Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-03-19 / 12. szám
ugymond nagy igazán szerzőnk, „melyeknek alapiörvénye az okszerűség." Hogyha a hatás és okozat ezen öszszefüggésébe oda nem tartozó természetfeletti okok keverednek bele, a történés láncolata megszakad s a történet egyáltalában lehetetlenné válik. Ily szempontból indulva ki, az egyházi Krisztus életrajz tárgya nem lehet, miután a történeti életrajz fogalmaival ellenmondásban áll. Azon előadásnak, mely a valódiság hitelére csak részben is igényt formálni akar, a történeti s életrajzi pragmatismust kell követnie, melyet az egyházi Krisztusra alkalmazni korunknak jutott feladatul. E tekintetben ,,Jézus életének vagy életrajzának fogalma végzetteljes fogalom. Az ujabbkori theologia egész fejlődési menetét mint egy csirában magában foglalja ez. Jézus életének eszméje: a tőr, melybe korunk theologiája beleesik, s mely miatt ennek megbuknia kell.®' (5. 1.) Az életrajzi tárgyalást, ép azon modorban mint más nagy embereknél, többé visszanyomni nem lehet, hogy azonban ez szilárd alapokon induljon el, legelső szükség, a forrásokat vagyis az uj szövetségi iratokat komoly itészetnek vetni alá. Mielőtt szerzőnk e munkához fogna, szemlét tart a theologiai irodalom mezején azon különböző Íróktól megjelent könyvek felett, melyek Jézus életét tárgyazzák, egyenként megjelölvén, ismertetvén és bírálván a főbb mozzanatokat. Itt Hess, H e r d e r, P a u 1 u s? Schleier macher, Strauss (1835.), N e a nd e r, Ebrard, Weisse, Ewald, Keim és Renan közös tárgyú müveikről ád részletes tájékozást, melynek érdemébe azonban e lap szűk terén nem ereszkedhetünk. Emiitett életirók müvei egyenként és általában végre is azon meggyőződésre vezetik Strauss t, hogy az egyházi Krisztust a történetivel kiegyeztetni lehetetlenség, s legelső és elvitázhatatlan szükség, mint mondva volt, a tudósításokat bírálat alá fogni. O már első itészi müvét is e meggyőződés uralma alatt készité. Több tekintetből érdekes és tanuságteljes az a mód, melyen e történeti emlékezetességü munkáról szerző most, harminc évvel megjelenése után nyilatkozik. „Akkor arról volt szó" ugymond szerzőnk, ,,hogy az evangyéliomi elbeszéléseknél egymásután sorban kimutassam, hogy mind azon kísérletek, melyek azoktól a természetfelettit elokoskodni, vagy a természeti törvényekkel való összeütközést elsimítani akarták, merőben semmit sem érnek, s hogy épen azért ezen elbeszélések nem is tarthatnak igényt arra, hogy szoros értelemben vett történeti adatokul szolgáljanak 5 nem csupán a bennök foglalt természetfeletti dolgok miatt, hanem azért is, mert ellenmondanak részint egymásnak, részint a különben ismeretes történetnek, részint a történeti valószinüségnek, — mihez még az is járul; hogy ott, a hol valami természetfeletti dolog keveredik az elbeszélésbe, könnyebb elgondolni, hogyan nőtte ki magát történetellenessé az elbeszelés, mint azt hogyan történhetett meg olyan természetellenes dolog ? Ezzel egyrészről az a nyeremény járt, hogy egy csapással véget értek minden afféle kínlódások, melyek össze nem férőt összeférköztetni, nem történtet történetileg gondolhatóvá tenni, hihetetlent hihetőnek találni erőlködtek, másrészről azon sok megbecsülhetetlen kincs is veszőbe menni látszék Az evangyéliomi Krisztus alapja, mely ekkorig habár nem tökéletes, de mégis szilárd és határozott körvonalokban állott előttünk, enyésző ködképben látszék szétfolyni. Annyi bizonyos, hogy ezentúl már nem lehetett oda gondolni, hogy Jézus személye és élete képét az evangyéliomi egyes elbeszélésekből, mintegy mozaikszerüleg rakjuk majd össze, miközben csak arra kellend ügyelni, hogyan rendezzük a kövecskéket, hogyan illeszszünk egyik evangyélista előadását a másikéba bele, hogyan lehessen különösen Jánost kiegyeztetnünk három elődével. Most már egyetlen egy evangyéliomi elbeszélést sem lehetett, ugy a mint volt, történetinek venni, egyiket ugy mint a másikat az ítészét ömlesztő-tégelyébe kellett vetni előbb, s megvizsgálni^ hogy az idegen-nemű keverékek különválasztása után micsoda maradt meg belőle történeti szin-aranyképen.... Ezen eljárás és eredményei azonban oly benyomást szültek, minő a komoly itészettel még mindig együtt jár, t. i elszegényítetteknek és megrablottaknak vélték magokat sokan, mivel hogy kénytelenek voltak megválni egy csupán képzelt vagyoni értéktől. Ha szabad kis dolgot nagygyal hasonlítani össze, szűkebb ismeretkörben az történt itt, a mi nagyobban a Kant bírálatának idején. Mily gazdagnak vélte magát a regi Wolf-féle me'aphysika, s mily irgalmatlanul keresztülhuzgálta az a priori ismeretek e dús leltárát a Tiszta Esz Bírálata. Ez sokaknak nem tetszett volt, s az ugyvélt kincsből még tovább is gazdálkodtak, mig nem aztán a csőd világ szeme elé került. Keskeny ösvényt mutatott Kant, melyen a bölcsészet biztos ismeretek jogszerű birtokába juthat, erre az útra tértek követői, s mig rajta maradtak, megjutalmazva érezték magokat. Nem csuda, hogy ha evangyéliom-birálatunk eredménye sem tetszék a theologusok többségének, hogy képzelt gazdaságuktól megválni nem tudtak, s ugy jártak el, mintha az itészet teljességgel számba sem jőne.^ (30. 31. 11.) S z e r e m 1 e i Samu. (Folyt, köv.) — BELFÖLD. EGYHÁZI ÉPÜLETEINK TŰZVÉSZ ELLENI • BIZTOSÍTÁSA. A „Prot. Egyházi Lapu február 19-iki számában olvasom Lónyai Menyhért úrnak a tiszántúli ref. egyházkerület bizottmányához a tűzkármentesités tárgyában beadott tervjavaslatát. Ezen teljes szakavatottsággal szerkesztett, felette tanulságos munkálat, fényes tanúsága tisztelt hazámfia vallásos buzgalmának. Hazánknak első rendű nemzetgazdászati tekintélye levén, részint legfontosabb hazai vállalatainknak
