Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-02-12 / 7. szám

változván, az alább következőkre nezt szempontjaim is ugyanazok. A szorgalmas Ivánkának viszont e rovat homlokán álló két munkája jelent meg. A Karénektár tartalmazza a magyar és erdélyországi ref. gyülekezetek használtabb egyházi dallamait, sopran, alt, tenors bassus szólamokra öszhangositva, gymnasiumok, képezdék, vasárnapi énekiskolák s népegyletek számára. A karénekeket megelőzi a khorálok éneklésére szükséges elméleti szabályok rövid leírása. Avezérkönyv (partitura) az előbbi szólamok összege. E kötet is mellékel elméleti szabályokat az illető karvezetők s tanitók számára. Ivánka e két uj munkáját ismertetvén, nem lehet mellőznöm jelen egyházi ének-viszonyainkat, annyival inkább, mert valahányan e téren foglalkoznak, mind arra törnek, hogy a superintendentiák kizárólag az ő müveiket fogadják el, s a többieket ez által mintegy tétlenségre kárhoztassák. Másfelől az egyházi kerületekben is közóhajtás az énekek reformálása. Lehet hogy némelyek egyesekre biznák e reform kivitelét; de a többség szerint egy ahhoz értő bizottmány által lenne eszközlendő. E közohajtásszülte reform-bizottmány az én felfogásom szerint nem foglalkozhatik az egyházi dallamok öszhangositásával, s olyan általán felvett énekeskönyv szerkesztésével, melyben a népkhorálok művészien vannak kidolgozva, s tehát a melyek nem nép, hanem müénekek. E bizottmány teendője a dallamok megrostálása, a jobbak s használtabbak kiválasztása, tekintettel a szókőlteményre, a mennyiben napjainkban alkalmazható e vagy nem ? szóval a régi énekeskönyv megújítása és javítása. Egy ilyen módon szerkeztett énekeskönyvet egyiránt köteles felvenni minden egyházi hatóság, mert máskép vallásos egyöntetűség nem képzelhető. vendékeibe az egyházi énekek története tanításával énekeinkhez ragaszkodást, s azoknak szerzője iránt tiszteletet oltani — engem is terhelvén, vádiróval szemben megjegyzem, hogy mindezt jól láttam a kérdéses énektár ismertetésekor, de abból a szempontból indultam ki, hogy a história e szomorú napokra emlékeztető szavaiból csak rosz akaró, vagy rajongó csepegtethet mérget növendékei lelkébe; s ha feltesszük is, hogy vádirónak igaza van, az e féle passusokat (tekintetbe véve kényes politikai s társas helyzetünket) inkább barátságosan négy szem közt kell eligazitni, s nagy eszélytelenség még jobban kifeketitve világ elé tálalni, s ugy szólva, bujtogatni. Megtette ezt helyettem vádiró s még nagyob hibát követett el mint Ivánka; mert az előbb érintett tapintatlanságon kivül épen akkor, mikor Ivánkát türelmetlenséggel vádolja, a legtürelmetlenebb hangon szólal fel, gúnyos és nyers modorából nem tűnik keresztyén szeretet, hanem végre kiderül, hogy ő is zsoltárokkal foglalkozik. Az ily jelenetekből azt lehet következtetni, hogy mi protestánsok a tolerantismust sok tekintetben indifferentismusig vittük, de minél inkább kiirtottuk magunk közül az intolerantismus szellemét, egymás iránt annál intoieransabbak vagyunk. $3. I. Egészen különbözik ettől a feljebb érintett müénekek szerkesztése. Két úton eszközölhető ez : vagy ha egészen ujakat irunk; vagy ha az elfogadott népkhorálokat öszhangositjuk s a szükséghez képest rhythmizáljuk. Ugyan egy dallamot többfélekép lehet öszhangositni, s hogy ez mennyire sikerült: a jó izlés határozza meg. Ha azonban a jó izlés kritikáján kivül egyházi vető is járul a törvényesen el nem fogadott ujabb dolgozatok ellen; ha egy egyházi bizottmány műénekes könyvet is szerkeszt, s az illető községeknek egyedül ezt engedményezi, ugy minden szakértő keze meg lesz kötve, kialszik a versenyszomj, nem haladunk a tökély felé, hanem maradunk (a mint volt a reformatio óta) legalább is egy évszázig az engedményezett müénekekhez kötve. E szerint mindazok, kik műénekek költésével, akár, a törvényesen elfogadott s szentesitett énekek öszhangositásával foglalkoznak, csak magán vállalkozóknak tekintendők, kiknek küzdelmeiből — tapasztalás szerint— több szép s jó szokott származni, mintha egy bizottmány hónapokig vitatkoznék bizonyos akkordok felett, s végre se jőne jó eredményre. Ilyen magánvállalatnak tekintvén Ivánka K a rének- tárát s Vezérkönyvét, nem következik : hogy midőn minden müéneklő s tanitó figyelmébe ajánlom, egyszersmind az egyház egyedül elfogadható s minden mást kirekesztő énekeskönyvéül ajánlanám. Lássuk ezek után a Karénektár lényegesebb jellemvonásait. Legfőbb erénye, hogy históriai úton marad, nem veti el a régi egyházi stilt, s nem öleli fel az ujabb kor dagályos, szenvelgő harmóniáját. Amabból elhagyja a félszegségeket, melyek a középkor kísérletei levén, ma már nélkülözhetők; emezekből pedig átveszi azt, a mi a régi stilnak nem lerontására, hanem szépítésére szolgál. Históriai úton van a Karénektár s megtartja a régi egyházi stil szerkezetét, a mennyiben Marothi öszhangositására épít. Az ujabb korhoz folyamodik, a mennyiben Marothitól két pontban eltávozik, t. i. a régiek szerint Marothi a főszólamat a tenornak adta, mely a Karénektárban a Soprané lett; továbbá a régiek mintegy a hit alapjának tartották, minden akkordot alapbassussal kisérni ; a mai kor izlése szerint ellenben az alapbassusokat csak a zárpontoknál alkalmazzák, s igy el van kerülve a bassus szólam természetellenes alá- s felugrálása, (mely az éneklést is felette nehezíti) s folyama simább énekszerübb lett. Ezeken kivül a Karénektár régi egyházi stilját leginkább jellemzik a hármas hangzatok, melyek közt hetes hangzattal ritkán s csak oly esetben találkozunk, mikor a hármashangzatok szegletességet okoznának ; de ily esetekben is a hetesek alap bassusa el levén hagyva, csak is hármas hangzatoknak tekintendők. *) *) Kiveendő ezek közül egy-kettő a karénektár végén, melyek ujabb idő termékei levén az ujabb kor harmóniai jelmezébe vannak öltöztetve. B. 1.