Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-11-13 / 46. szám

C a r o 1 i o exigo. Revocatus inde literis Szegedini et patriae, non prius quam praeclaras quasque Transylvaniae et Siculiae urbes ad Moldáviám usque perlustro, Thomamque Caplianum (hihetőleg Kaplyoni Tamás) Varadino ad habenas Scholae patriae meae sustinendas mecum defero. Is tune sub Gregorio S a s u ar i o Graecis maximé literis et Poesi incumbebat. Huic tandem Sasuario propediem Carolius noster successit, qui felici episcopatu vitám ibidem suam, maximo patriae nostrae dispendio, fatalimorte finiit, anno abhinc, ut fere omnibus constat, sexto, hoc est post Vitum Balsaratium, post Petrurn M elium, post Paulum Thurium, post Valentinum Hellopaeum, viros undiquaque doctissimos et gravissimos, quorum vieinam sibi diversis in locis mortem et dignissima encomia doctissimis defleuere Epicediis Basilius Szikszouius ac Petrus B e r e x as i u s , viri et ipsi laude eximia dignissimi: quorum tamen hic jam in Ecclesia Varadiensi nunc solum nobis superest, sicut Patachini Georgius Caesar C a s s ov i u s , idoneus sui Basilii magistri, Virique Doctoris successor, Debrecini vero Georgius Geontius et Thomas Felegyhasius, virum ter maximum Valentinum Hellopaeum Petrí Melii successorem functione honorifica excipientes." Mivel Károli P. 1576-b. mult-ki, a fenebbi, s halálára vonatkozó szavakból ,,a n n o abhinc sexto" látszik, miszerint Szegedi István élete 1582-b. Íratott. 2. Menjünk már át Toféus Mihályra, ki fejedelem Apafi Mihály udv. papja, s püspök is volt. Csak helyeselni lehet, hogy a tudós szerző úr e derék pap munkásságát, s annak „ritka szabad szellemben" irt egyházi tanitását méltányolja, de e valóban derék, erélyes, s főleg emberi érzésű pap, valamint az egyház javáért buzgó s lelkesen fáradozó főpásztor megérdemelte volna a mondott kettős oldalról is ismertetését, mi annál nagyobb és maradandóbb érdemül tulajdonittathatik neki, mert bizony a püspökök hosszú során végig tekintve, keveset találunk, ki e tekintetben vele összehasonlittathatnék. Toféus ugyanis, mint Bod Péter a „Smyrnai Polykarpusban" mondja: ,,bizony valójában papi püspöki egyenességgel, tudománynyal s bátorsággal felruháztatott ember volt, tudós s kemény pap; a ki valamint a dolgot értette, mind az Urak, mind a Fejedelem előtt minden személyválogatás nélkül ki merte mondani; az észrevett hibákról mind a Fejedelmet, urakat, udvariakat minden tekintet nélkül keményen megfeddette ; ugy hogy mindnyájan félnének tőle, s mégis minden rendbeli emberek szeretnék. — — — Közönséges helyen a prédikációiban is kimondotta, a mint néki tetszett." Teljes méltánylást érdemel a lelkes püspöknek ma is bámulandó, sőt hálára is kötelező szép tette, mit Bod Péter következőleg fejez-ki: „Toféus Mihálynak lehet Isten után köszönni, hogy a Gilányi Gergely úr rendeléséből az erdélyi reform. Generális ekklézsiának egy kevés jószága vagyon, a melynek jövedelméből él a mint él a református püspök, és segittetnek sok elszegényedett eklézsiáknak majd csak nem minden fizetés nélkül szolgáló szegény papjai." S minő bámulatos buzgóságot, lelki erőt, s rettenthetetlen bátorságot fejtett-ki a nevezett püspök a fejedelem előtt jun. 19-n. 1679-b. tartott „hathatós peroratziojában" melylyel az Apafi Mihály nővére Apafi Anna, Gilányi Gergelyné kezéből csikarta-ki, ugy szóllva, az egyháznak hagyott, de azon elökellő nőtől erőszakosan elfoglalt jószágot. Gilányi Gergely ugyanis sok jószágait az öcscsének Gilányi Jakabnak testálta, „olly konditzioval és móddal," hogyha „Jakab deák" maradék nélkül halna-meg, mindazok szállanának az erdélyi közönséges eklézsiára, s ebben felesége, a már emiitett ApTafi Anna is vele egyetértett. Mind a mellett, Gilányi Jakab még házassága előtt meghalván, Gilányi Gergelyné mindent elfoglalt, s némely kötlevelekben lévő adósságokon kivül az eklézsiának egyebet adni nem akart. Minő hangon szóllott Toféus a fejedelem és ország nagyjai előtt a fenforgó ügyben, mikép mondotta szemébe az erőszakos főrangú nőnek, annak „s a c r i 1 e g i umát" rablását, s kihiva mintegy sírjából VII. Gergely pápát, felköltve a 11-d. század szellemét, mikép veti egyházi átok alá „az elviselhetetlen s szenvedhetetlen gonoszságot" elkövető nőt, azt megismertetni, vagy inkább az egyházi hőstett emlékezetét felelevenitni, •— el nem mulaszthatom. — — „Ez az egy özvegy asszony által lett rettenetes sacrilegiumot semmi vallás Erdélyben a maga feleiben el nem szenvedné. Ha pápista asszony volna, felkelne a pápistaság, s erővel is markából torkából kihúzná s vonná. Ha unitária aszszony cselekedte volna, felkelne az unitariusság és torkon verve, elvenné tőle ; de ihol ez ellen senki csak meg sem mottzan; én mellettem senki nincs. Nagyságod a nénnyének faveál, ezek az Urak mindegyig egy asszonynak ily gonosz cselekedetei mellé szittanak: az eklézsián tett hatalmaskodást senki nem szánja, senki csak jó szavát, de tanácsát sem nyújtja; ugy hogy e siralmas szoros igyben elhagyván engem mind Nagyságod, s mind ez urak, kénszerittettem én tanács kérdeni a pápistákhoz és az unitáriusokhoz folyamodni. Hiszem, hihetetlen s kibeszélhetetlen nagy hidegség ez mindenektől, mind Istenhez, s mind az ő szent Felsége dicsőségéhez ! Lássa-meg az Isten itélje-meg bizony Urak, bizony Ti Urak az Isten a lelketeken vészen azért számot/' Alább: „lm azért Kegyelmes Uram 1 Nagyságod eleibe jöttem az Urakkal együtt, hogy a mit akarok, arról protestáljak : mivel Kegyelmes Uram ez a Nagyságod nénnye sem Istennel, sem jó kegyelmes Fejedelmével nem gondol; és mint ama biró, sem Istentől, sem emberektől egy asszony lévén, nem fél; hanem maga keményen, erőszakosan, hatalmasan ugy tartja mindenét az