Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-03-26 / 13. szám
nitaniok? .... egyszersmind e célra irányzott kész tervet is mutatott be, mely átnézés és véleményadás végett azon bizottmánynak adatott át, mely az alakult tanitói értekezlet folyamodásának s alapszabályainak megvizsgálására kéretett fel. Végül tek. Patay József tanácsbiró megható szavakban emlékezett meg azon nagy veszteségről, mely egyházmegyénket egyik legtevékenyebb, legáldóbban hatott lelkészének Pap Istvánnak halála által sújtotta, melynek súlyát csak is azon körülmény könnyiti, hogy fájdalmunkban osztozik az egész egyházkerület, az öszszes protestantismus, a haza, és a tudományos világ! A veszteség nagyságát élénken tolmácsolt szavait megilletődötten, néma csenddel hallgatta végig a képviseleti gyűlés s halkan rebegék utánna a jelenvoltak: „Legyen áldott az érdemek útján megőszült, közjóért fáradott nagy egyházi férfiúnak szent emlékezete." Pap Gr á b o r. FELELET TRSZTYENSZKY UR VÁLASZÁRA. *) M o 11 o : Decipit frons prima multos. Ki a hirlapi vitatkozás terére kilép, attól méltán megvárhatni legalább is azt, hogy ne csak állítson, hanem be is bizonyítsa, a mit állit. Nt. Trsztyenszky úr a mult évi „Prot. Lap" 51-ik számában a tolnai emlékirat értelmezésére megjelent válaszában sokat állit, de ellenem nem csak nem bizonyít semmit, hanem épen csak maga ellen bizonyít. Azt állítja ugyanis T. úr, hogy az én egész cikkemen „egy nagy téveszme és számos tévedések sora húzódik keresztül, melyek a mélyebb vizsgálat előtt élesen tűnnek fe 1." Lássuk tehát, mivel bizonyítja be T. úr, a mit állít ; s nem e épen csak az a nagy téveszme, a mit ő állit! Nagy téveszmém — ugymond T. úr, az, hogy én „a tolnai esperességet nem a superintendentiában lévőnek tartom, mint annak kiegészítő részét, de a superintendentia mellettinek képzelem, s azzal egy színvonalon álló külön résznek kívánom tekintetni." De hát miből következteti T. úr ezt ? holott az én értelmezésemben egy árva szó sincs, a mely őt ily föltevésre feljogosíthatta volna ! Ott szórul-szóra ez áll: „M i t. i. Tolnamegye a superintendentiának fenhatósági jogát mindig tartozó tisztelettel elismertü k."~ Avagy nem épen ezen jogelismerés fejében járul-e ezen egyházmegye s annak egyik tagja - ez az én varsádi gyülekezetem a kerületi közcélok és szükségek fedezéséhez éven*) Több felszólalást ezen már annyit vitatott ügyben nem engedhetünk* S z e r k. kinti tetemes adó-összegekkel ? s itt legyen szabad megjegyeznem, hogy az a T. úr előtt oly borzadott adó szó, nem az én t-alálmányom, hanem a kerületi jegyzőkönyvből sajátítottam azt magamnak el. Nem ezen jogelismerés fejében járultunk-e továbbá kérelmeinkkel, és sérelmeink orvoslása végett évek óta a kerület szine elébe ? Nem-e épen csak ezen jogelismerés következtében nem fordultunk emlékiratunkkal egyenesen a Generális conventhez, hanem letettük azt a kerület asztalára ? T. úr tehát vagy is csak gyanítja, azaz csak magában képzeli, hogy én is oly képzelhetetleneket képzelek, mint ő ; vagy azt kell hinnem, hogy ö azt a reá oly rosz benyomást tett értelmezést — ha nem is épen futtában — de legalább nem azon kellő figyelemmel olvasta át, mint azt egy válasz írójától méltán megvárhattam volna. De igy szól T. úr, nemcsak képzeltem én azt, a mit álliték, hanem be is bizonyítottam, és pedig igy: „E téves nézet, ugy mond, hangosan nyilvánul azon követelésemben, midőn a tolnai esperességet megillető osztályrészről beszélek, azt állítván, hogy ha a superintendentia állított fel főtanodát Sopronban, állítson a tolnai esper ősségnek is Sz.-Lőrincen, s ennek fentartására vessen ki a kerület, melynél Tolna ne legyen m e g r ó v a." S ugyan csak ezt követeltem volna én'? Halljuk szórul-szóra azt az értelmezést: „A z o n 600 f r t n y i segélypénzt pedig, ugy a mint az ajánlva lett mi sohase sürgettük, de még akkor sem fogadtuk volna szívesen, ha az kizárólag a többi dunántúli — nem pedig mint történt, elég ügyes előszámitással majd nem egynegyed részben ismét egyházmegyénkre lett volna kivetve, stb. stb.; egy szóval: mi sohasem követeltünk sem többet, sem kevesebbet, mint az 1853-ban kerületileg ránk kivetett 1500 irtokból a bennünket megillető igazságos osztályrész t." Nt. úr, ez oly világos ellentéte annak a mit ön állit, vagyis tulajdonképen csak rám fog, — hogy ha csupán magamnak akartam volna elégtételt szerezni, ugyhiszem, már most „egy jellemére és érzelmeire féltékeny emberhez" méltó öntudattal léphetnék le a küzdtérröl: de miután az egész vita nem személyes — hanem épen csak elvkérdések miatt támadt és foly, azért folytassuk még csak tovább is. Azt állítottam ugyanis fönebb, hogy T. úr ellenem nemcsak nem bizonyít semmit, hanem épen csak maga ellen bizonyít, azaz : hogy „épen csak az a nagy téveszme, a mit ő állit." Nagy téveszmém — igy folytatja T. úr, az, „hogy én a tolnai esperességet egyenlő ál-