Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-08 / 2. szám

A PÁPA ENCYCLIKÁJA. IX. Pius pápa tisztelendő testvéreinknek, minden patriarehának, prímásnak, érseknek és püspöknek, kik a szent székkel hitegységben állnak. Tisztelendő testvéreinknek üdvözletünket és apostoli áldásunkat! Elődeink a római pápák minő gondossággal s főpásztori éberséggel viselték a Péter sz. apostolfejedelem személyében rájok ruházott hivatalt, a juhokat és bárányokat mint legeltették s miként nem mulaszták el soha az úr egész nyáját a hit szavával táplálni s nz üdv tanával itatni, ezt mindenki tudja, kivált ti, tisztelendő testvérek. Elődeinknek, a magas kath. vallás, az igazság és méltányosság képviselőinek és védőinek, a lelkek üdve fölötti gondoskodásukban semmi sem feküdt szívökön annyira, mint hogy bölcs pásztori körleveleikben és rendeleteikben minden tévtant és tévedést fölfedezzenek és elvessenek, melyek isteni vallásukkal, a kath. egyház tanával, az erkölcsök tiszteletreméltóságával s az emberek örök üdvével ellenkezvén, a keresztyén és polgári társadalomban oly borzasztó pusztításokat tesznek. Elődeink tehát apostoli szilárdsággal álltak ellent a gonosz emberek fondorkodáaainak, kik mint vad tenger árjait okádják ki tévtanaikat, szabadságot Ígérnek, holott az erkölcsi romlás rabszolgái s hamis véleményeikkel és veszedelmes irataikkal a kath. vallás és polgári társadalom alapjait ügyekeztek aláásni, minden erényt és igazságot elenyésztetni, minden szellemet és kedélyt megrontani, a vigyázatlanokat, különösen a tapasztalatlan fiatalságot az erkölcsiségtől elvonni, megrontani, a tévely hinárába csalni, végre a kath. egyház öléből kiszakasztani. Mi is, miként mindnyájan tudhatjátok, tisztelendő testvérek ! az isteni gondviselés titkos rendelete által s minden saját érdemünk nélkül alig emelteténk sz. Péter székére, s alig láttuk a legmélyebb lélekfájdalommal ama borzasztó, annyi tévtan által fölidézett vihart s ama nehéz, eléggé nem fájlalható szerencsétlenséget, mely ennyi tévedésből a keresztyén népre háramlik, midőn teljesítve apostoli hivatalunkat s követve annyi dicső elődünk nyomdokait, fólemelők szavunkat s több kihirdetett encyclikában, consistorialis allocutioban s egyéb apostoli iratokban korunk főtévedéseit elvetettük, kitűnő főpásztori éberségteket serkentettük, és a kath. egyháznak előttünk egytől-egyig drága gyermekeit ismételve intettük s fölszólítottuk, hogy e borzasztó dögvész ragályától borzadjanak s végképen kerüljék. Különösen első 1846. nov. 9-én hozzátok intézett encyclikáukban és 1854. dec. 9-iki, továbbá 1862. jun. 9-iki allocutioinkban kárhoztattuk azon szörnyű tévtanokat, melyek különösen jelenleg uralkodnak, a lélek üdvösségének nagy kárára, a polgári társadalom hátrányára, melyek nemcsak a kath. egyházzal, annak üdvös tanaival s tiszteletreméltó jogaival, de sőt az örök, természetes, Isten által minden szívbe vésett törvénynyel s a helyei értelemmel legjobban ellenkeznek, a többi tévedés mind belőlök származván. De ha nem is mulasztottuk el az ilyetén tévedések főbbjeit sokszor elvetni, Isten által ránk bízott ügye a kath. egyháznak, a lelkek üdve, sőt az emberi társadalom java megkívánja tőlünk, hogy főpásztori gondosság -tok figyelmét más gonosz s elvetendő tanokra vezessük, melyek ugyan e tévedésekből, mint forrásokból erednek. E hamis és ferde vélemények annál inkább elvetendők, miután főképen arra céloznak, hogy amaz üdvös erőt megkössék s eltávolítsák, melyet kath. egyházunk isteni alapitójának intézkedése szerint gyakorlandó lesz, az idők végéig, nem kevésbé az egyesek, mint nemzetek, népek s azok fejedelmei fölött is ama tanácsközösséget és egyetértést, az egyház és állam között, mely mind az államra, mind az egyházra nézve mindenkor üdvös vala és áldásthozó. Tudjátok bizonynyal tisztelendő testvérek, hogy létezik ma nagy száma az embereknek, kik a polgári társadalomra a naturalismus képtelen és istentelen elvét alkalmazzák, s azt tanítják, hogy az állam érdeke és a társadalmi haladás okvetlenül megkívánják, miszerint a polgári társadalom megalakuljon s kormányozzon minden tekintet nélkül a vallásra, mintha ez nem is léteznék, vagy legalább a nélkül, hogy a valódi és álvallás közt különbséget tennének. Ellenkezve a sz. írással, az egyházzal s a sz. atyákkal nem átallják erősíteni, hogy: „az a legjobb állam, hol az államhatalom nincs kötelezve büntetni a kath. egyház megtámadóit, csupán a mennyiben ezt a közcsend megkívánja." Az államhatalom ezen hamis felfogásából kiindulva, egyszersmind hamis, a kath. egyháznak s lelkek üdvösségének hátrányos véleményt pártolnak, melyet már elődünk, XVI. Gergely (az 1832. aug. 15 iki „Mirariu

encyclikában) őrületnek nevezett, t. i. „hogy a lelkiismereti és vallási szabadság minden embernek született joga, melyet minden államnak ki kell mondania és törvényszerüleg szentesitnie ; továbbá a polgárok teljesen szabadok legyenek nézeteiknek szóval vagy Írásban való nyilvánításában a nélkül, hogy az állam vagy egyházi felsőbbség korlátozhassa őket." E meggondolatlan tételek fölállításánál nem fontolják meg, hogy ezzel a romlás szabadságát (Sz. Ágoston levele szerint 105. 106.) hirdetik, s hogy „ha meg volna engedve az emberi ész indokaival a végtelenségig nyújtani valamely vitát, nem hiányzanának emberek, kik az igazságnak ellentállni merészlenek, s megbíznak az emberi bölcseség szószátyárságában, mig a keresztyén bölcseség maga Urunk Jézus Krisztus által tudja, menynyire kell ama veszélyes hiúságot kerülnie. (Sz. Leo lev. 164.) S mivel ott, a hol a vallás és polgári társadalom elválasztvák, s az isteni kinyilatkoztatás tana és tekintélye elvetvék, az emberjog iránti természetes érzés is megszűnik vagy elhomályosul, s a valódi igazság, a legitim jog helyét nyers hatalom foglalja el, könnyű belátni, miért jelentik ki némely emberek a józan ész legbiztosabb elvének elvetésével: „hogy az úgynevezett közvélemény által kimondott népakarat a legmagasabb törvény, függetlenül minden isteni és emberi jog-