Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-09 / 15. szám

ket fogni/' Mert ha az orthodoxia volna ezen elfajultságnak az oka, akkor az orthodox angliean egyháznak is ily elfajultnak kellene lennie. Már pedig nincs egyház, melyben az egyházi élet, pedig mind a nép legalsóbb mind legfelsőbb rétegeiben oly kifejlett lenne, mint az angoloknál. A kül- és bel-missióra, a biblia és népszerű vallásos iratok terjesztésére legtöbbet áldoz az orthodox Anglia és Skócia. És az Istentisztelet hol látogattatik legszorgalmatosabban'? Angliában, hol a lapok bizonysága szerint a lakosság 60 percentje látogatja a templomot, mig ellenben nálunk, kivált a nagyobb városokban, alig 25 — 30 percent látogatja az Istentiszteletet. Már most leteszem tollamat, bocsánatot kérvén mind a nagytiszteletü szerkesztő úrtól, hogy lapjának becses hasábjait oly nagy mértekben igénybe vettem, mind a tisztelt olvasóktól, kiknek türelmével már is talán visszaéltem. Moczkovcsák Károly. Ila volna lelked rokon velünk, nem tar Urnái fel mindent a mi keserű, liázi tűzhelyednek. Madách J. Kár volt tiszt. Moczkovcsák úrnak igénytelen jegyzetemet is polémiája körébe vonni, liolott annak nem az volt célja, hogy a vitatkozás tüzét tovább éleszsze, hanem hogy a kizárólagosság igényeit mind a két fél részéről a méltányosság azon színvonalára szállítsa, hol a véleménykülönbségek a kölcsönös szeretetet többé nem csökkentik, mindenik érezvén, hogy „a mi ismeretünk csak részszerint való." Minek bizonyítgatja én ellenem Moczkovcsák úr, hogy az orthodoxia mellett is virágozhatik az egyház? Hát tagadtam én azt? Jntott-e nekem valaha eszembe állítani, hogy az orthodoxia az egyházi életet elnyomja? — Nemis említve, hogy én orthodoxiáról egyáltalában, mint oly elasticns kifejezésről, mely a legellenkezobb irányokra alkalmazható és alkalmaztatott is, nem szóltam, hanem szóltam confessionalis orthodoxiáról különösen, erről is mit mondtam ? azt, hogy tudok eseteket a múltban és jelenben, hol az a valódi munkás kegyességnek nem kedvezett, mig viszont tudok esetet, hol a confessionalis orthodoxia ellenlábosa, a rationali sinus sok jót eszközölt. Ha Moczkovcsák úr a helyett, hogy csak cáfolásra gondolva, jegyzetemből a mint mondani szokás, egy garas árát a közepéből kiragad, inkább elfogulatlan elmével olvassa szavaimat, lehetetlen nem látnia, hogy jegyzetemnek egyéb célja nem v olt, mint néhány históriai és sfcatistikai tény ál tal kitüntetni, hogy vallásosság s valódi kegyesség ez vagy amaz theologiai iránytól egyáltalában nem függ; mert más vallásosnak lenni és más vallás felett okoskodni; más a vallás szent cselekvényei által a szíveket Istenhez vezetni és ismét más annak kutatása, mely oldalról kell az igazság gyémántját az öröklő napnak fordítani, hogy viszsugárzata szemünket jóltevőleg érintse. A. ki partium studium által meg nem vakitva az emberi ismeret természete felett nyugodtan gondolkodott, megfoghatlannak sőt lehetetlennek találandja, hogy valaki magával komolyan elhitesse, miszerint egy bizonyos kornak emberei akár szótöbbség, akármi más túlsúly által képesek lennének szellemi téren valamit ugy megállapítani, hogy az minden következő korok embereire nézve változliatatlanul kötelező és kényszerítő legyen. Midőn a protestáns rendek V. Károly császárnak az ágostai vallástételt átadták, a császár azt a kérdést intézte hozzájuk, hogy van-e még valami kívánni valójuk ? mire ez lett a felelet: „most nincs több." — E most szócskát, mely nem kevesebbet foglal magában, mint a protestantismus egész fejlődési titkát, mai nap sem értik vagy nem akarják érteni azok, kik a 16-ik századon túl minden szabadabb lendületben, minden reformkísérletben csak hitetlenséget és indifferentismust látnak. „A protestantismus — igy szóla 1818 a Klio írójának atyja, öregebb Szilágyi Ferenc kolosvári professor a reformatio harmadik századjának ünnepén tartott, szónokilag ép oly szép mint eszmedús beszédében — a protestantismus nem valami bevégzett vagy megkötött , de csak megindított és szüntelen nevekedő intézet, mely szerint hova tovább igazabb polgárok és kegyesebb keresztyének fejlődnek ki. A tudós reformátorok akkor készült vallástételeikben nem határkövet tettek, de kezdőpontot jegyeztek. Különben pártosok lennének az anya ekklézsia ellen, melytől elszakadtak, ágazataiknak semmit se használók, ha őket új kötélben verték volna. I)e nem is lehetett azt tenni a szent írásra térítés mellett, mely oly számos rendre teljesedő ígéretekkel, az idő deriilésével világosodó példázatokkal teljes könyv. Ma sokkal világosabban látunk a szent írásban, mint háromszáz esztendőkkel azelőtt lát-