Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-19 / 12. szám

vannak, az egész pedig oly előadási hangon van tartva, hogy a kérdéses dologban előleges tanulmány nélkül is minden józan és müveit eszű ember tisztán láthasson és ítélhessen. Célja szerzőnek, kideríteni mi igaz és mi nem igaz az evangyéliomi történetekben általában és részletenként, továbbá kimutatni, hogy minden a mi létre jő, természetesen jő létre, „a legkitűnőbb ember is csak ember" s a keresztyénségben sincs természetfeletti csuda; mindezek koronája lenne aztán az, hogy a fogalmak bölcsészeti tisztázása folytán, az ,,emberi szellemet a szoritó hitjárom alól jövőre felszabadítsa." E cél elérésére S t r a u s s kezében eszközül a szigorú történeti nyomozás szolgál. Mint láthatjuk, S t r a u s s nem azon jámbor természetű szobatudósok közül való, kik az igazságot csupán az igazság kedveért nyomozzák, törekvésével ő melyen benyúl a gyakorlati élet kebelébe, a szívet keresi ott hideg kezével, melynek mi legnemesebb érzelmeinket köszönjük, s melynek, ha bár gyöngeségeit egyben-másban bevalljuk, kiszakitásába aligha egyezünk bele. Szerintünk legfeljebb csak arró! lehet szó, hogy a mi e szív szabad verésére s egészségére gátlólag és pusztitólag hat, az távolittassék el, de a „szoritó járomí

(

mal együtt magát a hitet" is eldobni, ily vállalatra, aligha nyerheti meg szerzőnk akár csak a ,,német népet" is. Egyébiránt pedig a vallásreformálási újból felveendő hivatásnak teendőit és szükségét S t r a u s s következőkben mutatja ki. Meg kell rostálni a biblia tanait s választást tenni a közt „a mi minden időre igaz és elenyészhetetlen s a közt, a mi csak múlékony koreszméken, időviszonyokon alapul, s annálfogva ránk nézve haszontalan és elfogadhatatlan. A mi azonban érvényes és kötelező, ne azért ismertessék már el ilyennek, mert isteni kijelentésképen, csudásan igazolt követ által hirdettetett, hanem mert a tapasztalás vallja igaznak s az emberi lény és gondolkodás törvényeiben gyökerezettnek." (XVII. 1.) ,,Nélkülözhetetlen s el nem ejtendő ránk nézve a keresztyénségböl az, mi által az emberiség egyfelől a görögök e'rzéki vallásából, másfelől a zsidó törvény-vallásból kiemelve lőn, tehát egyrészt azon hit, hogy a keresztyénség szellemi és erkölcsi hatalom, mely a világot uralmában tartja, másrészt az a nézet, hogy a hatalom tisztelete csupán szellemi és erkölcsi lehet, a milyen önmaga is, t. i. a szívnek és érzületnek tisztelete E tiszteletmód a maga tisztaságában még csak ezután lépend érvénybe. Jelenben még a prot. keresztyénség is oly cselekmények sorától függ, melyek a régi zsidó szertartásoknál nem jobbak, s mégis lényegeseknek tartatnak az idvességre." E fonák helyzet alap oka a csudák balhiedelme. S t r a u s s eljöttnek véli az időt, hogy a csudákon túl adjunk. „Altalánossá kezd válni," úgymond, „a meggyőződés, hogy az emberiség, s minden mi abban van, a vallást sem véve ki, történetileg és természetesen fejlődik" s könnyű belátni, hogy „a vallási okmányokról megállapított fogalomkört, mely több mint másfélezer év előtt felettébb kedvezőtlen műveltségi viszonyok közt képződött ki. csak ugy egyremásra magunkénak nem vallhatjuk, hanem választást kell tenni lényeges és nemlényeges között. . . E választás végrehajtása a protestantismus legközelebbi feladata s mennyiben a német nép van hivatva tovább kepezni a protestantismust, a német népé." A dolog szorosan összefügg azon szabadabb egyházalkotmányi mozgalmakkal, melyek jelenleg Németországon fel-feltünedeznek. Mert az egyházalkotmány mindég csupán alak a keresztyénség tartalmának fenntartására. Már annak tudhatása végett; melyik alak legalkalmasabb erre nézve, tudni kell azt, mit tartalmaz a keresztyénség, természeti valamit-e , vagy természetellenest ? E kérde's annál kevésbé maradhat eldöntetlenül, mert egy természetfeletti vallás titkokkal és kegyeszközökkel következetesség szerint egy a közönség felett álló papi ranggal jár együtt. A ki a pápákat az egyházból kiküszöbölni akarja, annak először is a csudákat kell a vallásból kiküszöbölnie." (XIX. 1.). Lehetetlen el nem ismerni, hogy szerzőnknek sokban igaza van, de törekvéseiben mégis túlhajt. Én nem vagyok valami nagy barátja sem a csudáknak, sem az üres szertartásoknak, sem a pápáknak, azt is elismerem, hogy vallásban végtére is szív és érzület az;

minek legtöbb becse van, azonban oly vallást, mely csupán szívben és érzületben határozódjék, mely bizonyos jelvek és szertartások nélkül ellehessen, képzelni még sem birok. De ily vallásról az egész történelem sem tud semmit, s egész multunkkal helyezné magát merő ellentétbe az, ki ilyennek felállításáról álmodoznék. A bevezetésben (1—159. 11.) először is azt mondja el szerzőnk, minő fogalma van neki Jézus életéről. Régebben az egyház, r. kath. és protestáns egyaránt, Jézus élete alatt a Krisztus személyéről és munkáiról megállapított tanok összegét értette, s elősorolta egyfelől, hogy ki volt, mi volt a Krisztus s micsodának kellett lennie, hogy végrehajthassa mindazt, mire az elesett emberiségnek szüksége vala az újjászületés végett, — volt t. i. emberré lett Isten-fia; másfelől kifejtegette mit tett s mit tesz ő, még most is érettünk ezen istenemberi személyiségben. így fogva fel a dolgot, a Megváltó életét tárgyazó müvek csupán az evangyéliomi történetek összeállításai és körülírásai voltak az egyházi dogma szempontjából. De most már valamely életrajz hősét mindenekelőtt ugy nézzük mint embert, testestül lelkestül. „Egy olyan személyiséget, ki egyrészt ember, másrészt meg felsőbb lény: Isteníia, mely emberi anyától születik ugyan, de mégsem emberi atyától nemzetik, átengedünk a meseirásnak és költészetnek, de eszünk ágában sem fordulhat meg, hogy őt komolyan történeti előadás tárgyává tegyük." S t r a u s Jézusa tehát: ember, a szó teljes értelmében, kire a bünnélküliségről szóló egyházi tant nem alkalmazhatjuk, kinek önmagával küzdelmei voltak, kire családja és kora képző befolyást gyakoroltak, véges lény, kinek erejét és működését természeti törvények szabályozzák. „Véges erők kölcsönös egymásrahatásával foglalkozik a történelem"