Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-12-25 / 52. szám

biztos, megnyugtató válasz a Jézus Kristuson kivül. Ama balhiedelemben, hogy kinek-kinek önmagát kell megváltani, mennyire kínozták magukat az emberek, szétzúzták testöket s összetörték lelküket! Jézus Kr. ki a fáradtakat s megterhelteket magához hivá s enyhülést igére nekik, ö a nyájas s a legalázatosabb, ki minden zaklatottak lelkének nyugalmai kinált (Máté 11, 25.), ö nyitá fel szemeink előtt az isteni szeretet s könyörületesség feneketlen mélységét. Isten maga közelit hozzánk az ő személyében, hogy bűnök bocsánatát hozza a bűnösöknek ; — Ki bünbánólag s hittel járul hozzá, kiengesztelés s vigasztalás leszen jutalma. Az ő keblén behegednek a bün sebei s megtompulnak a vétkek kínai. Az örök atyaszeretet általa leli fel ismét az elvesztett fiakat. ,,Semmi kárhoztatásuk nincsei$ immár azoknak, kik a Jézus Krisztusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem lélek szerint" — (Rom. 8, 1) Istennek könyörülő, kiengesztelő szeretetébeni hitünk Jézus Krisztusban — s csak is ö benne nyerhetett szilárd, rendithetlen alapot. II. Csalhatatlan hilalappal bírhatni, vigaszteljes, magasztos tudat. De pusztán a hit még nem elégíti ki az embert. A hit benső birtok, kedélyeink elrejtett szentélyében fészkel, — titokteljes kötelék, mely az emberi szívet Istenhez köti. Azonban nemcsak örökkévalósagra van teremtve az ember, létének, életének nem szabad csupán elrejtett, benső létnek lenni. Hivatása sokkal inkább, hogy e világban is, „másokért is éljen," s hogy az életben megvalósítsa azt, mit hitében mint szellemi s erkölcsi birtokot szerzett magának. Természetesen az élet igen nehéz, sőt a legnehezebb művészet. S hogy az életben egy határozott célfelé biztos léptekkel haladhassunk, szinte szükségünk van egy renridhetlen alapra, s kételkedhetünk-e, hogy ez alap vajmi sokaknál hiányzik. Nem sok ember hasonló-e a nádhoz, melyet a szél ide s tova hajtogat. Sokaknak sorsa nem hasonló-e a hajóhoz, melynek evezője s kormánya nincs, melyet a hullámok vészes sziklák között ide s tova hánynak. Az nem mentség, hogy lehetetlen e bizonytalan életet alaposan vezetni. A mint hitünknek van — s csak is egy csalhatatlan alapja : ugy az életnek is. És valóbau az élet. nek sem képes alapot nyújtani senki más mint Jézus Kr.! Jer hát vizsgáljuk meg, miért csak Jézus Kr. egyedülj alapja életünknek ? A Krisztussali közösségen kivül sokak előtt vagy igen könnyűnek, vagy „igen nehéznek, terhesnek" tetszik az élet. De mit is tesz élni? Mindenek előtt élvezni; mert a természet s világ élvezetére teremté Isten az embert, azért állitá ki müvét oly gazdagon, s azért ékesité fel oly dicsőén azt, hogy örvendjen annak az ember, hogy üdítse fel lelkét. — Az élet élveit rendesen legkönynyebb művészetnek tartják az emberek. Mily hévvel ürittetik ki az öröm pohara, mily meggondolatlanul vetjük magunkat az élvek hullámiba s mily gyors kezekkel tépjük az öröm virágait, melyeket az élet utain lelünk. De óh mí hamar is követi e tűlizgatottságot undor, az élénk zajt tikkadtság, az örömrivalgást hideg közöny! Hogy lesz az élet rögtön puszta, üres, tartalom nélkül! Mily undokok lesznek az imént istenített elvek !; mily hamar terhessé válik az, mi oly könnyűnek látszék. - Nincs, óh nincs a Jézus Krisztussali közösségen kivül biztos életalap! Tőle, benne tanulunk élni, az életet Isten- s emberhez méltóan élvezni. 0 olyannak tekinté az életet, a milyen az természet szerint. Nem volt komor, örömgyülölő, nem fordult el az élettől, mint ker, János, s nem futott a pusztába ; szívesen vett részt az emberek társaságában, a nemes, vidám körök élveiben, s csak kevéssel elfogatása előtt is vidám hangulattal vett részt a tiszteletére rendezett diszlakomában. Azonban könnyebben sem vevé Jézus az élet gyönyöreit, mint az az ember magas, szent hivatásával megegyez. Sohasem hagya lelkén foltot egy élvezet is! az érzéki ösztön kielégítése sohasem képezi nála az elvezet indokát. A természetit mindig korlátozá s megszentesité nála a magasból származó szellem méltósága , mindig s mindenben tudott mértéket tartani; szent józanság s komoly mérséklet valának forrásai ama tiszta, jóltevö vidámságnak, mely lényének alaphangulatát alkolá s környezetét is annyira bátoritá és megnyugtatá. Élvezete tiszta volt, mert legbensőbb közösségben élt a mennyei Atyával, kinek igazságát e világnak kijelenté. — Alapítsuk tehát életelveinket mi is ezen isteni bensöségrc, mint Kr., s ezt élvezve, életünk igazán megdicsőül, mint a szellem élete Istenben, s nem fogunk többé ide — s tova hányatni a könnyelmű életdölyf s a komor életuntság között. — Nincs Krisztuson kivül biztos támpont a valóban Isten- s emberhez illő életélvek között; csak benne nyer az élet élvezetre méltó tartalmat. Azonban élni nemcsak annyit tesz mint élvezni, hanem szenvedni is, mert a szenvedés az élvezetnek elmaradhatlan ellentéte, az életnek szükségképi sötét oldala. Nincs oly szerencsés ember, ki a szenvedést sohasem érezte volna; egy emberéletben sem maradnak azok viszsza — amaz órák, melyekben a test, megtörve betegségek alatt, szolgálni képtelen ; — melyekben szeretteink elvesztése gyógyithatlan sebet ejt keblünkben; — melyekben talán javaink egy részétől megfosztatunk, — az órák, melyekben keserűség, gond, félreismerés s ellenségeskedés háborgatják a lélek nyugalmát s keserítik az élet gyönyöreit. Végre pedig legbiztosabban az utolsó ellenség, a halál lép elő s előhirnökeivel — betegség, ránknehezülő öreg kor — bizony a legkeserűbb szenvedéseket készíti számunkra. Itt is majd igen könnyűnek, majd igen terhesnek tekintik a szenvedéseket azok, kik nem Krisztussal élnek. Majdnem általános életszabály : tegye túl magát az ember minden szenvedéseken, keressen szórakozást, űzze el a gondokat, ne törődjék semmivel l És valóban, néha sikerül is sokaknak — legalább rövid időre s látszólag — megszabadulni a kellemetlenségektől, — addig, mig az öröm nélküli valóságba mélyedt tekintet a szemet csak sötétebb árnyékkal fedi s a nem természetes küzdés szülte fájdalom