Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-03-12 / 11. szám
baljóslatú jeruzs. útjára, és Tyrus,- Ptolemáis- e's Cásareán keresztül oda meg is érkezik (21, 1 —16). — v Hogy mi indította az apostolt ezen Jeruzsálembe való sürgó's utazásra, annak okát könyvünkben két helyen (18, 21. és 20, 16) látjuk megemlítve. Az első helyen írónk e szavakat adja az apostol szájába: „Mindenestől fogva Jeruzsálemben keli nékem lennem az innepen," az utóbbi helyen pedig ő maga mondja, hogy az apostol „siet vala, hogy ha lehetne pünköst napjára Jeruzsálemben lenne." Ez adatok szerint tehát az ünnepen való megjelenés volt oka annak, hogy Pál Jeruzsálembe menjen, hogy Ephesust foglalatosságainak közepette elhagyja, akkor, midőn az ő jelenléte a legnagyobb mértékben igénybe volt véve, és a midőn működését még semmiféle akadály nem gátolta. — Ezt az utazást maga Pál római levelében is emliti, de utazásának okára nézve egyszerűen csak annyit mond, hogy a szenteknek sáfárkodjék, és hogy a Macedóniában és Achajában gyűlt segítséget a jeruzsálemieknek átszolgáltassa (15, 25. 26.); Pál az első korinthusi levélben is szól e tárgyról. Híveit ebben a jeruzsálemiták részére való adakozásra serkenti, mely adományt aztán az arra választott követek lennének kézbesítendők ; az ő személyes Jeruzsálembe menetelét pedig csak a collecta értékétől és mennyiségétől függeszti föl, de emliti, hogy előbb egy tervben levő és több hónapig tartó utazását szándékozik bevégezni, sőt kilátást nyit korinthusi híveinek arra is, hogy akkor talán nálok marad, vagy épen ott is telel (16, 1 — 6). — Az apostolnak ezen adataiból látható, hogy az ő Jeruzsálembe való utazása nem volt oly sürgős és elmulaszthatatlan, mint azt a Csel. könyve állítja, és nem az ünnepen való megjelenés volt az ö utazásának célja, hanem a gyűjtött alamizsnának kézbe szolgáltatása. Ha valahol, ugy itt nagyon szembeötlő írónknak apologetikai célja, mely világosan oda irányul, hogy az apostolt ugy tüntesse föl, mint szorgalmas, ünneplátogató izraelitát, mint a ki zsidó vallásos nemzeti ünnepeken lelkiismeretes hűséggel részt vesz. Ha aztán az apostol a zsidó valláshoz és annak cultusához ily nagy előszeretettel ragaszkodott, honnan magyarázzuk meg azon engesztelhetetlen gyülélséget, mely honfitársai részéről ellene oly elkeseredetten kitört ? Ez esetben ő csupán Jézus messiásságának hite által különbözhetett a zsidóktól, épen ugy, mint általában a zsidó-keresztyének : honnan van aztán az, hogy azon halálos gyűlölség egyedül csak őtet és nem egyszersmind a zsidó-keresztyéneket is illeti ? E kérdésre a Csel. könyvének álláspontjáról természetesen feleletet nem adhatunk, mert hiszen annak érdeke épen azt kívánta, hogy Pál apostolnak a zsidók irányábani valódi viszonyát elleplezze, és az apostolt előttök kedvező szinbe állítsa, a kit pedig ők vallásuk és nemzeti cultusuk halálos ellenségének tekintettek és tekinthettek. Az apostol Jeruzsálembe megérkezvén, a jeruzs. presbyterekkel szemközt oly viszonyba állíttatik, és azok ajánlatára olyan lépésre ragadtatik, hogy azok történeti hűsége ellen az ítészeinek kötelessége komolyan protestálri. Pál ugyanis — igy hangzik az elbeszélés — Jeruzsálembe lett megérkezése után azonnal Jakabhoz, a gyülekezet főnökéhez megy, kinek lakásán a pogányok közti apostolkodásának eddigi sredményét elbeszélvén, az a jelenvoltak által elismeréssel fogadlatik. Jakab azonban e közben Pálnak szemére veti, miszerint Jeruzsálemben ugy értesültek, hogy ő a pogányok közt lakó zsidókat a Mózestöli elszakadásra tanítja, és azoknak íijait a körülmetélkedéstöl és a mózesi ceremóniától elvonja. Ezen terhes gyanúnak elháritása tekintetéből tehát azt az ajánlatot teszi, hogy négy nazirausi fogadalomra magát kötelezett férfihoz csatlakozzék, a költséget vállalja helyettök magára, és magát a szertartásos cselekvénynek vesse alá, hogy a zsidók győződjenek meg arról, miszerint a felőle keringő liirek alaptalanok. Pál ezen ajánlatra a nazirausi hajnyirésnek magát készen aláveti (21, 17 — 26.). Feltűnő itt mindjárt azon nagy ellenmondás, a mibe könyvünk irója magát belekeveri. A zsidók ugyanis — állítása szerint — Pál felől azt hallották, hogy a pogányok közt levő zsidókat a mózesi törvényektől való elszakadásra tanítja. Honnan hallhatták ők ezt felőle, ha ö folyvást ugy cselekedett, és azon szellemben tanított, a mint könyvünk állítja ? Hiszen ő itt ugy van feltüntetve, mint a ki a zsidó álláspontot egy percig is el nem hagyta, a ki a mózesi törvényi mindig tiszteletben tartotta, és a ki a körülmetélkedést még egy görögön is végrehajtotta! Hiszen most is azért jött fel a zsidó fővárosba, hogy a nemzeti ünnepen hűségesen részt vegyen ! Ha a jeruzsálemiek mégis oly gyanúkkal és vádakkal terhelték őt, melyeknek az ő egész apostoli élete — könyvünk szerint — ellenmond: akkor a jeruzsálemiták őt rágalmazták ? Nem, a zsidóknak teljesen igazuk volt, Pál elleni gyanujok és vádjok nem volt oly alaptalan, mint tán azt a Csel. könyve után egyelőre gyaníthatnék. Könyvünk azért esett ezúttal magával következetlenségbe, mert most igazat beszéllett. Szükségtelen azt bizonyítgatni, hogy a nagy apostol, ugy a zsidók, mint a pogányok közt olyan tant hirdetett, a mi a zsidóknak nem lehetett Ínyére, és hogy a törvény nemcsak egyik vagy másik tételének eltörlésén, hanem annak teljes abrogatioján dolgozott. Ez a tény mindenki szemei előtt elég világos. De sajátkép nem is ez, hanem inkább az itt a kérdés, vájjon Pál alávethette e magát a naziráusságnak abból a célból, hogy azon felőle kerengő hireket meghazudtolja, mintha ő a pogányok közt lakó zsidókat a Mózestőli elszakadásra tanítaná, és azok íijaitól a körülmetélkedést megvonná ? végrehajthatta-e ő magán az ayvetaA, hogy megbizonyítsa, miszerint ő a törvényt tiszteletben tartotta és most is abban tartja ? Az a Pál, a kinek képét a Csel. könyvében szemléljük, igenis végrehajthatta az emiitett okból a fogalmat, s az legkevésbé se lepjen meg bennünket, hogy itt Pálban egy buzgó, atyái szokásaihoz és törvényeihez ragaszkodó zsidót látunk ; mert ő az által semmi egyebet nem tett, minthogy