Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-11-20 / 47. szám

hagyománynyal nem volt eleintén oly nagyon általános, a mint azt a későbbi fejlemények tették. A confessio anglicana a canonicitást kizárólag az egyház közös tanúságára épiti: canonici libri ... de quorum auctoritate in ecclesia dubitatum est és szintigy a lutheránus Brenz a confessio würtembergicában. Meglátszik e tapogatódzásokon, hogy a protestantismus alapelve még nem volt kellőn körülírva, s igy az egyes kérdések ahhoz való viszonyában is ingadozóknak kellett az nézeteknek Ienniök. Luther dogmaticai álláspontra helyezi magát és valamely könyv kanonicitását attól teszi függővé, hogy Krisztust tanitja vagy nem. ,,Ebben" igy nyilatkozik Luther a Jakab levele előszavában — „a jóra való könyvek mind egyeznek, hogy mindnyájan Krisztust hirdetik és sürgetik; csakis az a valóságos próbakő ama munkák megbirálásában ha azt nézzük, hogy Krisztussal foglalkoznak-e vagy nem. A mely irat Krisztust nem tanitja, az nem apostoli, habár azt Péter vagy Pál irta volna is; viszont a mely könyv Krisztust hirdeti, az apostoli, habár azt Júdás, Pilátus, vagy Heródes szerezte volna." E szempontból indulva ki, Luther a Héberekhez irt levelet, Jakab levelét, Júdás levelét és az Apokalypsist nem tartotta a íö könyvek közé sorozandóknak. Az uj szövetség élőbeszédében igy nyilatkozik: ,*Idáig a valódi bizonyos főkönyveket soroztuk elő, a következő négynek (az épen most nevezetteknek) régenten más tekintélyük volt." Ezért ö a nevezett négy könyvet fordításában a biblia végére tette. A Héberekhez irt levélről azt tartja, hogy annak szerzője az apostolok tanítványa, és derék tudós ember lehetett, kinek irata mindenesetre figyelemre méltó, habár tán forgácsot, szalmát, sarjút közbevegyitett, s azt az apostoli levelek mellé tenni épenséggel nem lehet. Júdás levelét dicsérendő epistolának mondja ugyan, azonban semmi szükség azt azon főkönyvek közé sorozni, melyek a hitnek alapul szolgálandók, a mint hogy már a régiek is a főkönyvek közül kiküszöbölték, miután szerzője apostol tanítványául ismerhető fel és oly mondatokra és történetekre hivatkozik, melyek az írásban sehol elő nem fordulnak. Ismeretes Luther kemény ítélete Jakab leveléről, melyet az uj szövetséghez irt élőbeszédében 1524 „eine recht ströherne Epistel"-nek nevez „die keine evangelische Art an sich hat." Nem mondja ugyan minden becs nélkülinek a levelet, de a fő könyvek közé azért nem tartja sorozandónak, mivel Pállal és a többi sz. irattal ellentétben a cselekedetekből való igazolást tanitja es nem eléggé hirdeti a Krisztust. János jelenéseir ö l még keményebben ítél, mert az első kiadáshoz irt élőbeszédében 1522 egyenesen kimondja, hogy az nem apostoli sem látnoki könyv, s épen nem érzik rajta, hogy szent lélektől való volna, csaknem Ezdrás 4-ik könyve mellé teszi, különösen mivel tele van látványokkal és képekkel és nem beszél együgyü nyelven mint Pál, Péter és Krisztus maga is. Luthernek e külömbségtétele a századok óta egyfor-r mán szentnek tartott bibliai könyvek között nem maradt ellenhatás nélkül, mindenesetre figyelmet költött és tán ez adott okot és alkalmat arra, hogy Karlstadt az egész kérdést újból vizsgálat alá vévén, arról külön munkát irt: „De canonicis scripluris libellus. Wittenb. 1520, 4." németül : ,,WeIche Bücher heilig und biblísch sind. Wittenb. 1520. 4." E munkában már a kanonicitás fogalma felállítva és ennek az egyes könyvekre való alkalmaztatása van megkísértve. A bibliai könyvek kanonicitása Karlstadt meghatározása szerint különösen dogmatikai tartalmuktól függ, de másfelől a régi egyház ítélete is döntő. E kettős szempont nyomán a bibliai könyveket igy osztályozza : 1. libri summae dignitatis: Pentateuchus (melynek azonban nem Mózes az írója) és az evangeliomok; 2. libri secundae dignitatis: az u. n. próféták és 15 uj testamentomi levél (a homologumenák); 3. libri tertiae et infimae dignitatis: a hagiographák és az uj szövetségi 7 anülegomena. — Az ó szövetségi apokryphokat is két osztályba sorozza: extra canonem, tamen agiographi: Sap. Sal. Sir. Tob. Jud. Macc. végkép elvetendők pedig: 3 és 4 Ezerás, Bar. Manassae, Dan. Általában Karlstadt munkája nem sokat lendített a kérdésen, mert egyfelől felállított elveinek semmi alapja, másfelől azoknak alkalmazásában következetlen és egyfelől kikél Luther ellen a Jakab levele ellen ejtett ítélete miatt, *) másfelöl ő maga is külömbséget tesz, a mint láttuk — az egyes bibliai könyvek tekintélye közt épen ugy mint Luther benső ismervektöl vezéreltetve. Csakugyan oly csekély volt Karlstadt tüzetes vizsgálatainak eredménye, hogy munkája csaknem egész feledségbe ment, mig a Luther által futólag megpendített kételyek folyvást viszhangra találtak és Melanchton a magdeburgi centuriákban, Fíacius a „Clavis sacrae scripturae" cimü munkájában libri dubii-ról beszélnek. Sőt *a mi több a lutheri bibliafordításnak az egyház által eszközö It kiadásiban ama 4 könyvnek Luther által a biblia végén kimutatott helyük állandólag megmaradt mai napiglan. Később szokásba jött a lutheri theologusoknál ama négy iratot, melyekhez az Eusebius antilegomenái közt emiitett 2. Pét. 2. és 3. János is járultak, a kanonicus könyvekből egyenesen kizárni, és Hieronymus értelmében uj szövetségi apokryphoknak címezni, azaz olyan iratokul, melyeknek eredete nem biztos, és azért azok bár máskép olvasásra és épülésre hasznosak, mégis szabályozók a hit dolgában nem lehetnek. Az első, ki e 7 iratot uj szövetségi apokryphok cime alatt összefoglalta Chemnitz Martin volt, ki ebbeli eljárását ,,Examen consilii Tridentini (1565—73. 4. k.) hires munkájában okokkal is támogatja. Chemnitzet követték Hun ni us (Disput. de script. Thes. 119 seg.) 0 s i a nd e r , Ger h a'r d (Loci yi. T. 1 p. 4 can. 4) quicunque *) Demiror — igy ir — Jacobi epistolam displícuisse, quam nil sententiarum usquam habét, quod non possit canonicis litteris conmuniri. Sí fas est vei parvum vei magnum facere quod piacet, futurum tandem erit, dignitates et auctoritates liborum a nostra pendere facultate (1. Credner, z. Gesch. d. Kanon, i. 360).