Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-12-11 / 50. szám

botrányt is, melyet Tágén előidézett Beöthy ellen való heves és igaztalan fellépésével, mely miatt amaz „actiot" is kapott. Pestre érkezése után másnap reggel a Liedeman család egyik tagja azzal a hirrel lepte meg Fr.-et, hogy Cleinman halála által megürült udvari praedicatori állomásra ő volt kiszemelve; ugyan is a boldogult Hermina főhercegnőnek, mint reform, vallásunak, a református Cleinman volt udvari papja, de mivel József főherceg, a fenebb emiitett főhercegnő halála után ev. női vett feleségül, az újólag választandó udvari praedicatornak is is evangélikusnak kellett lennie ; a reformátusok Fr.-et szemelték ki ez állomásra, s készek voltak azon összeget, melyet Cleinman, mint református lelkész kapott, neki is megszavazni; azonban a választást magok az evangélikusok nem helyeselték, mert attól féltek, hogy ez majd a kormány és a katholikus clerus nem tetszését vonná magára; maga az öreg Liedeman is (bár szívből öt óhajtotta) ellene szavazott; de a dolognak még ekkor egészen vége nem volt, be kellett még várni azt is, mint gondolkozik ez ügyben maga a főhercegnő. Fr. e hirre elbámult, és bár mint az előttem fekvő könyvből kitűnik, neki nagy kedve volt lakását állandóan Buda-Pestre tenni, nem tett a fenebb emiitett állásért egy lépést sem, noha sokan tanácsolták neki, menjen fel Pozsonyba, vagy ha szükség Bécsbe is; ő azonban igen helyesen ugy gondolkodott, hogy ha csakugyan öt akarják megválasztani, majd megkeresik őt, s ha megválasztatása hazájába való visszautazása után történendik is meg, arról is tudósíthatják. E dolog későbben egészen abban maradt, minthogy Fr. megválasztatása összefüggésben volt azon vívmányokkal, melyeket az 1833-iki országgyűléstől a protestantismus várt, s mert az alsó tábla törekvése vallási ügyekben a felsőtábla ellenállásán hajótörést szenvedett, a buda-pesti protestánsok is felhagytak azon igyekezettel, hogy Fr.-et válasszák meg udvari praedicatornak; legalább ugy írja ezt maga szerző, de hogy mennyiben van igaza, nem tudom. Pesten tartózkodása alatt régibb ismerői közöl többeket meglátogatott, különösen Szatmáryt, ki akkor itt a reformátusok ágense volt, s kit Fr. mint igen derék magyar embert s vallását forrón szerető keresztyént nagyon megdicsér. Meglátogatta Schediust is az udvari tanácsost s akkor a pesti universitásnál aesthetica tanárát; ez az úr őt sajátságos módon fogadta ; ugyanis először nejével találkozott, ki művelt nő volt ugyan, hanem ,,Ohne alle künstlichen Manieren," ez az első rátekintésre megismerte Friedrichet, s nem titkolta el, hogy megérkezéséről tudomása volt, s hogy látogatását várta. Nem igy Schedius ; ez az úr meg ugy tetette először magát, mintha szerzőnket nem is ismerné ; csak miután nevét megmondotta, s felemlítette, hogy ő szerzője a ..Vertraute Briefe" cimü munkának, csapta össze ő nagysága kezeit, s mintha a fellegekből esett volna le : ,,Ah ist es möglich, ist es denkbar ? Wer konnte sich das tráumen lassen" s több ilyenfélét mondott ; ugyanekkor egy katholikus úr is jött oda, kinek Seb. szerzőnket ugy mutatta be, mint „jól ismert ismeretlent," kit azonban nem szabad elárulni. Ezen kénytelen-kelletlen] incognito játéknak nem sokára vége lett, mert belépett báró Vay Miklós, ki emberünket régóta ismerte, s ismeretségét legkevésbé sem titkolta el, ugy hogy a háziúr tetetett csodálkozással kiáltott fel: „Ah Sie kennen sich schon" ,,freilich!" volt a báró felelete. Elment Kollárhoz is, az ismeretes szláv evangelikus lelkészhez, ki nagy hírnevet szerzett magának, mint a panszlavismus előharcosa, s kit „szlavy dcera" cimü jkölteményeért szláv Homérnak a magyar nemzetet sértegető egyházi beszédjeiért pedig Demosthenesnek neveztek el. Szerző maga megvallja, hogy neki, ki mindég „a magyaroknak barátja" volt, roppant nagy megerőltetésébe került e látogatás, melyet későbben is sajnosan kellett megbánni, midőn Kollár egyházi beszédeit olvasta, melyekben az ő pietisticus érzelmeivel ellenkező rationalismust és szembeszökő vallási indiferentismust veit észre venni. Különösen felemlíti, hogy legjobban megbotránkozott azon a beszéden, melyet Kollár Cleinman felett tartott, s melyben ez utóbbinak vallási tolerantiáját különösen az által emeli ki, hogy református pap létére katholika nőt vett feleségül. Julius 25-én vett bucsut Pesttől, és Losonc felé vette útját, mert ott S z i 1 a s s y t, Tornamegye főispánját s a tiszán inneni ref. e. k. főgondnokát akarta meglátogatni, ki akkor épen Losoncon tartózkodott. E városba érkezése után hallotta csak meg, hogy Szilassy egy fiatal .,princ" társaságában Tugárra utazott ; bár szerzőnk nem kedvesen vette is e hírt, mégis vigasztalta magát azzal , hogy az említett magas vendég elutazta után legalább pár óráig beszélhet a tiszteletremeltó öreggel, a mi meg is történt; az öreg úr, mint régi ismerőjét, igen szívesen fogadta, s bemutatta a tugári magistratusnak, mint „egy élő példányát azon emberi fajnak, melynél az igaz keresztyénség uralkodik minden felekezetes gyűlölség nélkül." Midőn a dél elközelgett szerzőnk távozni akart Szilassytól, nehogy ennek a fenebb említett hercegi vendég miatt alkalmatlanságot okozzon; csak ekkor sült ki, hogy egy „Princ" csakugyan elutazott az illustrissimus fiával és két unokájával, csakhogy ez sem császári, sem királyi, még csak nem is hercegi princ, hanem egyszerűen „Herr von Princ," ki Bécsben az államirodában volt alkalmazva, s Tugárban nagy szelet csapott. Ebédután Fr. abbeli szándokát nyilatkoztatta ki, hogy meglátogatja a tugári ev. lelkészt; az illustrissimus ezt nem valami jó néven vette, de kénytelen-kelletlen csak mégis beleegyezett, azonban ne hogy ott veszszen, kocsin egy hajdú kíséretében küldötte el, kinek megparancsolta, hogy szerzőnket ugy mutassa be, ,,Als den Pastor v. Usenburg;" a tugári evangelikus lelkész Frecska Sámuel a „von Ilsenburg-ot" valószínűleg családi névnek vette; mert közvetlen a bemutatás után igy szólott: „Ich habe auch das unverdiente Grlück von ei-