Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-12-11 / 50. szám

IRODALMI CURIOSUM. Mult napokban egy könyv akadt kezembe, mely nemcsak érdekes tartalma, hanem cime és megjelenési módja miatt is megérdemli, hogy a t. közönséggel lehetőleg részletesen, már a mennyire e lapok nagyon is igénybe vett szük tere megengedi, megismertessem. A könyv cime : Tátra, Mátra, F á t r a. B eschreibung einer im Jahre 1833 d ahin unternommenen geistlichen Reise. (Als Manuscript g e d r u c k l). Gnadau i 863. E könyv tehát Magyarországban 1833-ban történt u.azásnak leírását tartalmazza, mely azonban csak 1863-ban, még pedig Németországban, jött ki sajtó alól. Szerző az előszóban megemlíti, hogy őt e munka kiadására barátai már évek óta sarkalják, s hogy ö csak ezek folytonos kérelmének engedett, midőn e munkáját sajtó alá bocsájtotta, s épen azért csak annyi példányt nyomatot^ hogy minden ismerősének juttathasson belőle, s ezt jelenti a címlapon az „Als Manuscript gedruckt" kifejezés. A cimlap közepét Magyarország címere foglalja el, s szerző az előszóban ennek jelentését is értelmezi. Mielőtt a béltartalom részletezéséhez fognék, szükségesnek tartom megemliteni, hogy e könyv szerzője Fridrich Ferdinánd 1833-ban ilsenburgi ev. lelkész, már e század második tizedében is utazott Magyarországban, s ez utazása után 1823-ban adott ki egy munkát, melynek cime :„Vertraute Briefe über die áuszere Lage derev. Kire he in Üngarn;" e munkát t. olvasóink közül bizonyosan többen ismerik. Szerzőnk kedvesen emlékezett meg azon szíves fogadtatásról, melyben magyarországi első utazása alatt részesült; többekkel jelesebb embereink közül megismerkedett már akkor, és ezekkel éveken át folytonos levelezésben állott. Engedve itteni ismerői több izben ismételt felhívásainak 1833-ban elhatározta magát, hogy ..a kedves Magyarországot" még egyszer meglátogatja. Május végefelé 70 tallérral zsebében állomása helyéről, Ilsenburgból felkerekedve útra kelt, s Halberstadton, Hallén, Lipcsén, Drezdán, Zittaun stb. keresztül utazva s az imént említett helyek mindenikén pár napot időzve, junius 20-án átlépte Magyarország éjszaki határát. Junius 25-én ért Szolnára, Trencsénmegye egyik kis mezővárosába, itt az u. n. úri vendéglőbe szállott, s másnap reggel a korcsmáros gondoskodott számára egy kísérőről is, ki elszegényedett nemes ember volt, s ki bár németül nem tudott, de a latin nyelvet folékonyan beszélte, igy azután valahogy csak megértették egymást. A vezető jártas volt a történelemben, s útközben minden hegyhöz, váromladékhoz tudott egy kis történetet kapcsolni, mely ott a hely színén latin nyelven elmondva, sokkal jobban meghatotta szerzőnket, mint Mednyánszkynak „Reise auf dem Wagflusze'* cimü dagályos irályu munkája. ;

„ A mint Thurócmegye első helységéhez értek, mely a trencsénmegyei szegény, — elhagyatott vidékkel kedves ellentétet képezett, vezetőnk arca elsötétült, szomorúan s mintegy mérgesen mondá, hogy e helység a „família Rutkaiana" birtoka, s midőn Fr. dicsérte a szép gazdaságot, a jól kezelt szántóföldeket, a vezető neki hevülve elkezdett beszélni ,,de nobilibus rusticis, de nobilibus arantibus, qui nec ideám habent verae nobilítatis." Később kisült, honnan e nagy ellenszenv, a ,.famimilia Rutkaiana,'* „a nobiles arantes" és egész Thurócmegye iránt, mert itt fájdalom a merre tekint az ember, mindenütt befészkelte magát a „lutheri eretnekség," mely a ,,magna Patrona Hungáriáé" segélyével Trencsénmegyéböl ,,penitus exstirpta est/' hol pedig kivált a Thurzók idejében „aras et focos" habuit. Átkozta a korszellemet melynélfogva most az országgyűlésen (horrendum dictu) a katholikus képviselők kardoskodnak legjobban az akatholikusok vallási szabadsága mellett, .,miért is a méltóságos püspökök országszerte könyörgéseket rendeltek, mert Mária birodalmában soha, még a Thurzók alatt sem volt oly veszélyben az egyedül üdvözítő egyház, mint most." Csak akkor bámult el a vezető, mikor Fr. kimondotta, hogy ő is ev. keresztyén, még gedig „verbi divini minister ;t

l

szeme, szája elállott, először nem akarta hinni, de később mégis restelni kezdé a dolgot, és ugy nyilatkozott, hogy habár Fr. protestáns is, de mégsem oly istentelen, mint ezek a magyarországi haereticusok, a kik még az Ur-Istenben sem hisznek; megjegyzendő, hogy ő azért gondolta Fridriket katholikusnak, mert ez nálunk csak a katholikusok által használt köszöntésre: „Dicsértessék a Jézus" mindig „mindörökké amen"-nal felelt ; mikor azonban a vezető megtudta, hogy iXTjj cL kinek ö most útmutatóul szolgál egy excomunicált haereticus, aranyért sem lehetett volna többé csak egy szót is kivenni belőle, a milyen beszédes volt azelőtt, oly bölcsen hallgatott azután. E vezetőtől a sz. mártoni vendéglőben vált el; innen azután Mosócon, Körmöcön, Sz. Kereszten, Ipolyságon, Vácon keresztül utazva, julius 25-én esti szürkületkor Pestre érkezett, hol az öreg Liedemanhoz, az ismert nagykereskedő-, és spediteurhöz szállott; az egész család, mint rég várt vendéget kitárt karokkal fogadta ; mert 1823 óta ismerték öt, mikor hat egész hetet töltött nálok. Az 1833-ik év feledhetetlen marad a magyar protestantismus történetében, mert ez évben történt az a mi az előtt hallatlan volt, hogy az országgyűlésen magok a katholikus képviselők léptek sorompóba, a protestánsok vallási ügye mellett, ugy, hogy a prot. képviselőknek csak hallgatniok kellett, mint vitáznak a protestantismusért a szabad elvű katholikusok a clerialis párttal; Fr. is felemlíti ezt, s egész terjedelemben közli amaz örök emlékű beszédet, melyet Beöthy Ödön, Bihar katholikus követe a KK. cs RR. január 9-iki ülésében tartott; felemlíti továb báazon