély azon hangulata, melynek neve szeretet Isten iránt ? Szeretet Isten iránt, vagy a vallás a kedélynek egy örvendetes, hálás, megnyugtató, reménylő, következéseiben gazdag hangulata. De kedélyhangulat magától nem áll elő, van valami alapja, melyen nyugszik, s ezen alap egy meggyőződés, egy hit, egy tan, egy dogma. Lehetetlen valamely lény iránt valamit érezni, ha az ember meg nincs győződve, hogy azon lény valóban létezik. S épen ugy lehetetlen ezen érzelmet helyesnek tartani, ha az ember nincs meggyőződve, hogy épen ezen érzelem, s nem más illik azon lényhez. Istent nem szerethetem, nem tisztelhetem, ha meg nem vagyok győződve lételéről, s hogy ő szeretetemnek méltó tárgya. Vájjon, hogy a vallásnak szilárd alapja legyen, van-e szükség egy sereg dogmára ? — Nincs. — A mily egyszerű a vallás maga, oly egyszerű a hit, melyen alapszik. Ha a vallás nem egyéb, mint szeretet Isten iránt, nincs más alapra szüksége, mint azon meggyőződésre, hogy van egy isten, ki szeretetünkre méltó. ,,Nem vaksors vezeti a világot, hanem isten, ki tökélyes örök bölcs eség és szeretet — igazgatja:" ez az egyetlen, de szilárd alapja vallásunknak, elég — szilárd egyedül, hogy mind azt, mit a kegyesség rá épithet, megbírja. Régebben három dogmáról beszéltek : isten léte, szabad akarat és a lélek halhatatlansága ; minden egyebet mellékesnek tekintettek. Mások ellenben gúnyosan néztek ezen kis számra, még azt is megakarták határozni, miben különbözik egyik vallás a másiktól, s ez által mintegy a halál álmát borították a vallásos életre. Azonban ezen hármas szám nem igen keveset, sőt igen sokat foglal magában. Vannak benne részek, melyek nem tartoznak a valláshoz, s elhagyásuk nem kárt, talán e'pen hasznot hozna a vallásra. Az akarat szabadsága nem alkatrésze vallásos hitünknek, azzal épen erős ellentétben áll, s a vigasztaló, megnyugtató, mindenben istenben bizó hangulatot, melyben áll a vallás jelleme, lehetlenné teszi, ki azt hiszi, hogy a tények egy része nem függ istentől, sőt némelyik ellene lehet irányozva, nem fogja az örömhangot szólani: az úr igazgat, örüljön a föld. — A história bizonysága szerint is a vallásos embereket nem a szabad akarat védői, hanem támadói közt találjuk. Másként áll a dolog a halhatatlanság hitével. Ez nem tett kárt a vallásnak, ellenkezőleg erősítheti; és an-» nak még sem alkatrésze, s hijányozhatik, anélkül, hogy az ember megszűnnék vallásos lény lenni. Azon kérdés, hogy az embernek a testen kivül van-e lelke, vagy szelleme is ? teljességgel nem tartozik a vallás, hanem csakis a természettudomány körébe. Hogy testünk van, abban se; ; sem kétkedik ; de a testi világ jelenetein kivül találunk az emberben olyanokat, melyeket mindenütt nem tapasztalunk, melyek jóllehet az állatoknál is jelenkeznek ; de az embernél sokkal nagyobb fokon és más módon. Ezen jeleneteket átalában önálló léleknek tulajdonítják. Itt egy sereg kérdés merül fel minden gondolkozó ember előtt, pl. hogy állott elő a lélek ? mi lesz sorsa ? meghal-e a testtel, vagy tovább él, s mi módon, minő összeköttetésben ? stb. stb. Oly kérdések, melyek körül nyomozódni joga van az embernek, de melyekkel a vallásnak semmi köze, hanem részint a philosophia, részint a história, még pedig a jövő históriája körébe tartoznak. Hogy isten igazgat mindeneket, s hogy a jövő tökéletes lesz, mint isten is tökéletes, — ez vallásos hit ; de hogy miként igazgat, s mily nemű lesz a jövő, ez a vallás körén kivül áll. Hijányos vallásos érzésre mutatna, ha valaki hitét istenben, saját fennmaradásától tenné függővé. Váljon isten megszünik-e tökélyes lenni, a miért éltünk határát csak a sírig nyújtotta? van-e jogunk lételében kétkedni, mivel sokat nem úgy intéz, mint óhajtanok, s mivel éltünket rövidebbre szabta, mint számítottuk ? E szerint a sokak által bámult, mások által alánézett hármas szám egyre olvad, hogy „van isten, ki mindeneket bölcsen és szeretettel igazgat." Az eddigi vizsgálódás eredményét néhány szőba foglalva, következő tételt lehet felállítani: ,,A vallásos hit nem egyéb, mint azon elismerés, hogy isten igazgat mindeneket, és hogy ő böleseség és szeretet;"