Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-09 / 15. szám

kitüntetni, hogy Isten már a patriarcháknak igérte volt, hogy ivadékaik által a világ minden népeire el fog hatni az áldás, melynek azok a hit által lettek részesei. E müböl vett darabok felismerhetők a jelzett tartalmon kivül különösen az által, bogy az előadásban, a mennyire a történelmi anyag engedi, a prófétai iratok röptét lehetőleg megközelítik , sőt a prófétai sajátságos szólam HÍIT DNíJ Jehova szózata is kétszer előfordul u. m. Gen. 22, 16 és Num. 14, 28. Ily színezetű darabokat lát Ewald Gen. 3 f. 12, 1 — 3. 18, 1-19. —28 f. 32, 10 fg. - Exod. 32—34 f. stb. Végre a 7-dik században k. e. egy ötödik elbeszélő az elősorolt müvéket és tán még egyebeket is felhasználván, szerzője lett azon munkának, mely néhány későbbi beesusztatásokat kivéve, mai nap is mint Mózes öt könyve és Jozsue kezünk közt forog. Munkájának alapjául e szerző a származások könyvét tette s ennek szövege közé szőtte mind a többi forrásmüvekből vett kiegészítő részleteket, mind a maga felfogása szerint módosított adatokat, mely utóbbiak ismét színezet- és irányra nézve oly sajátságosak, hogy Ewald ezen u. n. ötödik elbeszélőtől eredt darabokat egész pontossággal véli megjelölhetni és meg is jelöli. A mi az ötödik elbeszélő által szerkesztett munka terjedelmét illeti, Ewald szerint az nem ment tovább, mint Jósue haláláig, melyet egyátalában minél tovább, annál határozottabban oly időszaknak néztek, mely a nemzet ókorát az uj kortól választá el. A munka — igy szövi a dolgot Ewald tovább — még most sem maradt ugy a mint az ötödik elbeszélő kezeiből kikerült. Midőn az északi birodalom bukása és Ezekiás halála után Juda is bomlásnak indult, és országszerte törvénytelenség uralkodott: akkor egy hazáján kivül élt judeabeli hazafi arra a kísérletre adta magát, hogy a régi törvényt a korviszonyokhoz alkalmazva még egyszer támassza a prófétai beszéd egész hatalmával honfitársa szivére, mint olyat, mitől egyedül várhatni mésr szabadulást és üdvöt a birodalomra nézve. Hogy szavainak annál nagyobb nyomatékot adjon, intő beszédét Mózes szájába adja mint profetiát s ez képezi a Deuteronomium legnagyobb részét. Azonban azzal keveset gondol, hogy fölvett szerepét a történelmi tényekkel egyezésbe tegye, a mint hogy már csak a nyelvezet is egészen más, mint a melyet Mózes nyelvezetének ismerünk a származások könyvéből. A Deuteronomium — mondja Ewald — sok tekintetben ugyan az az ó szövetségben, a mi János evangéliuma az újban. Mind a kettőben az oktató rész a fő, a történelem amannak csak külső felöltözése. Hogy a Deuteronomista az ötödik elbeszélő által szerkesztett munkát ismerte, már csak abból is világos, hogy 10 f. csaknem szószerint ismételi, a mi Exod 32 —34 olvasható, de kétségkívül használt még egyéb forrásokat is, mind elbeszélő mind törvénytartalmuakat, mert ha 17, 16 és 28, 68 Isten régi rendeletére hivatkozik, mely az ismert régibb könyvekben nem található,, akkor azt nyilván oly törvénygyűjteményből meritetter mely elveszett. A Deuteronomium szerzésének korát illetőleg, Ewald. a nyelvezet és más belső jelekből ítélve azt hiszi állithatni, hogy a hetedik században Manassés uralkodásának második felében egy Egyptomba menekült Izraelita irta a munkát, mely akkor hallatlan befolyást gyakorolt anemzet életére, a mennyiben szülőoka lett ama nagy reformnak, mely Jósiás király alatt a nemzeti életnek egé~ szen uj irányt adott. Később a szerencse utolsó csilláma alatt, mely a nemzetet a Jósiás alatti hitjavitás következtében érte, valaki a Jákób áldása mintájára megírta a Mózes áldását, mintegy visszatükrözését a nemzet akkori rövid boldogságának. Azonban a hetedik század még le nem folyt, midőn egy utolsó kéz az eredetileg önálló alakban megjelent Deuteronomiumot a Pentateuchus négy első könyvéhez csatolta s ez alkalommal a Mózes áldását is a Deuteronomiumhoz kapcsolta. Az erős változások és átalakulások folyamában — igy szól Ewald — melyet e nagy munka tapasztalt, abban sok hely eredeti világosságát és sajátságát elvesztette : a Deuteronomista a maga könyvét, mely most már a nagymunkába lett beolvasztva „Jehova törvénye v. Mózes törvénye könyvének" vagy röviden „törvénykönyvnek" nevezte el, s e név, minthogy a potiori fit denominatio átment az egész munkára, és ennek régi nevét (származások könyve) háttérbe szorította. Látni való, hogy a kutatás abban az irányban, melyben azt Astruc megindította, Ewaldnál már oly pontra jutott, melyen túl alig mehetni. Nagy bizalma lehet Ewaldnak itészi tapintata és nyelvérzéke finomságához, hogy egy müvet, melyet évezredekig egységes egésznek tekintett a világ, ő legkisebb alkatrészeire szétboncolván, csupán benső ismervekből kiindulva minden résznek külön-külön szerzőjet kijelölni bátorkodik. Ugyan ez irányban, de több tartózkodással fejtették meg a kérdést H u p f e 1 d (Die Quellen der Genesis 1853.) és Vaihinger, (Herzog Real-Encyklopádie 1859. Pentateuch cimü cikk), kiknek nézeteivel legrövidebben és legalkalmasabban ugy fogunk megismerkedhetni, ha azokat egy táblázati kimutatásban Ewaldnak körülményesen kifejtett hypothesisével állítjuk és hasonlítjuk össze. Ewald. llupfeld. Első elbeszélő. Szövet ségek könyve Második elbeszélő Származások könyve, első Elohista Harmadik elbeszélő, második Elohista Negyedik elbeszélő, első Jehovista Ötödik elbeszélő, második Jehovista Régibb Elohista (Alap szöveg) Ujabb Elohista Jehovista Szerkesztő Vaihinger. Első Elohista. Szövetségek könyve Második Elohista. Származások és törvények könyve Jehovista Törzsmondák és csodák könyve Szerkesztő 29*