Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-03 / 1. szám

ben serami nyomok ? Mi van hát az eredetiben? kérdik tőlem, — megmondom. Az emberiség gyermekkorában, mielőtt a társas lét szelídebb erkölcsöket és az indulatok féken hordozását tette volna szükségessé, a szenvedély kitörősei, minthogy nem volt mitől tartózkodni, kétségkívül a legerőszakosabbak voltak és csak a lelkiismeret alakjában felszólaló benső biró vethetett gálot a duló indulatoknak. A szent könyv két, e gondolatot kiábrázoló történetben mutatja fel paráneticus céljához képest az első emberek ilynemű merényleteinek iszonyú következményeit. Kain és Lámeeh embereket öltek és Isten az illetőt mind a két esetben elkövetett bűne eleven tudalmával, a lelki ismeret éles furdalásával verte meg. — Irtózatos tünemény! a lélek bujdosóban van önmaga előtt és nem talál nyugtot e földön sehol. E benső lelki háborgásnak ád Lámech kifejezést, és ez már elég méltó tárgy, hogy feleségei figyelmét ebbeli szavaira igénybe vegye. És mit mond? „Adáh és Czilláh halljátok meg szómat, Lámech feleségei figyelmezzetek beszédemre. Hogy embert öltem, önmagam sebe, hogy ifjút, nekem sujtás az. Ha hétszeresen büntettetik Káin, akkor Lamech hetvenhétszer." Ehhez, ugy hiszem, nem kell magyarázat. E felfogás, az igaz, uj, a mi azonban egyebet nem bizonyít, mint azt, hogy a biblia olyan, mint Isten ama másik könyve, a természet, minél tovább kutatják, annál több ujat fedeznek fel benne. De hogy fordításom az eredetihez hü, mutatja az, hogy sorközileg szó szót fedez, igy: Lamechnek feleségei, szómat halljátok meg és Czilláh Adah inann w* o ; *rnB» nawtfi öltem embert hogy : beszédemre figyelmezzetek .nekem sujtás az és hogy ifjút nekem seb az Hasonló szószerinti hűséggel adja e verseket a classicus angol fordítás: „And Lamech said unto his wives, Adah and Zillah hear my voice; ye wives of Lamech, hearken unto my speech : for I have slain a man to my wounding, and a young man to my hurt. If Cain shall be avenged sevenfold, truly Lamech seventy and sevenfold.4

1

Nálunk is a derék Heltai, kinek müvét mindjobban becsülöm, minél elébb megyek tanulmányozásában, elég helyesen fordítja, igy : „És Lámek szóla az ő feleségeinek Ádának és Zillának: Ti Lámek feleségi halljátok meg az én szómat és vegyetek eszetökbe azt a mit mondok: Férfiút öltem meg én sebemre és egy ifjat az én fájdalmamra. Káinért hétképen állnak bosszút, de Lamekért hetvenhétkepen." Csak a ^rnanb kifejezés magyarításában hibázta el, a mennyiben ö e speciális kifejezést igen állalános értelmű magyar szóval, (fájdalmamra) tette ki; mert m^n a nem használt vágni, sújtani tőből, annyi mint sujtás és nem fájdalom. Figyelemre méltó a második versben, hogy teszi ki szép magyarán a szenvedő Dpi szót; ha bár a felfogást illetőleg megvallom, hogy nem értem, mikép biztathatja Lámek magát, hogy mivel ő két embert Ölt meg, azért ő érte hetvenhétképen állnak bosszút. De e nehézség a legtöbb magyarázók és fordítók értelmét nyomja. Elfeledték azt, hogy Dpi nemcsak bosszút állani, hanem büntetni is jelent és ez értelem itt igen helyesen illik a szövegbe: ha Kain, ki tettének iszonyatos következéseit nem ismerve csak egy embert ölt hétszeresen (azaz sokszorosan) büntettetett, akkor Lámek, ki kettőt ölt és előtte volt a Káin példája, hetvenhétszeres büntetést érdemlett. Magától értetik, hogy hét és hetvenhét számok iü numeri certi pro incertis. Azt hivém eleintén s avval biztattam magamat, hogy tán forditásközben gyarapodtak a buzgó férfi ismeretei s ennek nyomán majd azt tapasztalom, hogy a későbbi könyvek fordításában szerencsésb sikerrel forgolódott, nyelvünk kezelésében óvatosabb lett és a kifejezés szabatossága, szépsége és a jó hangzat törvényeire is több gondot fordított. Sajnos, hogy e hiszemben is csatlakoztam, mert későbbi darabjai a Visolyi bibliának csak oly ízetlenek és az eredeti helyes felfogása nélkül készültek, mint a kezdetbeliek, sőt sok tekintetben még hanyatlotlabbak. Felütöm a Visolyi bibliát II. Sam. 23, 2 — 8, ott ezeket olvasom : „1. Ezek lőnek pedig az Davidnak utolsó beszédi: Az Isainak fia az Dávid mondotta ezeket, az a férfiú a ki nagy méltóságra emeltetett fol: Az Jákob Istenének felkenettetett királlyá, ki gyönyörűséges ének szerző volt Izraelben. 2. Az Urnák lelke szólott én bennem, és az ő beszéde származott az én nyelvem által. 3. Az Izraelnek Istene szólott, az Izraelnek hatalmas Istene mondotta: Az ki uralkodik ezeken az embereken igaz légyen, és olly ki isteni félelemmel uralkodgyék. 4. És olly.mok légyenek mint az világosság reggel mikor a nap feltámad, mint az homályosság nélkül való reggeli idő, és az melegséggel földből fel nevekedett gyenge fű az eső után. 5. Nem ollyan az én házam az Isten előtt: Mert örökké állandó szövetséget szerzett én velem, mindenestől el rendeltetet és álhatatos szövetséget. Mert énnékem mindenestől szabadítom és megtartóm, és elhittem tökélletesen hogy idegen királlyi magot nem ültet az én székembe. 6. De az Istentelenek ollyanok Iésznek, mint az tőstől ki szaggattatott tövis, mellyekhöz kézzel nem nyúlnak. 7. Hanem a ki hozzá akar nyúlni is, kést vagy fejszét vészen hozzája, hogy ugyan azon helyen tűzzel égettessék meg."' Szükséges-e mondanom, hogy e látható erőködéssel elébb elébb baktató próza nem hü mása a fenkölt röptű eredetinek ? Avvagy gondolható-e, hogy a koronás énekes hattyúdala oly hangon szólott? Azonban hagyján a hang, a színezés ; csak legalább az értelmet látnók tiszteletben tartva. Ámde hol van az eredetiben szó énekszerzőröl? és ez micsoda beszéd! „a ki uralkodik eze-