Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-11-20 / 47. szám

század második felében nem tudom melyik polgárosult nemzet tanodai életében találhatnánk még rá eseteket, hogy az academiai tanuló ifjakat is a törvény pálcájával kelljen a tankönyvek megszerzésére és megtartására kényszeríteni, s pedig az okon, mert különben a tanárok nem képesek kézi könyveiket kinyomatni! Ha tehát tanáraink kénytelenek rendes fizetésük mellett még egyéb jövedelmet is teremteni; a tanszakjukban való tudomány művelése pedig amellett, hogy nekik költségesebb és minden tekintetben nehezebb, ugy jutalmaz, hogy az iró már azt is nagy szerencséjének tarthatja, ha fáradságán fölül még a kiadás költségeit is nem kell saját vagyonából fedeznie; — ily állapotban vájjon rosz néven vehetjük-e, ha tanáraink fönmaradt idejüket hivatalos munkakörükön kivül eső dolgokra fordítják. Megbotránkozhatunk e benne, hogy ha sok — vidéken élő-tanáraink a tanteremből az íróasztal helyett egyenesen a szántók után mennek, és gazdálkodnak; mások pedig a kiknek a gazdálkodásra módjuk és alkalmuk nincs magány órákkal s egyéb mellékes vállalatokkal halmozzák el magokat? — csudálhat.unk-e azután, ha ily körülmények között sokan tanszékeikből évről-évre azt beszélik, a mire ezelőtt tán évtizedekkel egyszer mindenkorra elkészültek, s ha megirt kézirataikon évtizedeken keresztül csak annyi változtatás vehető észre, hogy évről-évre több hibával másolják le egyik a másikéról? Bámulhatunk-e rajta, ha még a közelebbi években is volt rá eset, hogy az egyháztörténetet évről-évre elvégezték a francia forradalomnál, s a tudomány legújabb történetéről theologiai tanszékből is csak igy tanitottak hogy „élt valami Strauss is, egy Istentagadó férfi, bár ne élt volna, több kárt tett mint hasznot, jobb róla nem tudni?!!4

' Sot csudálkozhatunk-e rajta ha oly tanáraink is a kiknek életköre az irodalom, tanszéküktől messze- eső' irodalmi vállalatokkal foglalkoznak. Igy p. o. a bibliai exegesis tanára német és magyar szótárak írására adja magát, hogy az idegen vállalatok képesítsék néha-néha szaktanjának is áldozatot hozni. Hiába — mondják — a kinek igazán lelkében él a tudomány szeretete, az igy is tesz, a többit pedig a gondtalanabb vagyoni helyzet csak még kényelmesebbé tenné, azok ugy sem dolgoznának, s nem is várjuk tőlük. — Erre is először azt felelem, hogy a ki ily körülmények között is erőlködve dolgozik, mennyivel eredménydúsabban működhetnék a mai műveltség kellő, normális viszonyaiban ! Es másodszor, épen az a nyomorúságunk, hogy a közvélemény a tanároktól nem is várja, nem is követeli a tudomány művelését, hanem szemrehányás nélkül elnézi tétlenségüket, s beelégszik vele ha legfölebb az óráikat tartják ki rendesen. — Épen ez bajaink gyökere, hogy közönségünkben nincsen élénk érdeklődés a tudomány fejlesztése iránt a legnagyobb rész nem törődik vele. Teremtse ki a közönség a tudományos munkássághoz szükséges és töle telhető feltételeket, állítsa a tanárokat e tekintetben is oly helyzetbe hogy azután joggal kivánhassa tőlük a hivatásuknak élést. És akkor a közvélemény oly szigorúan követelje meg tőlük a tudomány művelését, és e tekintetben igényeivel oly erkölcsi pressiot gyakoroljon rájuk, hogy a ki a tudomány haladó igényeinek meg nem felelhet, az ne legyen képes azon a helyen becsülettel megmaradni. Molnár Aladár. BIBLIATUDOMÁNYI TANULMÁNYOK. Az uj szövetségi kanon. (Folytatás.) A reformatio, hogy a traditióra hivatkozó egyház ellenében megkezdett harcában állását biztosítsa az írott okmányokban fenmaradt Isten igéjére fektette a súlyt, s igy azt minden más nemii iratoktól szorosan megkellett ktilömbözletnie. E tekintetből a reformatio általában az ősegyház álláspontjára helyezte magát, de véleményét részletesebben, eleintén legalább, nem formulázta. A helv. Confessio ugyan ezt mondja : „Credimus sacras scripturas canonicas, sive prophetarum et apostolorum utriusque testamenti ipsurn verum esse verbum Dei;" azonban névszerinti jegyzékét a sz. iratoknak nem adja, azt sem mondja, mire építi canonicitasi fogalmát. Ezt a Confessio belgica és Confessio gallicában találjuk. Az első igy nyilatkozik: hosce libros solos pro canoriicis recipimus, non tam quod ecclesia eos pro hujusmorli recipiat et approbet : quam impriinis, quod spiritus sanctusin cordibus nostris testatur a Deo profectus esse, comprobationemque in se ipsis habeant. Hasonló értelemben nyilatkozik a confessio gallica; mind a kettő az egyház tekintélyét visszautasítja s helyébe a szent lélek bizonyságát emeli érvényre. E szakítás az egyházzal és a