Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-08 / 2. szám

76. A világi liatalom eltörlése igen sokban elősegítené az egyház szabadságát és szerencséjét. (Alloc. 1849. apr. 20.) 77. Napjainkban már nem hasznos, hogy a kath. vallás minden más vallás kizárásával egyedüli államvallás legyen. (Alloc. 1855. jul. 26.) 78. Jól volt cselekedve tehát, hogy bizonyos kath. országokban a- bevándorlók számára szabad vallásgyakorlatot biztosítottak. (Alloc. 1852. sept. 27.) 70. Valótlan, hogy a hitvallások állami szabadsága s azon mindenkinek megadott szabadság, melylyel minden színezetű nézetet és véleményt szabadon hirdethetnek, az erkölcsök romlására, az indifferentismus dögvészére vezetnének. (Alloc. 1856. dec. 15.) 80. A római szék béküljön és egyezzzék ki a haladással, a szabadelvüséggel s a jelen polgárosodással. (Alloc, 1861. marc. 18.) Ki a „Religio"-t olvasgatja, nem kerülhette el figyelmét, hogy ama lap, mintha csak a protestantismus gyalázására állana fen, tanaink, intézményeink feszegetésevel csaknem többet foglalkozik, mint önnön saját egyháza ügyeivel. Legközelebb is Devics plébános úrtól oly cikksorozatot közlött, melyben az lapunk mult évi egész folyamán végig menvén, összefüggésükből kiszakított egyes mondatokból egy carricaturát alkotott össze és aztán rámutatott, hogy „ecce homo!" íme a felbomlásnak indult protestantismus ! Ki ezeket olvasgatta, méltán megvárhatta, hogy magunk védelmére, lapunk, egyfelől az emelt vádakat visszautasitandja, másfelől a szomszéd egyházban fölmerült tényeket hasonló taglalás alá veendi, mint ott veszik a mieinket; ámde amazt, tőlem nem függő akadályok miatt hiába próbálgattam, ezt tennem hazafiúi tekintetek tiltották, nem akarván nyugtalanítani ÍIZ egyébkint is eléggé zaklatott honfikedélyeket — A mit e tekintetben tehettem, mindössze is annyi volt, hogy a minket érdeklő komolyabb tényeket híven regístráltam, s azt tettem most is, midőn a fentebb olvasható okmányt egész terjedelmében közölni jónak láttam. Ha pedig most ez egyszer pár szóval hozzá is akarok szólani a kérdéshez, teszem ezt azon tiszta meggyőződésben, hogy a mit mondandó vagyok, a felvilágosodott magyar katholikus hívek érzelmeit sérteni távolról sem fogja. Nem is szándékom holmi controversiába s a katholicismus valamely hitcikkének birálgatásába ereszkedni, hanem egy pár általános észrevétel által jelözni akarom a benyomástT melyet az Encyklica a lelkiismereti szabadság minden igaz hivére tett, elihez pedig annak boncolgatása és cáfolása épenséggel nem szükséges. Avvagy kell e cáfolat oly iratra, mely metsző ellentétét mindennel, mit a keresztyénség isteni szerzője szellemében századok óta jót és szépet kivívott, oly világosan formulázza? Kell-e cáfolat oly beszédre, melynek egyes tételei, mint liajdankorbeli sírszellemek, halvány árnyakul vonulnak el lelkünk előtt? En mindég mondogattam és mondom most is, hogy a katholicismust és romanismust nem egy bordában szőtték: amaz jelöli az európai emberiségnek a szellem fejlődésével mind jobban tisztuló egyetemes meggyőződését az isteni dolgokról s az embernek azokhozképesti rendeltetéséről, mely egyesít; ez, egykori nagysága traditioival rég eltemetett kor képzeleti körébe akarja igézni és gyermeki járszalagon vezetni a férfikorra érett emberiséget, semmit sem gondolván azzal, hogy a középkor doctrináival annak iszonyatosságai is felujulnak és a testvéresülő polgárzat ismét egymást üldöző felekezetekre szaggattatnék. Jól tudom, hogy a katholicismus, ugy a mint én jelöztem, még sehol sincsen megalakulva és körvonalozása még megpróbálva sincsen. Amaz uj eszmék, melyek csak a legfelvilágosodottabbak lelkeiben élnek, s melyeknek valósulása a felekezetek létezését feleslegesekké teendik, még keresik a teremtő szellemet, mely azokat a tömegek szíveibe oltsa; de semmi kétség, hogy a kor minden humanitási törekvései oda irányulnak s a cultusok teljes szabadsága okvetlen azoknak egy* uj formában való egyesülését fogja eredményezni. Az ember nem lehet el Isten és annak imádása nélkül s épen azért ha igaz, hogy indifferentismus szülte a cultusok szabadsága eszméjét, ez indifferentismus nem illetheti a vallás lényegét, hanem az egymást kizáró formulázásokat s igy az emberiségnek akarva nem akarva uj formulázást kell keresnie. Kérdezzétek meg csak Montalembertet, a r. katholicismus nagyszellemü védőjét, ki még nemrég egy hires beszédben lángszavakat ejtett a katholikus igazságok mellett, vagy kérdezze-