Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-12-11 / 50. szám

nem adeligen Yater erzeugt zu werdenkésőbb, midőn Freeska őt mindig Brúder Ilsenburgnak szólította, tudatta vele, hogy ő Fridrieh Ferdinánd ilsenburgi lelkész, s hogy nem származott nemes szülőktől; csak ezután örült még igazán Freeska, midőn megtudta, hogy vendége a „Vertraute Briefe" munkának szerzője. Az estét Szilassynál töltötte; az öreg úr elbeszélte neki, hogy még 1830-ban az országgyűlés tartama alatt Ferenc császárhoz egy vallásügyi deputatio küldetett fel, melynek tagjai a reformátusok részéről; S z i 1 a s s y , Lónyai János és Tóth superintendens, az evangélikusok részéről pedig: Billnitza Pál superintendens, Ambrózy Lajos és Szirmay Ádám voltak, october 6-án kaptak audientiát, s a császár e szavakkal fogadta őket: ,,Was wolt's." Erre Szilassy, ki magára vállalta a szóvivöséget, alázatosan kijelentette, hogy ők, mint az evangelikus és református egyház küldöttei, kettőért jöttek könyörögni ö felségéhez : 1) hogy az 179y2

-iki országgyűlésen hozott törvényekkel ellenkező resolutiókat kegyelmesen szüntetné meg; 2) hogy a buda-pesti zsinaton, még a mult század végén kimondott uniót a reformátusok és evangélikusok között sanctionálni méltóztatnék; erre a császár igy felelt: „Was, Lutheraner, Reformirte gemeinschaftlich übereingekommen ? Greht's Mir ! Werdet's halter machen wollen, wie in Preussen ? die glauben halter garnichts ! Geht's Mir !" s e deputatió, mint tudjuk, minden eredmény nélkül volt. Másnap reggel elmesélte az illustrimus szerzőnknek, hogy micsoda gondolata támadt neki a mult éjjel: „Elmegyek Pozsonyba, s ha ott a vallás ügye még egyszer szőnyegre kerül igy szólok: Ti urak azt gondoljátok, hogy a protestáns vallás tökéletes emancipatiója nem fér össze a legrégibb magyar törvényekkel, nagyon csalódtok ! én Verbőcziből épen az ellenkezőt fogom nektek mindjárt bebizonyítani: ugyanis első István Imre fiát mindég a katholica hit megtartására intette, s ez volt kötelessége István után következő minden fejedelemnek. Olvassátok csak kérlek benneteket, mit mond továbbá István : „Haec vero est vera íides catholica" etc. De ez betüről-betüre a mi protestáns vallásunk is, miért ellenzitek tehát a mi vallásunk szabad gyakorlatát, miért nem akartok nekünk mindent megengedni, mi bennünket jogosan megillet ;'* stb. Következett a vasárnap, Szilassy szerzőnket a templomba hita, s legnagyobb ellenkezése dacára a kocsiban jobb kézre ültette, ugy hogy a tugári nép őt az állítólag jelen levő hercegnek képzelte. Hát még a templomban! Szilassy a magyar ének minden strópháját azonnal németre fordította neki, még pedig oly fenhangon, hogy a kis istenházban mindenki meghallotta; hasonlólag tett a praedicatióval is, mit az illető lelkész észre vévén, minden mondatnál megállott, hogy az öreg úrnak ideje maradjon a mondattat jól leforditni. Végre Fridrieh augustus vége felé Breznó Bányán, Kézsmarkon, Jordanovon stb. keresztül vissza ment hazájába. Kovács Miklós. BIBLIATUDOMÁNYI TANULMÁNYOK. Az uj szövetségi kanon. (Vége.) Feladjuk-e tehát végkép a várat s azt mondjuk nincs szent irati kánon? Ám tegye, a ki tudja; én valahányszor olvasom a bibliát, akár mint az emberi nem gyermekkora ös emlékeit, akár hogy magasztos költészetén lelkemet üdítsem : mindég valami különös isteni szellem fuvalmát érzem, s mintha századok ormairól szózat hangzanék felém azt mondván: „Old le sarudat lábaidról, mert a hely a hová lépsz, szent föld!" Mi az, a mi a biblia olvasásánál lelkünket e szent áhítatra ragadja ? Honnan veszi amaz isteni szellem eredetét ? Kísértsük meg e kérdések megfejtesét inductio utján. Vitatolt kérdés volt a mult század második felében, hogy a nyelv Istentől vette-e eredetét vagy az embertől ? — Monboddo az isteni eredet mellett irt, H e r d e r pedig eleintén a másik nézetnek volt szószólója. Mindenik nézet ellen külön sokat lehet felhozni. A nyelv isteni eredete mindazon nehézségeket támasztja, melyek a külsőleges inspiratio fogalmával együtt járnak: a mindenható Isten mint nyelvmester oly gondolat, melyet nem lehet vissza nem utasítanunk. Másfelöl az emberi nyelvalkotást meg az teszi megfoghatlanná, hogy e műtétei gondolkodást föltételez, holott a gondolkodás viszont nyelv nélkül nem képzelhető: ha a szó hallható gondolat, a gondolkodás viszont hallgatag benső beszéd, s igy megfejthetlen körben mozgunk (circulus vitiosus). A hiba onnan eredi, hogy ketté választották, a mi csak együttvéve igaz. Minden, a mi az emberiség általános szellemiségéből benső szükségességgel foly, isteni eredetű, s mint ilyen mindaddig örök törvények szerint, mintegy ösztönszerűleg fejlődik, mig csak a reflexió hozzájárulása által az ember véges gyarlósága alá nem esik. A lélek őseredeti működése az ösztön biztos vezérlete alatt áll, mig a reflexió az emberi szabad cselekvés jellegét hordja magán, — „ajtó előtt leselkedik a vétség/- — Innen magyarázható ama csodatünemény, miszerint a 3 — 4 éves gyermek anyanyelvét rendesen egy esztendő alatt ugy megtanulja beszélni, hogy annak törvényei ellen, melyekről pedig neki semmi tudata nincs, soha nem vét, mig később érett észszel tudományosan s igy a szabályokra reflectálva idegen nyelvet sok év alatt sem képes ugy megtanulni, hogy annak használatában minden lépten nyomon a nyelv geniusa ellen ne vétsen. Igen, mert a gyermekben a szellem öseredeti isteni tehetsége működik, mig később a gyarló emberi reflexió viszi a főszerepet. A beszéd ép oly szükséges kifolyása a szellemnek, mint a gondolkodás, s valamint gondolkodásunk törvényeit