Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-12-25 / 52. szám
a bűnös embeii kebel vágyai szerint; megbénítja a szellemet, megzavarja a lelkiismeretet, lebilincseli az érzékeket, elhomályosítja az .Igazságot s megszentségteleníti a társaságot. — Ezen hitnek sincs szilárd alapja, mert szinte nem az igaz Istenen nyugszik, s nem egyéb, mint az emberi költészet müve. Annál boldogitóbb lehet a mi örömünk, hogy a mi hitünknek szilárd megingathatlan alapja van , melyre teljes bizalommal állhatunk, mert — az apostollal szólva — — „más fundamentomot senki som vethet azon kivül, a mely egyszer vettetett, mely a Jézus Kr." — De hogy miért ismerjük el s miért tiszteljük mi Jézus Krisztust, mint hitünk egyedüli alapját, jer vizsgálódjunk e felett közelebbről. Jézus Kr. személyében az örök s igaz önmagát, sz. lényegét teljes istenségét történelmileg, emberileg, mindenki által felfoghatólag jelentette ki. Ha Krisztusban hiszünk, nem félhetünk, hogy bizalmunkat holt betűkbe vagy csalékony látszatba helyeztük ; benne van hitünknek szilárd, azaz: történelmi tényleges alapja. Az élő személyes Isten s az emberek atyja maga az, ki Krisztus személyében hozzánk közeleg, kit ennek képében látunk, kivel ennek megjelenése által közvetlen, szíves közösségbe lépünk, a ki segítségével a mi Istenünk s atyánk leszen. Ezért lett mi nekünk Jézus Kr. egyszersmind valóságos képmása Istennek, tökéletes hordozója az isteni életnek; tükör, melyből az örök isteni dicsőség sugarai enyhén s szelíden vetödnek reánk, közvetítő Isten s emberek között, ki az eget s földet kiengesztelé s Istennek közösségét a bűnös emberrel ismét helyre állitá. Jézus Kr. egyedüli alapja ezen boldogító s éltető hitnek. — Nincs ember, kinek kebelében még soha sem támadt volna fel ama pilátusi kérdés : mi az igazság? Jézus Kr. ad nekünk arra egyedül kétségtelen, alapos választ. 0 oldotta meg igéjében a világ s emberélet legmélyebb rejtélyeit; ö mutatá fel nekünk Istent mint a szellemek szellemét, mint örök valót s változhatlant. 0 tanított meg evangyéliomában s bizonyitá példájával, hogy az ember egyedül ezen Istenben találhat elveszthetlen igazságot, s hogy csak ezzeli közösségében érezheti lerombolhatlan lényét. 0 utasított minket ez idő semmis, múlékony látszataitól amaz alapjához s magvához minden dolgoknak, amaz örökélethez, melynek elfojthatlan forrását saját kebelében nyitá fel számunkra. Es ha már egyszer nyájas bizalommal birjuk ezen ö igazságát, akkor bizonyosak lehetünk, hogy hitünk csalhatatlan alapot talált. Ily biztos szilárd bizalom az igazság iránt Krisztuson kívül sehol sem létezik ! 0 benne nyilvánult Isten igazsága egész teljességében személyesen, történelmileg, mindenki által felfoghatólag s tényleg. Még egy más kétséges kérdés is gyakran szorongatja az emberi keblet, ama kérdés: mi a világ? Ha a világot krisztussali egybefüggésén kivül tekintjük, könnyen ugy tűnhetik az fel előttünk, mint feloldhatlan rejtély, mint egy végnélküli gombolyag, — egy körfutam, mely önmagában sohasem jöhet nyugalomhoz. Csak Jézus Krisztus által nyerhetünk a világot tekintve is szilárd alapot, kívüle mindig kétség tárgya marad az, sőt nem ritkán a kétségbeesés örvénye leszen. Csak az ő személyében szövődnek a világtörténet látszólag oly zilált szálai harmonicus egységgé s annak felötlő ellentétei s ellenmondásai egy magasabb öszhanggá. 0 a világtörténet középpontja s azért annak rejtélyeihez egyedüli kulcs. A megjelenése előtti népek sorsa benne, személyében találja megoldását, s megjelenése után az évezredes küzdelmek, bonyodalmak, mindent kiengesztelő célpontjukat, az ö gondolatainak mindig tökéletesb kinyoinatában, országának folyton dicsőbb kifejlésében fogják találni, Az oly gyakran homályos isteni gondviselés általa nyer világosságot az emberi magánéletben is; az ö keresztje világosítja s dicsőíti meg az emberi élet legsötétebb árnyékait. Azért alapul a mi hitünk az isteni bölcseséget illetőleg egyedül ö benne, s csak benne értjük tökéletesen az apostol szavát, „hogy a kik bolondoknak, gyöngéknek, nemteleneknek és semminek állíttatnak e világon, azokat választotta Isten ö benne, hogy a bölcseket megszégyenítse" (1. Kor. 1, 26.. ..) De még az is régi egy kétséges kérdés: „honnan, hogy e világon az igazaknak oly gyakran roszul — s a gonoszoknak jól megy dolguk ?" E kérdésre alapos választ nyerni szinte lehetetlen Krisztuson kivül. — Nem tudjuk-e, hogy mily gyakran sir az alázatosság, s mily gyakran mosolyog a gőg ; mily gyakran tapostatik lábbal a jog mig a nyers erőhatalom győzelemre jut. Hiszen nyíltan s merészen állíttatik : hol az erő, ott a jog ! Az ártatlanságot szidalom éri, az erényt kigúnyolja a bün, rágalom sújtja a legtisztábbakat s az aljasság gazdagon disziti magát erénykoszorukkal; százszor s ezerszer ítél az ember hamisan a jog s jogtalanság felett, mert legtöbbször csak a látszatot kérdezi s csupán az eredmény után itél. Jézus Krisztus — s egyedül ö képes az isteni igazság iránt az életben oly gyakran megrendült hitet szilárddá s ingatlanná tenni, az ö személyében, sorsán, s életén, az ö odaadásán s végződésén nyer a hit csalhatatlan támpontot; épen ö hordozá a jogtalanság egész súlyát legnagyobb mértékben. Öt ki tiszta s bünnélküli volt, mint gonosztevőt itélék el a legfelsőbb papi s világi hatalom hordozói a földön. A nyers tömeg kigúnyolá, meggyalázá, szidalmazá s megpökdösé öt. Kivégeztetett mint bűnös s ugy tetszék, hogy emlékét örök gyalázat fedi, s hogy müve örökre meg vau semmisítve. S épen akkor vezeté Isten a művet csodaszerü győzelemre, épen akkor emelkedék Krisztus a sir sötétéből egy uj, megdicsőített élet világosságává s meggyaláztatásának kereázte győzelmi jellé, töviskoronája dicskoronává változott. Egyedül áll 0 a világtörténetben mint az isteni igazság dicső záloga, személyében nyert örök zálogot az abban vetett hit; ö egyedüli alapja isteni igazságba vetett hitünknek. Sok csüggedezö kedélyt háborgat még ama kérdés is : „Létezik-e valóban kiengesztelése bűnünknek, van-e elégtétel hibáinkért ? Vagy az a bűnös végzete, hogy végnélküli kinok között, örök nyugtalanságban s gyötrő erkölcsi meghasonlásokhan vesszen el ? E kérdésekre sincs