Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-11-20 / 47. szám
só't még holta után is gondoskodnak egy ideig családjáról. És ez igazságosan van igy. — De a tanár ha ma szolgálatra képtelenné lesz, holnap másikat választanak helyére, s családostul együtt privatizálhat a világban még egynehány évtizedig is.*) Holott a naponként 3 — 4 órát prédikáló tanár foglalkozásánál fogva is mennyivel inkább ki van téve egy hirtelen támadó s állandóvá váló elrekedésnek, mellbajnak, vagy a nála könnyen kapható ideges főfájásnak s több efféle szolgálatképtelenné tevő bajoknak! — Tehát midőn a tanteremből fáradtan kijő, családja iránti erkölcsi kötelességből is kénytelen a tanár még hivatalán kivül is oly munka után nézni, a mely jövedelmez. Ez a munka pedig nálunk nem a könyvírás s főleg nem a szaktudomány művelése. Valami lehangoló, a leglángolóbb lelkesedést is könnyen tompa tétlenséggé fagylaló az a közöny, a melylyel nálunk a tudományos (s jelenben különösen a protestáns) elmeművek fogadtatnak. Tekintsünk egynehány adatra. Több mint egy évvel ezelőtt egy tanártársam egy bizonyos tárgyban 15 évi bölcsészeti tanulmányainak eredményét kiadta. Es a kézi könyvül is használható azon munkából, a mely nemében csaknem egyetlen irodalmunkban, azonkívül a mit saját tanítványai fogyasztottak el, eddigelé 50 ötven példány kelt el. **) A bölcsészetben egyik legtekintélyesebb s legkedveltebb irónk és tanárunk saját szájából hallám a napokban, hogy még nem tudott oly tudományos munkát irni a mely kifizette volna magát. És ez nemcsak a bölcsészetben van igy. Tekintsük a theologiát. A két magyar hazában 5 ref. papnöveldénk van. Tudtomra az egy (ma már seholsem használt.) Káinokin kivül nincsen egyetlen academiai tanításhoz irt s kinyomott egyháztörténetünk is. Pár évvel ezelőtt Farkas collegám és nt. Filó Lajos úr egy egyháztörténet kiadására aláírást nyitottak és — 29 aláiró lett. — *) Az evangelicus atyafiaknál tudok rá több eseteket, hogy a tanárokat nyugdíjazták. De ez is mindenkor csak az illető testületeknek az illető személyek iránt gyakorolt kegyeletes áldozatával történt, és ott sem ismerek semmi oly állandó intézkedést sem, hogy arra rnint biztosra számíthatnának a tanárok. **) Ez is ugy, hogy egy másik főiskolában is használták kézi könyvül. Patakon Heiszler József is megkezdte egyháztörténetét kiadni, az első kötet pár évvel ezelőtt megjelent, és több máig sem. Bizonyosan nem a munka kelendősége gátolja a gyors folytatásban. Sőt — lehet-e piritóbb hiánya protestáns irodalmunknak — a magyar prot. egyház története még nincs magyarul megírva. De már lesz nemsokára, mondják, van rá emberünk a kitől méltán várhatjuk, s dolgozik is rajta, ott van Révész. Igen, de hogy támogatja közönségünk törekvésében ; midőn e célra előkészítő monographiáinak az első magyar reformátorok kiadott történeteinek még egyike sem fedezte a kiadást sem!! Debrecenben Menyhárt Ján., Pozsonban Boleman Istv. külön-külön megkezdték exegetikai műveik kiadását, s mindegyik megakadt mindjárt a kezdetnél. Pápán Kis János már két éve hogy kiadta dogmaticájának I részét, s a második rész ma sem látott még napfényt. Kerkapoly már négy éve hogy terjedelmesebb világtörténetének első kötetét kiadta, s máig sem jött folytatás. Egy másik tanárt nevezhetnék a ki egy stúdiumában husz éves tanulmányai gyümölcsének kiadását csak magán vagyona árán eszközölheti. Ha hol tanáraink törekvést árulnak is el, s kísérleteket tesznek, az azonnal a részvétlenség szirtjein szenved hajótörést. Nemhogy mélyebb tudományos kutatásokat, és terjedelmes munkákat írhatnának, de még rövidebb kézi könyveket is kétes kiadniok maguknak a tanítványoknak a könyvek iránt tapasztalt részvétlensége miatt. Ugy hogy a túl a dunai ref. egyházkerület e szomorú tapasztalat által arra érezte magát indittatva, miszerint legközelebbi közgyűlésén határozatban mondá ki, hogy ,.minden tanuló köteles a tanár által kijelölt kézi könyvet megvenni, és azt a leckék be végződése után sem szabad eladnia."*) Bizony szomoritó tünemény! A 19-ik *) Ha a többi kerületeknél nem tudom is, hogy ily törvény hozatott volna, de az a sajnos körülmény a mi e rendszabályt túl a Dunán előidézte, tudomásom szerint, mindenütt megvan. Nálunk az academiai tanár egy-egy tantárgyára évenkint 30 —40 hallgatónál nem igen reménylhet többet. Es még itt sem számithat reá, hogy kiadott munkájából tehát évenkint legalább 40 példány elfogy. Mert a második s következő években már a 40 tanítvány közöl legalább is 20 elődeitől veszi meg olcsóbban. Igy azután tankönyveink nagy ritkán érhetnek több javított kiadásokat.