Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-23 / 17. szám

zet egy tábort képzett, ellenben egy széles terjedelmű országban letelepedett népnél egyáltalában kivihetetlen. Hasonlóan van a dolog a Lev. 13--14, 32 előadott rendelettel a poklosságot illetőleg. Itt annál inkább világos, hogy a törvény közvetlen a pusztában való tartózkodás idejére lett kiadva, miután 14, 35 - 57 ugyap. e törvény a Kanaan földére való tekintettel módosítva ismételtetik. Ezeken felül Mózesnek tulajdonítandó még mind az, a mí a későbbi fejleményeknek nyilván alapul szolgált, s a mi nélkül a későbbi intézmények létrejöttét megérteni sem lehetne, ilyen pl. a tiz parancsolat, mely a Mozaismusnak mintegy magna chartája. Mellőzvén a részletkutatások tovább fejtegetését, Nicolas végre azon főkérdés megoldásához fog, mikor történt a Pentateuchusnak azon alakba szerkesztése, melyben most birjuk "? Itt aztán kétségkivülinek állítja, hogy e végredactio elébb nem eshetett, mint midőn már az Izrael történelmén Mózestől a királyság elpusztulásáig végig vonuló küzdelem a Jehovismus és Elohismus közt nem csak hogy megszűnt, hanem annyira feledésbe is ment volt, miszerint a két fél vallásiratainak egyesítését eszközölni lehetett, a nélkül, hogy ily vállalat akárhol is ellenkezésre talált volna. Ily fordulat nem állhatott be elébb, mint a babyloni fogságból történt visszatérés után. A királyság legutolsó napjaiban is a két irány még oly élesen áll szemben egymással, hogy midőn Ezékiás felszólítja az Izraelbelieket a páschának Jerusalemben történendő nyilvános ünneplésére, a felgyülekezők buzgóságukat avval jelölik, hogy az elohista ^ultushelyeket széltire pusztítják (2 Krónika 31, 1). Viszont midőn Ezékiás utódának, Manassénak trónraléptével az Elohisták kerekednek felül, ezek a prófétákat és Jehova egyéb hü szolgáit sújtják irgalom nélkül. Jósiás ismét a Jehovismus mellett nyilatkozván, a dolgok uj fordulatot vesznek, de Jósiás gyönge utódai alatt a próféták vére újra ontatik Jeruzsálemben. Általában azonban Ezékiás ideje óta a Jehovismus mindég több tért foglal, és azon mértékben terjed, a mint másfelől az elohismus befolyása mindinkább csökken, mig végre a babyloni fogság alatt végkép elenyészik és az Ezdrás és Nehémiás alatt visszatérő zsidók már nem ismernek más monotheismust mint a tiszta Mózesfélét. Csak is akkor lett lehetővé Izrael Ősrégi történelmi minden okmányainak egy munkában való egyesítése és összeállítása. E föltevésre vezet bennünket az is, hogy a Deuteronomium,mely, a mint láttuk, Jósiás vagy legfolebb Ezékiás idejéből való, elébb sehogy sem találhatott volna helyet a nemzet legrégibb irodalmi emlékei között. Csak a babiloni fogságból történt visszajövetelkor tünt fel minden, a mi az általános nemzeti csapás előtti időben kelt, egyformán a régiség és szentség tiszteletreméltó színében, s azért a Deuteronomium csak akkor igtattathatott a Mózes neve alatt létező többi könyvek közé. Komoly nehézség támasztatott e feltevés ellen az úgynevezett Samaritanus Codex létezéséből. Tudva levő dolog ugyanis, hogy a Samaritanusok Pentateuchusa, készakarva tett egykét változás kivételével a zsidó Pentateuchussal egy és ugyanaz. Ha már most tekintetbe vesszük — igy okoskodnak (1. Jahn. Einleitung ins alte Testament. 2. köt, § 11) — hogy a birodalom kettészakadásától fogva a Samaria-és Júdeabeliek közt folytonos ellenségeskedés uralkodott, föl nem tehetjük, hogy a Samaritánok épen valláskönyvüket kölcsönözték volna a zsidóktól. E szerint a Pentateuchusnak a birodalom ketté szakadása előtt, Salamon idejében okvetlen már léteznie kellett. Nicolas e látszólag igen nyomos ellenvetésre helyesen iegyzimeg, hogy a válaszfal a zsidók és Samaritánusok közt épen nem volt oly áthághatatlan a mint rendesen fölteszik. Felállott minden időben némi összeköttetés Palestina északi és déli tartományai közt. A próféták működésüket mind a két királyságban, egyformán gyakorolták. Sőt Illyés idejében sem hiányoztak Jehováh hű imádói Izrael országában ; később Ezékiás felhívására tömegesen zarándokolnak kegyes emberek Efrájim, Zebulon és Manassés törzseiből, hogy a Jeruzsálemben megülendő páskhaünnepben részt vegyenek. Igaz ugyan, hogy Izrael országának az Assiriaiak által történt elpusztulása után az annak betelepítésére Assiriából küldött külömböző gyarmatok pogányok voltak. Ámde ezek csak hamar a zsidók vallására tértek, (2 Kir. 17, 32, 34, 41), a mi világosan látható Ezdrás 4, 2.-ből ís, hol ezeket olvassuk: ,,Ésjárulának (a Samariabeliek) Zorobabelhez és az atyáknak fejeihez, s mondának nekik : Hadd építsünk veletek : mert miképen ti ugy mi is keressük a ti Istenteket; és áldozatokat tettünk neki, mind Esárhaddonnak, az Assiriabeli királynak idejétől fogva, ki ide felhozott minket." Igy érezvén a Samaritánusok — azt kérdi Nicolas — mikép utasíthatták volna vissza a Pentateuchust ? S valóban csak is akkor juthattak annak birtokába a zsidó főpap azon fia által, ki Nehemiás 13, 28. szerint, készebb volt odahagyni hazáját, mintsem, hogy -Samballatnak, Samaria helytartójának leányát el-ISKOLAÜGY. TÁJÉKOZÁSUL A „NÉPISKOLAI KÖZLÖNY" ÜGYÉBEN. *) Egy szükségessé vált népiskolai folyóirat eszméje még 1862-ben jött először nyilvánosság eleibe és azóta *) Ezen cikket már meglehetős régen kaptuk, de közzétételét mindeddig nem tartottuk korszerűnek; most azonban a „Népiskolai közlöny" programmjának megjelenése után, mintegy erre adott első hozzászólásképen közöljük azt, s egyszersmind felkérjük a szakértőket e tárgyban való nézeteik közzétételére Majd mi is hozzászólunk annak idejében. S z e r k.