Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-02 / 14. szám

lömb-külömb charismák által terjesztetik Istennek or­szága, és országának terjesztésére szükségesek az — — — éles pennák is ! De erélyesen tiltakoznom kell Schnell úr azon kifejezései ellen, melyekkel „irodalmi modoromat" megtá­madja. Én fentidézett nyilatkozatommal nem követtem el „szörnyű illetlen dolgot," sem pedig „alaptalan és jogta­lan sértegetéseket," sem pedig „anathemát1 ' senkire nem mondottam, és az ,,irodalmi polémia határát túl nem lép­tem !" Tudom mennyire mehet egy iró polémiában, hol az „illö"nek a határa, tanultam azt mind külföldi, mind hazánkbeli Íróktól. De ugy látszik Schnell K. úr azt nem tudja. Nézze meg a Röhr és Hase, a Stahl és Schenkel közti vitairatokat, — ol­vassa Schenkelnek a Stahl elleni: Union, Con­fession und evang. Christenthum című vitairatát, — tekintse meg s Kahnis és Nitasch közti polémiái iratokat, nevezetesen az elsőnek „D i e moderne Unionsdoctrin" cimü röpiratát és Nitzschnek válaszát : Würdigung der von Dr. Kahnis gegendie Union gemach­ten Angriffe, — tekintsen vissza e század ele­jére, olvassa az akkor megjelent vitairatokat, — emlékez­zék meg arról, hogy tractáltatott H e r d e r Schiller és Körnertől, — vegye figyelembe, hogy a hiterős Har m s­nak mennyit kelle szenvednie a rabies theologorumtól, hogy irodalmi férfiaktól gyöngédtelenül előbbi foglalko­zására emlékeztetett: ,,Er möge nach wie vor seine Sácke zur Mühle tragen," mondták, sőt gunykölteménye­ket készítettek reá, melyeket a suszterinasok az utcán énekeltek: „Rosen auf den Weg gestreut, Und des Harms vergessen." *) De nem szükséges, hogy külföldre menjünk meg­tanulni a polémia határait, saját tűzhelyünknél látjuk, mennyire mehet egy iró polémiában. Emlékezzék csak vissza Schnell úr a „feltámadási vitára— olvassa dr. Ballaginak és Filónak iratait, — ve­gye kezébe a dr. Szeremlei elleni bírálatot, — emlékezzék a legközelebbi múltban a Szilágyi és Révész közt folyt polémiára, és — — aztán Ítéljen: vájjon oly „szörnyű illetlen dolgot" követtem e el az ál­tal, hogy, mint positiv irányú theologus, fájdal­mamat nyilvánítottam a „confessionalis tu­dat elenyészése, a rationalismus theologiai tan- s tem­plomi szószékeinkeni uralkodása felett ? !" A rationalisták eléggé korbácsolták az orthodox theologusokat. De hát legyenek ők olyan „noli me tangere"-félék ? Mi orthodox theologusok ne cáfolhassuk őket? „Hanc veniam damus, petimusque vicissim." Én ugy vagyok meggyőződve, hogy a legélesebb „tudományos" polémia is a tudomány javára, előmozdítására szolgál. Bizonyítja azt a feljebb *) Dr. Hagenbach. Die Kirchengesch. des 18. u. 19. Jahrhunderts. 356. 357. lapon. említett Ballagi- Szeremlei- Filó- Szilágyi- Révész-féle ügy, mely kétségkívül nagy löktetést adott theologiai tudományunknak, ezen viták legalább egy decenniumraal vitték előbbre theologiai tudományosságunkat. Kár volt tehát Schnell K. úrnak a „Prot. Egyh. Lap" palástjába burkolódni és azzal előállni, hogy ha majd az ő észrevé­teleit is „badarságnak" nevezném, nem felelne, „mert ez által e lap kimondott (hol s mikor ?) elvét sértené meg" (?). — Nyugodtan bizom az ítéletet a tisztelt ol­vasóra; Ítéljen a nyájas olvasó : vájjon megérdemlettem-e oly rendreutasitást, minővel Schnell úr engem megtisz­telt ; de meg nem állhatom, hogy „egy" észrevételt ne tegyek. Ha már Schnell úr lelke meggyőződése szerint illetlenséget követtem is el, szép lett volna tőle, ha go­noszt gonosszal nem fizet vissza, hanem szép szelíden feltüntette volna tévedéseimet. De _ő látja másnak szemében a szálkát, de saját sze­mében nem veszi észre a gerendát. Azért nem fog ártani, ha elolvassa sz. Pál apostol Ró­mába írott lev. 2. fej. 21. versét, hol lelki épületére és utánozásra meg vagyon irva: Ki azért mást tanitasz, te magadat nem tanito d-e ? Szememre lobbantja Schnell úr az „Evanjelik" iránti lovagiatlanságot és udvariatlansá­got. Már ezen kifejezéseket inkább acceptálom! De ki legyen lovagias és udvarias oly egyházi lap irányában, mely egyháza iránt oly — — — „udvariatlanságot" kö­vetett el, mint az „Evanjelik." Bocsánatot kérek, hogy már egyszer elmondott dolgokat kell ismételnem. Az „Evanjelik" kérdéses cikkének azon pontjára, melyben mondja: „a honi törvények, nevezetesen az 1791-iki „evangélikusoknak" neveznek minket és csak mint „olyanoknak" adnak nekünk szabad vallásgyakorlati jogot: A ki magát „lutheránusának és egyházát „luthe­ránus egyháznak" akarja nevezni, azt nem illeti sem az 1791-iki, sem az 184%-iki törvénycikk, hanem az 1523-iki éz 1525-iki, ,,mely a lutheránusokat megbüntetni, java­iktól megfosztani, az országból kiirtani és megégetni pa­rancsolja" — ezen következtetésre — mondom — azon megjegyzést tettem: „sí tacuisses, philosophus mansis­ses." Ezen okoskodást neveztem: „badarságnak, a tör­vények kificamított, jezsuita interpretatiojának," és akármennyire is nem tetszik Schnell úrnak ezen kissé éles nyilatkozat, — én abból egy jotát sem húzok vissza. Ugyan kérdem: mi nagyobb „udvariatlanság" és „lova­giatlanság" — az-e, midőn egy evangelikus egyházi lap hilsorsosira csak azért akarná az 1523-iki és 1525-iki em­bertelen törvényt alkalmaztatni, mert magukat tán „luthe­ránusoknak" akarnák nevezni, — vagy az-e ? midőn egy evangelikus lelkész a törvény ily hallatlan magyarázatát „badarságnak" stb. nevezi. Ha az „Evanjelik" cikkírója csak is annyit mondott volna: hogy a kormány ezen név általunk történhetendo felvétele miatt a töövényszabta jogokat és oltalmat tőlünk meg fogja tagadni, még az el­len is kénytelen lettem volna protestálni és a cikkíró kö­vetkeztetését helytelennek nyilvánítani, mert — jóllehet

Next

/
Oldalképek
Tartalom