Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-12-25 / 52. szám
JÉZUS KRISZTUS, AZ EGYETLEN ALAP, MELYRE Ml KERESZTYÉNEK ÁLLHATUNK. Egyházi beszéd, "1 Kor. 3, 11 felett, melyet Heidelbergben nov. 6. 1864. a téli semester folytán tartandó egyetemi Istentiszteletek sorozatának megnyitásán mondott Dr. Schenkel Dániel, egyh.tanácsos, seminardirektor, theol. prof. s első egyetemi prédikátor Heidelbergben. A 1 a p i g e: 1. Kor. 3, 11. Más fundamentumot senki sem vethet azonkívül, a mely egyszer vettetett, mely a Jézus Krisztus. Majdnem tizennégy évvel ezelőtt, midőn először léptem fel köztetek, az apostolnak ugyanezen szavait fektetem beszédem alapjául, melyeket imént olvastam fel előttetek : köztetek egészen ismeretlen, — szükségesnek láttam akkor teljes nyíltsággal s határozottsággal kimondani meggyőződésemet amaz egyfelől, mi oly szükséges. Fontos változásokon ment át azóta saját nemzeti egyházunk is. Élénk, heves harcok lőnek küzdve közöttünk egyházi életkérdések felett, sőt legújabban is oly mozgásnak közepette vagyunk, melynek hordereje e pillanatban még belálhatlan s kiszámilhatlan. De azért ne vádoljuk mi az ily mozgalmakat az egyházi élet terén. Nem renyhe békét, — hanem fegyvert hozni jött Jézus Krisztus e világra! A temető csende nem óhajtandó állapot; sokkal kivánatosb egy élénk tisztességes küzdelem még ott is, hol legfőbb igazságokról s az emberiség legszentebb javairól van szó. Igaz, hogy a küzdelem, mint olyan, szívünk legbensőbb szükségletét ki nem elégítheti. Minden mozgásban s fejlődésben kell egy „biztos, határozott pontnak adva lenni," melyből azok rendeztessenek s szabályoztassanakj _ s h©gy nekünk, mint keresztyéneknek van „ily szilárd, megingathatlan alapunk," melyen tovább haladunk, ugyhiszem erre kelle titeket utalnom amaz első prédikációmban. És ha ma ismét ezt teszem, erre kiváló indokom lehet épen ma; mert hiszen oh! e mai napon nyitjuk meg a téli semester akadémiai Istentiszteleteinek sorozatát: hogyan ne volna hát szükséges egy lobogó körül összegyülekeznünk, mely nem ingadoz ? — Hosszasb betegség után ma lépek először ismét közibetek: hogyan ne lenne hát rám nézve szükséges épen a felett szólani veletek, mi életben s halálban egyedül ad vigaszt. A legújabban lefolyt küzdelmek pedig különösen kötelességemmé teszik nekem, hogy ina is amaz egyedüli alapra álljak veletek, melyen a jó által egyedül győzhetjük le a gonoszt; mert hiszen „más fundamentomot senki sem vethet azon kivül, a mely egyszer vettetett, mely a Jézus Krisztus." Ez azon régi s mindig uj igazság, melyet ma is hirdetek tinektek. Midőn tehát „Jézus Krisztust, mint egyedüli alapot mutatom fel, melyen mi keresztyének megállhatunk," óhajtanám megkísérteni, öt különösen ugy jelölni: 1. mint egyedüli alapját hitünknek, 2. mint egyedüli alapját életünknek. Te hozzád fohászkodom Isten, mennyei atyám, Te kisérd áldásoddal ezen én elmélkedésemet s Te erősítsd meg e gyülekezetet ama szegletkövön, a Te egyszülött fiadban a Jézus Krisztusban. Amen. I. Általános törekvés időnkben a tudás körét szélesbiteni s a nép legalsó rétegeit is folyton növekvő tudomány — s ismerettel áthatni. Ez igyekezetet magában véve csak dicsérhetjük. Nem arra teremté Isten az embert, hogy sötét tudatlanságban bolyongjon, a nélkül, hogy számot tudna adni önmagának rendeltetése felöl s az ői környező természet — s világ törvényeiről és ezek rendéről. Uralomra hivá Isten az embert a természet s világ felett, — uralkodni pedig csak a felett vagyunk képesek, a mit felfogunk ; ezért a tudás hatalom! S nem is kétségtelenül helyes, hogy a tudás kevélylyé teszen. Az apostol helyesen mondja, hogy az „értelem felfuvalkodott" (1 kor. 8, 1) de ez alatt csupán a hiu, az üres látszat- és féltudást érti, mely az emberi szellemet hiúsággal tölti el, mig az alapos tudás alázatossá teszen. Minél mélyebben tekintünk a teremtés müvébe , annál inkább megtanuljuk tisztelni, csodálni a teremtő bölcseségét s dicsőségét; minél inkább megleshetjük a természet titkos törvényeit: annál erösebben felismerjük azokban az isteni törvényadó kijelentéseit; — minél közelebb hatolunk a dolgok megismerhető végokaihoz s gyökereihez: annál világosabb lesz előttünk, miszerint az emberi tudás végre egy átléphetlen határhoz ér, — hogy egy teremtett szellem sem hatolhat át a természet s világ be'.sején, — hogy ezen legnagyobb rejtély feloldása a mi értelmünknek soha sem sikerül. Ezért kell tehát, hogy tudásunknak egy szükségképi kiegészítése legyen a hit által. — A mily szükséges reánk nézve a tudás, ép oly igen szükséges a hit is. Hit nélkül nincs támasz és vigasz számunkra létünk épen leglényegesb kérdései s feltételeivel szemben. A mint azonban alaptalan tudás, ép ugy van alapnélküli hit is. S hogy az ilyen hit mily nagy veszélyekkel jár s mi gondosan kell attól Óvakodnunk: arra utalnak minket minden idők, sőt már a keresztyénség előtti kor tapasztalásai is. — Egy oldalról találkozunk merev, holt betühittel, mint ez már Jézus Kr, napjaiban is mutatkozott az írástudók- s pharizausoknál. Ez nem emelheti a szellemet Istenhez s ennek élő kijelentéséhez, sőt istent lealacsonyító emberi rendelvények rabjává teszi azt s a formulák igájába szorítja ; fásulttá teszi a szívet, elvakítja a szemeket, megkeseríti az ítéletet, elfojtja a szeretetet s megszaggatja a közösséget! E hitnek nincs szilárd alapja, mert nem az élő Istenen nyugszik; nem egyéb az, mint emberi törvénymü. — Más oldalról könnyelmű ábránd hittel találkozunk, a mint az már Jézus Kr. mégjelenése előtt a pogányoknál volt otthonos. Ez megkísérli ugyan felemelkedni az isteni régiókba, hanem bizony lerántja az istenit a föld porába s farag magának Isteneket