Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-12-11 / 50. szám

nem mi szabtuk, hanem a teremtő a gondolkoda's tehetségével együtt annak törvényeit is lelkünkbe oltotta, ugy a beszédnek is mint a gondolkodás nyilatkozatának törvényeit a teremtő alkotta. A nyelvalkotásnál a szólás az emberé volt, de a miképszólás az Isten müve, s azért tapasztaljuk a beszéd minden részeiben azt az összehangzó tökélyt, mely csak az isteni müvek tulajdona. A nyelv eredete tehát épen ugy isteni, mint emberi: az isteni szellemnek nyilatkozása az emberben. A vallás az emberi szellemnek szintoly lényeges tulajdona és szintúgy szükségképi, általános, mint a gondolkodás s a nyelv; a miért isBunsen a vallási öntudatot igen helyesen az emberiség legfőbb ösztönének mondá Cl. Bunsen és Baur a „Prot. Egyh. és Isk, Lap" 1861-iki foly. 1009. h.). E vallási öntudat nem egyéb, mint Istennek önkijelentése az emberi szellemben, melyet észlelni és annak külső intézmények által kifejezést adni a vallásalkotók dolga. E szerint valamint a nyelv, ugy a posiiiv vallás is eredete szerint isteni és emberi egyiránt. És valamint a nyelvekre nézve az isteni gondviselés bölcsen ugy intézkedett, hogy az emberiség minden lelki erejét mindenekelőtt szelemi életfejlödése e legszükségesb tényezőjének megalkotására központosítsa, s azt örök időkre megállapítsa : ugy szintén a vallások alakulása is, mint anticipatiója a társadalomban létesítendő erkölcsi világrendnek vagy Isten országának, a történelmi fejlés elejére esett. Mind az, a mi a társadalmi rendben, erkölcsben és törvényben isteni, mi azoknak szellemi alapját képezi, a vallás symbolizálásiban észlelhetöbb kifejezést nyervén, isteni rendszerinti életnek lesz rugójává, igy válik leghathatósb eszközzé arra nézve, hogy a társadalom a maga céljait minél biztosabban valósithassa. Vallással kezdi meg minden nemzet pályáját, s a szerint a mint adatott neki az istenit észlelhetni, többé kevésbé tökéletes kifejezést ád istenröli nézeteinek. Majd más irányt vesz a nemzeti törekvés, és a vallás papok kezére bízatván, kasztszellemban elfajul és eltorzul. Egyetlen egy nemzetet ismerünk a világtörténelemben, melynek a gondviseléstől, ugylátszik, kizárólagos hivatásul jutott, hogy minden egyéb emberiségi célok félretcvésével a valláseszme kifejtésére fordítsa összes erejét. E nemzetnél politika és társas élei, tudomány és művészet, söt még ipar és kereskedelem is, mind az egy vallásesznae szolgálatában áll; a nemzet választoltai Isten nyilatkozatainak tolmácsai s az élét minden viszonyait az istenihez való vonatkozása szempontjából nézik és intézik. A zsidó nemzeti élet több mint ezer éves folyama alatt Istentől ihletett férfiak szakadatlan egymásutánban (oiado%7) toív 7rpo(pr]T(üV) mind világosabban hirdetik, hogy jog és az örök igazság isteni elvének uralkodóvá kell az egész emberiségben lennie és létesülni kell egy világrendnek, mely Isten akaratán vagy az erkölcsi örök törvényeken nyugodva az ember magasabb rendeltetésének megfelelő legyen. Nem érvelnek, nem okoskodnak és állitasukat bebizonyítani nem is próbálják; ök bensejükben látják és tapasztalják ez őrök igazságokat, és ehhezképest hallgatóikat is a bensejükben nyilatkozó isteni szellem észlelésére és e szerinti cselekvésre sürgetik. A kis Izrael első a világ népei között, mely jövendőjét az emberi nem haladásával teszi kapcsolatba és az emberiség jövőjének nagyszerül körvonalaiban magas rendeltetése végcélját szemléli. Ez a profetismus isteni szelleme, mely századokon át világítva utoljára tetőpontját érte el a Krisztusban, mint kinek személyében amaz isteni férfiak által sok századokon keresztül ápolt valláseszmét megtestesülve látták a hivők. S méltán, mert a mint a nagy apostol mondja (Efez. 1, 3, 10.) általa lettek megáldva minden lelki áldással a menynyeiekben, miután Isten a végett küldötte a Krisztust, „hogy az idő teljességének intézkedéseiben egy testbe szerkesztessenek mindenek ő benne, mind a mik a menynyekben, mind a mik a földön vannak." „A mi a művészetekre és a világi tudományokra nezve" — mondja egy nagy iró — „Görögország virágkora volt, az volt Jézus kora a vallásra nézve." Dee kornak isteni tüzoszlopa messze bevilágított az első századok sötétébe, és a Krisztus szellemétől megvilágított férfiak kalauzai lettek a későbbi emberiségnek az igéret földébe elvezető ösvényen. A vallásalkotás teremtő szelleme tisztári szólott ama századok hivatottjaiból mindaddig, mig csak külhatalomra törekvés ós más nem egészen tiszta motivu-~ mok nem vegyültek a vallási eszmék közé. Ez lehet egyedüli értelme ama fölvételnek, mely szerint a vallás fejlődési történelmében külömbséget kell tenni szent történelmi s az ezt kövétő korszakok közt. Ugyanazon kivételes körülmények, melyeknél fogva a nyelvalkotás ösztönszerű működésében az öseredeti szellem isteni volta szerint nyilatkozott, nagy mértékben ismétlődnek a szent történelmi korszakban a vallásra nézve. — Avvagy uralkodott-e valaha eszme oly föltétlen hatalommal emberi lelkek felett, mint uralkodott az isteninek eszméje Krisztus követőiben, kik mindenestül a hit világában élvén, szemük előtt az őket környező világ inindea ideigvaló dicsőségével semmiségbe sülyedt, s érzékük eltompulva minden iránt, a mi véges, egyebet sem észleltek,, mint a rni a külső szemnek láthatlan ? — E férfiak Egyben: éltek, csak Egyet láttak, s mindent ezen Egyre viszonyít tottak; nem csuda aztán, ha ez Egyet a teremtő genius: ama tökélyével ruházták fel, mely művökre az örökkétar-' tóság jellegét nyomá. „Mennél nagyobb egyességben áll magával, s belsőkép, mennél egyszerűbb az ember, annál több és magasabb dolgot ért meg erőlködés nélkül, mivelhogy felülről nyeri az értelem világát. (Krisztus követése 1 k. 3 f. 3 Szeremlei fordítása szerint)." — Ezért szól lelkünkhez oly meghatólag minden a mi ama vallásalkotó légkörből felénk hangzik, habár más külömben an ujabb kor embere a szellemiség sokoldalú befolyásai alatt ama kizárólagos irányú, de hatalmas szelleméletbe magát belegondolni sem képes.