Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-05 / 10. szám

a ki tudomás szerint e tárgyról az első korinthusi levélben bőven értekezik (12—14.-fej.). Az apostol ugyan e tüneményt több oldalról vizsgálat alá veszi, de azért ő álláspontjáról is sokkal könnyebb negatív, mint positiv eredményre jutni, és a mit a glossolaliáról föntebb kimondtunk, azt az ő adataiból is meg lehet bizonyítani, hogy t. i. az nem lehet idegen nyelveken szólás. Mert ha a glossolaliát ouostg yap áxoóec (14, 2. stb.), akkor ezen érthetetlenségnek oka nem abban, mert az idegen nyelv, hanem valami másban rejlik; ha továbbá az apostol a glossolaliát a sokféle idegen nyelvekkel összehasonlítja (14, 10. 11), már ez az összehasonlítás a különbséget magába zárja; végre a több izben előforduló singularis kifejezés: yXcóaovj XaXsív is kizárja az idegen nyelveken szólást. Ez az egy pár adat is erősen bizonyítja, hogy a glossolalia nem lehet az, a minek közönségesen tartatik. De hát micsoda'? — — Pál apostol említett levelében a glossolaliát a sz. lélek ereje által eszközölt szellemi adományok közé sorozza (11, 10.), de annak a többiek között mind végig meglehetős alárendelt szerepet és jelentőséget tulajdonit. Minden charismák közt legnagyobb a szeretet (13, 13), sőt a glossolaliánál a prófétálás is hasznosabb (14, 4. 5.). Es ha az apostol a glossolaliáról azt mondja, hogy az csak magát a beszélőt, de a gyülekezetet nem épiti (14, 4.), ha az a magyarázat nélkül semmit nem használ (14, 13. 14. 27. stb.) ; ha azt senki nem érti (14, 2.) stb. világos, hogy ezen érthetetlenségnek és haszonnélküliségnek oka a tünemény természetében, annak titokteljes voltában gyökeredzik, a mire különben 14, 2-ben célzást is veszünk észre. Ezek után a glossolalia mivoltáról, ha nem is határozott és világos, de feleletet mégis adhatunk, és én azt csak bizonyos extatisnak bírom képzelni, mely az illető lelkületét áthatván, csupán a beszélőt magát építő és csak általa érthető, de más által érthetetlen és magyarázat nélkül haszontalan mysteriosus dadogásban, vagy ha ugy tetszik, beszédben szokott nyilvánulni. Ez volna értelme Pál ide vonatkozó adatainak. A mit aztán e tárgyról a Csel. könyvében, s különösen annak 2-ik fejezetében olvasunk, az már a most fejtegetett tünemény traditionalis kiszinezéséül tekinthető. Az eddig mondottak a prófétálás természetére is világot vetnek; az is charisma, ámbár a gloszolaliánál nagyobb értékű, melyet szintén extatikus állapot idézhetett elő. A prófétálás a nyelvbeszélőtől nézetem szerint abban külömbözhetett, hogy az előbbi adományban részesült és általa föllelkesült kedély figyelmét a jövőre irányozván, gondolatait világosabb és érthetőbb alakban szokta kifejezni. A most emiitett, u. n. János tanítványait illető tudósítás után, könyvünkben az apostol csudatevő erejének oly tényei említtetnek , melyeknek történetiségével minden tekintet nélkül föl kell hagynunk. Az apostol ugyanis Ephesusban oly nagy dolgokat cselekszik Istennek kezei által, hogy a betegek és ördöngösök már az ő keszkenője- és korszovátjának érintése által is meggyógyulnak (19, 11. 12.). Természetes magyarázatra gondolni sem lehet, s még supranat. álláspontról is nem csekély erőködésbe kerülhet az apostol csudatévő erejének ily mágikus hatását elhinni. Azonban ki nem ismeri föl ez episodban Pétrr apostol hasonló csudatettének feltűnő analógiáját, a kiről 5, 15-ben olvassuk, hogy csupán testének árnyéka által gyógyított betegeket ? Ila Péter apostolnak van hatalma efféle mágikus gyógyitásmódra, akkor az Pálnál is megkívántató kellék, és ez utóbbinál nem is kívántatik meg, hogy jelen legyen, hanem már testéről leoldott ruhája képes a csudálatos mágikus gyógyítást eszközölni. Nem kell több magyarázat,, hogy e furcsa tünemény keletkezése és célja /elül fölvilágosítást nyerjünk. A mely csudákat és eseményeket később könyvünk az apostolnak Ephesusbani tartózkodási idejéről fölemlít, azoknak történeti va'óságát kimutatni nem áll tehetségünkben. De ha nem tudunk is belőlök valami történetit megállapítani, azért koránt sem kell őket félredobni, mert azok mind, Pál apostoli munkássága nagyszerű eredményének fényes tanúbizonyságai, és csak ezen felfogás képes azon adatoknak jelentőséget kölcsönözni, mig ellenkező esetben azoknak sem értelmet, sem értéket nem tudnánk tulajdonítani. Ebből a szempontból kell tehát felfogni a 19, 13 — 40-ig terjedő egész elbeszélést, melynek minden egyes pontja az apostol eredménydús működésének bizonyítékául, és az evangeliom hirteleni elterjedésének és győzedelmes előhaladásának eszményképéül tekinthető. Az apostolnak még egy csudáját emiitjük meg. Pál Ephesust, működésének eddigi helyét elhagyja, s Macedóniának és Görögországnak összejárása után Tróasban is megfordul, a hol egy izben a tanítványok előtt egész éjfélig megnyújtott prédikációt tartván, a tanítás közben egy Eutychus nevü ifjú az álom miatt elnyomatva, a harmadik rend házablakából halva esik alá, kit Pál magához ölelése és ráborulása által újra életre támaszt (20, 7 — 10.). — Nem lehet a felett kétséget emelni, hogy ha efféle esemény megtörtént, akkor az ifjú nem lehetett meghalva, és ilyen felfogás mellett ez episod könnyen megmagyarázható anélkül, hogy ilt csudának fölvételéhez folyamodnánk. Efféle esemény természetes úton megtörténhetett; de az írónak világosan az a szándéka, hogy azt mint csudát tüntesse föl, mert különben yp&rj vsxpo s kifejezést nem használt volna. Itt könyvünk valóságos halott-feltámasztást akar elbeszélni, és az elbeszélésnek csak mint olyannak van itt értelme. Mi jelentősége volna különben ezen eseménynek, ha az nem Pálnak csudatevő hatalmát akarná megbizonyítani? Vájjon felvette volna-e az iró e kis episodot könyvébe anélkül, ha az céljának nem felelt volna meg ? kétségkívül itt halott-feltámasztásról akar szólani, s csak ez esetben van az eseménynek előtte értelme és jelentősége, és csak ez esetben bírjuk annak előállását és előállásának célját megfejteni. De hát mi célt akar szerzőnk az ifjú feltá-