Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-05-20 / 21. szám

litva, később részint a tudományos ismeretek felszaporo­dása—, részint [a tudományos pályára lépők gyakorlati céljainál fogva szükségessé vált a külön tanfolyamok fel­állítása. Azonban [az egyetemek facultásai sem minden elv nélkül, esetlegesen, vagy önkényes főlosztással szár­maztak ; hanem tudományosan, azaz a tudomány termé­szetének megfelelőleg kellett és lehetett őket rendezni. Es valósággal a különböző tudománykarokat e szerint látjuk az egyetemeken és akadémiákon előállani, a mint az emberi tudalom rendszere egyes, viszonylagosan ön­álló ismeretkörökre különül. Legalább csak ez alapon lehet azokat tudományosan osztályozni. És épen ezen az alapon Erdmann *) következőleg fejti ki az egyetemeken mostanig fönálló facultásokat a tudomány egységes rend­szeréből. A tudományban általában (tehát minden tudomány­ban) az a feladatunk, hogy gondolkodó okosságunkkal a természeti és szellemi világegyetemben létező észt, okos­ságot felfogjuk, tudjuk. Ha pedig a tudomány célja, hogy az okosságot ismerje meg általában, és minden létezési alakzatában: akkor természetesen az első kérdés az, hogy mi az okosság, a ).oyog általában, mi az a mit észnek nevezünk ? És e kérdéssel foglalkozó első tudomány, (a tudomány első ága) a ,,t i s z t a észta n," vagyis tágabb értelemben vett logika. Azontúl ezt az okosságot legelőbb az előttünk föl­táruló külvilágban, vagy természetben ismerjük fel, mint a külsőségi alakban létezőt. A tudománynak, azt az ágát a mely a természetben létező okossággal, (vagy helye­sebben az okossággal mint természettel) foglalkozik, egy szóval nevezzük természettudománynak, vagy physiologid nak. Erre nézve azután mind­egy hogy eljárásunkban az ugy nevezni szokott induc­tiv vagy deductiv utat követjük-e. Akár az egyes érzéki tüneményekből indulva ki emelkedünk a bennük föltalált általános törvényhez vagy okossághoz (természettudo­domány) akár pedig a logiában megismert okosságból vagy eszméből indulunk ki, s keressük azután az egyes tüneményekben annak külső, érzéki létezését (természet­philosophia); mindkét esetben a tudomány e második körében természettudomány. Mivel pedig az okosság nem csak öntudatlan termé­szeti törvényekben létezik, hanem az öntudatos és akaró szellem is, önként következik, hogy a tudományos gon­dolkodásnak az öntudatos szellemi életet is tárgyalnia kell működésének mindenoldalaiban. Csakhogy itt nem a külső szükségesség jelenségeit, a tárgyaknak a törvények iránti kényszerű engedelmességét láthatjuk, mint az ön­tudatlan, s ezért szabadtalan természeti tüneményekben, *) Erd. Akademisches Leben und Studium. (273—358 lapokon. 35 — 20 Vorlesungen.) Erd. Vermischte Aufsátze. 19 s. Mindkét munkát használtam, s cik­keim e pontjáig Erdmann némely nézeteit osztva föl is vettem. M. A. hanem a szellem szabad önelhatározásaiból folyó cselek­ményeivel foglalkozunk. A természettel eltentétben a szellemnek lényt ge a szabadság levén, — saját céljait és rendeltetését is egyedül szabad önmunkásságával kell fokozatosan elérnie és megvalósitania. Innét mig a ter­mészetben a szükségszerű törvényeknek állandó és soha nem változó világrendjét ismerjük meg, a szellemi élet­ben szakadatlanul változó hullámzást, örökös előre ha­ladó átalakulásokat látunk. Amott az egész évezredeken át változatlan világrend, itt minden szünetlen törek­vésben és küzdelemben haladva él, s minden meg­állapodás, már eo ipso hanyatlás. Non progredi est regredi. Ezért itt minden folytonosan tör­ténik, s az összes szabadságaért küzdő szellemi élet szakadatlan történeti folyamat. — — A tudománynak e» küzdelmes szellemi élet tárgyalásával foglalkozó harmadik része szinte —mint a természettudomány —két úton halad­hat; t. i. ha a már érvényesült szellemi célok, és meg­történt eseményekből indul ki, történettudo­mány (a legtágabb értelemben, bele értve a positiv jog- és erkölcstant is); ha pedig a szellemi élet eszmé­jéből, s a valósitandó célokból indul ki, e t h i k a (szinte azon legtágabb értelemben, melyben vették Plátó, Spi­noza, és Schleiermacher) ; mindkét esetben pneumato­logia. Az ethikának s történetnek nem annyira azt kell kimutatnia, mint a természettudományoknak — hogy az okosság miként uralkodik változatlanul a természet tü­neményeiben, hanem inkább azt, hogy az öntudatos okosság miként hatja át a világot, miként valósítja magát s szabadságát intézményeiben, elért és elérendő céljai­ban. De épen mivel e körben az élet még csak ezután elérendő célokért való küzdelem, valósitandó fel­adatokra való szakadatlan törekvés, azért itt a szellemi élet is még korlátolt, és véges. A történetnek és ethikának tárgya a csak törekvő véges szellem. E végességen azonban a szellem meg nem nyugod­hatva, küzdelmeinek korlátoltságából kiemelkedik való­ságának ama magasabb körébe, a hol saját lényegét vagy okosságát s rendeltetését, nemcsak ezután valósitandó feladatául gondolja, hanem örök valóságul s igy egy­szersmind már teljesedettül is tudja. Ezért a szakadat­lan törekvésen túl — amaz örök valósággal mint teremtő okával és végcéljával való egyesülésének nyugalmas contemplatiojára emelkedik. Ez az embernek önmagá­val, létokával és rendeltetésével való legbensőbb k i­békülése vagy vallása. Ez már a bensőleg elégüit végetlen szellem sphaerája, *) s e körben a szel­lemi lénynek saját rendeltetése (önlényege) — nem csu­pán ezután betöltendő, valósítandó feladata - (törvénye, ideálja) képen lebeg előtte, hanem azt örök valódiságul (istenségül) tudja, a ki keblében lakozik és munkál, ki­vel bensejében kibékült, hitében viszont egyesült. — A tudomány tehát, a mennyiben az emberi szellemnek az *) Ezt is a legtágabb értelemben véve, úgyhogy a mű­vészeti élvezet is hozzá számitandó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom