Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-11-27 / 48. szám

dományos életünknek és főtanodáinknak piritó gyengeségét, s ép olyan élénken fogja érezni a javitás szükségét is; — a szükségnek e milliók általi közös érzete, oly törekvést és erőfeszítést fog eszközölni, a mi nyomoraságunkból arra a helyre emelend bennünket, a melyet a gondviselés számunkra a keresztyén polgárisodásban kijelölt. Ha tehát valaki azt kérdi tőlem „mikép, mi által óhajtok a fölebb elsorolt hiányokon segiteiii ?" Azt felelem: „mindenekelőtt az által, hogy a közgondolkodást irántuk felébresszem." — Igen de — kérdik ismét — hát a közönség mikép segíthetne rajtuk ? Erre a feleletem egyszerű. Rendezzék be a főiskolákat ugy, hogy azok ne csak a tanításra, hanem a tudomány művelésére szolgáljanak, s még a tanítást is a tudomány közlése által eszközöljék. Vagyis más szóval, oszszákfela tanszakokat és a tanárokat a tudomány szakjai szerint, állítsanak minden szakba elegendő tanerőt, azoknak adjanak kellően biztosító anyagi állást, szolgálatukra a kellő tudományos eszközöket, ne túlterhelő elfoglaltatást, és a mindezekhez szükséges vagyoni erővel lássák el a tanodákat. Ugy, a mikép ezt minden más nemzetek, és egyházak teszik, a hol csak tudományos műveltséget látunk. Szépek ezek beszédnek,—mondják—túlfeszített követelések, ifjúi ábrándok, a miket könnyű az íróasztalnál leirni, de a valóságban keresztül nem vihetők. A nyugoti nagy nemzetek nekünk, egy kicsiny, magára hagyott testületnek, nem szolgálhatnak példákul, könnyű Albiorínak, a tengerek hatalmas urának, meg a 30 millió franciának, és a 40 millió németnek nagyszerű egyetemeket állítani; de nekünk három millióból álló három egyháznak, vagyis inkább kilenc superintendentiának, egy kicsit más helyzetünk van. Még a kicsike német államok sem hozhatók föl, először mert bármily kicsiny legyen is p. o. az a weimári hercegség, de mégis a nagy német testben van, és másodszor mert ott az uralkodók kényszeritik a népet a fizetésre, s nagyrészben a behajtott adóból tartják fenn azután a tudományos intézeteket. Mi pedig autonom egyház vagyunk, azaz, az egyházközönségnek minden világi erő hozzájárulása nélkül önként, önmaga által kellene a szükséges anyagi erőt kiteremtenie. Ez a védelemre gyakran felhozni szokott ellenvetés azonban nagyon furcsa világításba helyezi autonómiánkat és buzgóságunkat, azt épen a tudományos művelődés akadályául tüntetvén fel. *) Másfelől pedig megjegyezhetném rá, hogy én a német kisebb államokban is ellenkezőleg azt tapasztaltam, hogy a közönségnek nemhogy terhesen esnék az uralkodók ebbeli kényszerítése, de sőt az uralkodók épen az által igyekeznek népeik szeretetét, ragaszkodását és tiszteletét kiérdemelni, hogy oly nagyszerű tudományos és művészeti közintézeteket állítanak, mentül bőkezűbben tartva fel, a melyeket a polgárok nagy büszkeséggel mutogatnak az idegeneknek, dicsekedve mondogatván „ezt is a „mi fölségünk Lajos, vagy August alapította." Na de hagyjuk a nagy Németországot, s helyette egy oly országra hivatkozom, a melynek mind területe, mind népessége kisebb a magyarországi prot. közönségnél, s a melynek viszonyai sok tekintetben hasonlók a mi egyházi életíinkhez. Ertem Schweizot. Az egész Schweíz területe 724 • m. földnyi hegység, s népessége a legújabb kimutatások szerint két és fél millió lélek, (ebből 1.023,430 r. kath. 1,476,900 ref.) Tehát fél millióval kevesebb mint a mi két prot. egyházunk lélekszáma. Es e harmadfél millió ember öt egyetemet tart fen külön-külön 30—50 rendes tanárral; Zürich-, Grenf-, Basel-, Bern-, és Graubünden-ben, s még ez öt egyetemet is sajátképen csak a nevezett kántonok vagy épen az illető városok látják el. Az egyetemeken kivül vannak a sok egyéb mindenféle iskolák s közöttük legnevezetesebb az egész *) Mert az egész okoskodás oda megy ki, hogy mi a művelődési intézetek terén azért nem tehetünk annyit mint p. o. a német kis államok, mert a mit ott az uralkodók hatalma tesz, mindaa itt magára az egyházközönség erejére van hagyva; és igy az a baj, hogy teendőinket magunktól és magunknak kellene teljesítenünk. Bizony ez a védelem a legsúlyosabb vád ellenünk. Nem az autonomia hátráltat haladásunkban, hanem az, hogy Magyarországban nem négykerületböl álló egy autonom ref. egyház van, hanem sajátkép oly négy autonom egyház, a melyeknek ereje és törekvése legalábh is négy gyakran egymást keresztül vágó irányban van szétszórva. Az államok szövetségéből álló Schweicban is több öszhangzás van a kantonok — mint a mi kerületeink — eljárása között